Harry üzenete szerint már nem volt szabad szék a harmadik emeleten, ahol asztalt sikerült foglalnia. Kérésemre pontosabb tájékoztatást adott, arról, hogy hol is találom majd és közöltem vele, hogy perceken belül számíthat a megjelenésemre. Úgyhogy a végére már csak az maradt, hogy egy széket találjak.
Ami meg is történt. Pontosabban szólva, loptam egyet. A könyvtár, mint ahogy Harry figyelmeztetett is rá, csordultig tele volt. Mikor egy első éves felállt az egyik számítógép elől, hogy levegyen egy újabb könyvet valamelyik polcról, a táskáját finoman a földre tettem és elsétáltam a székével.
A vizsgaidőszak anarchia. Ez volt az egyetlen módja, hogy egy elsős megtanuljon félig nyitott szemmel aludni.
A lifthez vonszoltam a széket, gondosan figyelmen kívül hagyva más diákok szúrós tekintetét, és nagy nyugodtan felmentem a harmadikra. Szerencsére Harry asztala nem volt messze a lifttől. Csak keresztül a lépcsők mellett, el az első polcsor mellett, majd balra...
Harry ott volt, minden rendben. Felnézett, ahogy képbe kerültem, és ha nem azzal lettem volna elfoglalva, hogy magammal cibáljam a nehéz fa széket, akkor még nevettem is volna a vicces arckifejezésén, amit a hitetlenkedés öltött rá.
Az asztal túlsó végénél jobb oldalon két lány ült és el voltak mélyedve a munkájukban. Zayn háttal ült nekem mereven bámulva a laptopja képernyőjét, pont szemben Harryvel. És közvetlenül Zayn mellett a legnagyobb meglepetésemre és bosszúságomra, volt egy szabad szék.
Szabad szék?
A könyvtárban uralkodó síri csend ellenére is ott tartottam, hogy leordítom Harry fürtjeit a fejéről. Minden lassított felvételként történt: a szám már éppen szólásra nyílott, Harry előre látva, hogy mi készül belőlem kitörni, a fejét rázta, majd egy poros könyvespolc mögül előlépett Miss Hosszúcomb, kezeit végigsiklatta Zayn vállát és helyet foglalva az üres széken végül ő is a munkájába merült.
Hmm... eléggé úgy festett, hogy Harry elfelejtette megemlíteni azt a kis lényegtelen apróságot, hogy Ő is itt van. Gyilkos pillantást vetettem rá, de csak a vállát vonogatta.
- Mi? - tátogta felém.
Kemény tekintettel tátogtam felé vissza - Idióta!
Tény és való, hogy arra készültem, hogy lenyomjak egy showt Zayn orra előtt, de nem egy komplett versenyre számítottam. De lényegtelen, ha a szituáció azt követeli, hát Harry és én kiálljuk a versenyt is.
Legalább nem fölöslegesen csórtam el a széket.
Úgyhogy magamra öltöttem legragyogóbb mosolyomat és előrébb léptem, különösen ügyelve, hogy széles vigyoromat Lola felé küldjem, mikor elhaladtam mellette és Zayn mellett. Olyan halkan tettem le a széket Harry mellé, ahogy csak tudtam és elnézést kértem mindenkitől a betolakodásért. Azután előrehajoltam, a lófarkam lágyan bukott át a vállamon, és Harryt hátulról átölelve egy hosszúra nyúlt puszit nyomtam az arcára. Ugyan én éreztem, hogy az álla megfeszült és fogait összeszorította, de szerencsére nem tett és nem mondott semmi olyat, ami elárulhatott volna minket.
Zaynnek látnia kellett ezt.
Elégedett voltam magammal. Leültem és megeresztettem egy vigyort a szemben ülő párocska felé. Harry felém hajolt és én is egy kicsit felé, mivel gondoltam, viszonozni akarja a puszit.
Ehelyett azt mondta halkan, de elég hangosan, hogy a másik kettő is hallja - Kaja szagod van.
Rámosolyogtam, de gondoskodtam róla, hogy a tekintetem fenyegető legyen - Ó, köszönöm édes - mondtam kedvesen.
Leráncigáltam a kabátom, ezáltal felfedve a burgundi piros Hub Cub egyenpólómat, magyarázatot adva ezzel a tényre, hogy árad belőlem a szendvics szag. Miközben kipakoltam a táskámból a laptopom és a jegyzeteimet, előkerült Harry szendvicse is. És amikor ezt ő is meglátta, az volt a pillanat, amikor én először láttam őt mosolyogni az nap. Várakozva nézett fel rám, hogy a kezébe adjam.
De nem tettem meg.
- Ingyen személyzeti kaja a Hub Cubból - emeltem fel a szendvicset, hogy Zayn és a kedves kis kísérője is láthassa. - Sonka, alma, cheddar. Frissen készítve a saját kezeim által. Kéri valaki?
Harry álla leesett. Zayn csak éppen felnézett, megrázta a fejét és vissza is tért a laptopja kijelzőjéhez. És Lola - bassza meg - gyakorlatilag nyáladzott.
- Éhen halok - nyávogott.
Hát persze, hogy az volt. Azokat a hosszú piszkafa lábakat lényegében az én szendvicseim hozzák működésbe. Ha valami, hát ez a megnyilvánulása már Harryt sem hagyta hidegen és egy gyönyörű pillanat erejéig úgy éreztem, hogy ő is legalább annyira utálja a lányt, mint én.
- Hozhatok neked valamit - ajánlotta Zayn Lolának. Fejével a szendvics felé biccentett, majd folytatta - June azokat mindig Harrynek tartogatja.
- Nem - vágtam közbe gyorsan. - Nem mindig. - Valójában ez már a második eset volt, amikor inkább Zaynnek próbáltam lepasszolni azt.
- De valójában mindig - közölte Harry Lolával, de megráztam a fejem.
Lola zavartan járatta a szemét Harry és köztem, majd vissza. Végül előállt egy javaslattal - Talán elfelezhetnénk.
Nem ez volt a megoldás, amiben reménykedtem, de tekintve, hogy a srác, akinek szántam egy csepp érdeklődést nem mutatott még a szendvicsem iránt sem, így csak szépen leraktam az asztal közepére és hagytam, hogy a két érintett személy lerendezze maga között, mint az állatkerti cápák vacsoraidőben.
Csend ült az asztalunkra, mivel mindannyian újra a dolgunkkal kezdtünk foglalkozni. A két lány az asztal végén valószínűleg ezt nagyra értékelte, bár előtte sem zajongtunk sokáig. A következő órában tényleg csak néhányszor szólaltunk meg.
Az egészet Lola kezdte, aki hirtelen kiakadva Zayn orra elé tolta a tankönyvét - Nem értem!
Zayn megrökönyödve emelte fel tekintetét a gépéről, mintha nyitott szemmel aludt volna. Megpróbálta megoldani drága Lolitánk problémáját, közben pedig hangot adott azon nézetének is, hogy mekkora idiótaság, hogy egy pszichológia hallgatónak a statisztika kurzust is el kell végeznie, de végül motyogva odébb tolta a könyvet és belátta, hogy nem tudja ő sem megoldani a példát. Harry viszont kikelt a székéből, Lola háta mögé állt és szépen elmagyarázta neki. Tudtam, hogy Harry csak azért segít önszántából, mert nem bírja elviselni, hogy egy - szerinte - egyszerű matekfeladat megoldatlan maradjon, de én nem tudtam visszatartani a fortyogásom, és már a kitöréshez is közel álltam, hogy nem igaz, hogy Hosszúcombnak nem elég Zayn, még Harryt is akarja.
Inkább hagytam volna, hogy ne készüljek el a feladatommal, mint hogy ez megtörténjen.
Mikor Harry visszaült mellém, hogy újra elmélyedjen a kutatásában én egy gyengéd mosolyt küldtem felé és felé nyúltam, hogy megmasszírozzam egy kicsit a nyakát, míg ő dolgozik. Egy pillanatra fixálta tekintetét és megfeszítette állkapcsát. Az aggodalmam, hogy mindjárt egy dühkitörés következik, szerencsére feleslegesnek bizonyult, ugyanis hamarosan ellazulva visszafordult a tanulni valójához én pedig sokatmondóan Lolára mosolyogtam.
Az én barátom. Szerezz magadnak egyet. Ó, várjunk csak - már megtetted.
Később Harry biztos azt mondaná, hogy megint túl sokat képzelek a dolgok mögé, de akkor, abban a pillanatban esküdni mertem volna, hogy Lolát is megcsapta a versengés szele. Mi másért is függesztette volna fel a rettentően érdekfeszítő és fontos statisztika tanulást, hogy Zaynhez közelebb húzódva belé karoljon, a fülébe sutyorogjon és kacarásszon?
Nem szeretem ezt a tyúkot.
Ezért történt, hogy Harry vállán átvetettem a kezem, odahajtottam a fejem és elégedetten sóhajtottam. Megköszörülte a torkát és a nevem suttogta. Megborzongva attól, hogy végül mégis kitör, felé emeltem a fejem és lesütöttem a szemem.
Felém hajolt és a fülembe sistergett - Azok a szavak, hogy 'mániákus, őrült, idióta' jelentenek neked valamit?
Valójában, nem jelentettek nekem semmit, de nem jutott rá időm, hogy ezt ki is fejtsem neki, mielőtt ő és Zayn elvonultak volna az első emeleti kis kávézóba, magamra hagyva így Lolával.
Nos, így hogy már csak ketten voltunk, sokkal fontosabb dolgom támadt - mint például az a nyomorult szociológia dolgozat. Viszont nehéz volt rá koncentrálni, mivel elég erős volt a félelmem, hogy Harry csak menekülni akart előlem és lefelé menet szépen mindent elmagyaráz Zaynnek.
Néhány percen belül visszatértek, és arra az estre, ha Harry ténylegesen véghez vitte volna a fejemben felvázolt teljes folyamatot, a szemeimet a képernyőre tapasztottam, hogy tudomást se kelljen vennem a külvilágról. De ahelyett, hogy körberöhögtek volna, szép csendesen helyet foglaltak és Harry egy gőzölgő műanyag poharat tolt a laptopom mellé.
Meglepetten néztem fel rá.
- Tea - mondta gyengéden és belekortyolt a saját italába. - Két tejjel, cukor nélkül.
Nem kértem tőle semmit. Egy bólintással megköszöntem és az első korty közben csak az az egy dolog járt a fejemben, hogy Zayn viszont semmit nem hozott Lolának.
És még ha meg is tette volna, be kellett magamnak ismernem, hogy még akkor sem tudtam volna kontrollálni a mosolyom, ami szétterült az arcomon.
