15. fejezet / 1.

 Halihó! Tudom én is, hogy rövid, de az eredeti is rövid, úgyhogy két részletben hozom csak. És igyekszem a következőt is olyan gyorsan hozni, mint ezt :) puszi

A következő este, szombaton, Macy egy órával hamarabb végzett, mint én. Említette, hogy a barátaival fog találkozni a Hubbard Pubban - vagy ahogy mi szoktuk emlegetni, a Hub Pubban - ami pont szemben volt, és hogy csatlakozhatnék hozzájuk munka után.

Nem volt jobb, amit csinálhattam volna (kivéve, hogy a vizsgákra tanuljak, de az mellékes9 és mivel mindig kapható voltam egy-két italra (vagy hatra). Beleegyeztem. Munka után belebújtam a kabátomba, a vállamra dobtam a táskám és még utoljára sípcsonton rúgtam Thomast, amiért egy seggfej. Normális esetben hazaszaladtam volna, hogy ruhát cseréljek és a hajammal is kezdjek valamit, de ez volt a szép a vizsgaidőszakban, hogy senki nem adott rá, hogy elfogadható legyen a megjelenése. Gyakori látvány volt, hogy diákok pizsama alsóban és csatakos hajjal, melyet már hetek óta nem mostak, jelentek meg a kampusz valamelyik épületében. Én viszont már tusoltam az nap, és eltekintve attól, hogy borzalmas burgundi színű egyen pólóban nyomultam, és a hajam borzos volt a védősapkától, amit viselnünk kellett, már így is elfogadhatóbbnak számítottam, mint mások.

Már koromsötét volt, amikor kiléptem a Rec Centerből, de a túloldalon lévő lámpák fényében láttam Niallt közelíteni, kezében a kameráját lóbálva. Utána kiabáltam, ő pedig megvárt a túloldalon.

- Hová mész? - kérdeztem, ahogy tovább indultunk.

- Liammel találkozom a Hub Pubban - mondta.

- Komolyan? Akkor mehetünk együtt. Én meg ott találkozom Ma... - mondat közben elakadtam, ahogy jobban belegondoltam. Amikor azt mondta, hogy barátokkal találkozik a Hub Pubban, nem fejtette ki, hogy pontosan kikkel. Hirtelen az az erős érzésem támadt, hogy a barátok címszóval Liamet illette.

Érdekes.

- Hmm? - kérdezte Niall, újra a kamerájára figyelve, ahogy tovább haladtunk.

- Semmi. Én csak... én meg Macyvel találkozom.

- Vágom - hüvelykéjével régebbi felvételeket és képeket futott át, cseppet sem meghatódva a felfedezéstől, amit tettem. Annyira el volt mélyedve, hogy el kellett kapnom a kabátja ujját, nehogy a kigyalogoljon a forgalomba, amikor egy kereszteződéshez értünk, és még akkor sem volt hajlandó elszakítani tekintetét a képernyőtől. Egy két lábon járó életveszély.

- Akkor, Macy meg Liam, ők...? - kérdeztem, míg várakoztunk, hogy a lámpa váltson.

- Mi?

- Liam szokott róla beszélni?

- Mm... nem.

- Szerinted ő nem bírja Macyt?

Ráncok jelentek meg a homlokán, ahogy grimaszolt, de a szemei még mindig a kamerán voltak - Mi? Én nem mondtam ezt egy szóval sem.

- Nos, ha bírná, akkor beszélne róla. Nem igaz?

Niall végre felemelte a fejét, de úgy nézett rám, mintha idióta lennék. - A férfiak nem csinálják ezt - mondta a fejét rázva. - Mi nem 'pletykálunk'. Mármint, a múlt hónapban, amikor hazavittem azt a dögös bigét. Összvissz, csak mutattam egy képet a srácoknak. - Megállt, egyik szemöldökét megemelte, ahogy újraélte az emléket. Majd mikor visszatért a beszélgetésünkbe, felvillanyozódva kérdezte - Akarod látni?

Fintorogva hoztam fel az orrom, megállítva őt mielőtt még visszakeresné a képet - Meg leszek nélküle, köszi. De akkor mégis miből mondod meg, hogy egy srácnak tetszik egy lány.

A lámpa zöldre váltott és mi együtt szeltük át az utat.

- Beszél, de nem róla, hanem vele - válaszolt Niall, újra elmerülve a digitális film világában.

Csendben mentünk tovább és én ezen gondolkoztam. Csak a cipőink csapódása a járdához hallatszott, és ahogy Niall a gombokat nyomkodta. Liam legalább néha beszélt Macyvel - vagy legalábbis próbált. Egyértelmű volt számomra, hogy nem közömbös neki. Ami jó dolog. Macynek minden magabiztosságot adó kis morzsa jól jön. De amikor azokra a fiúkra gondoltam, akik velem szoktak beszélni, nos Zayn nem éppen a lista élén volt.

- Akkor azt mondod... - kezdtem, megtörve a csendet újból... - mármint, csak kíváncsiságból... Zayn soha nem beszél ró...

- Nem.

- Értem - vágtam rá gyorsan, elpislogva a szememből a csípős érzést, ami rám tört. Nagyot sóhajtottam. - Oké. Jó.

A pubba belépve rögtön kiszúrtuk Liamet és Macyt. Két magasított kerek asztalt foglaltak le közel a billiárdhoz, és nem voltak egyedül. Aki Macy mellett ült, felismertem, hogy az egyik lakótársa, a többiek nem voltak ismerősek. Ahogy Niallel közelebb mentünk, néhány ember pulcsiján kiszúrtam a Hallgatói Önkormányzat logóját, így kikövetkeztettem, hogy valószínűleg Liam magával hozta az extra kredites tevékenységeiből a haverjait.

Hát persze.

Nem volt már hely az első asztalnál, szóval miután köszöntünk és be lettünk mutatva, Niallel áthúzódtunk a másik asztalhoz. Jobb is volt így, fura lett volna kaját rendelni egy olyan asztalhoz, amin csak egy rakás italospohár figyelt addig és semmi más. De tudtam, hogy Niallre bármikor számíthatok, ha evésről van szó, úgyhogy rendeltünk is magunknak.

- Még csak egymás mellett sem ülnek - mondtam Niallnek, Liam és Macy asztala felé intve. Míg az egész csapat beszélgetett, Macy ugyan nem igazán volt belefolyva, de legalább elnevetgélt, Liam a szemben ült és iszogatta a kétcenteseit.

- És akkor? - vont vállat Niall. Elnézett a válla fölött a csapat felé, majd vissza rám. - Mit vagy úgy megverve vele?

Úgy tettem mintha még a feltételezés is sértene, hogy bármi hátsó szándékom lenne - Mit-mit? Macy a barátom és a legjobbat akarom neki.

Niall kissé szkeptikusan vonta fel a szemöldökét, s hagyott egy kis hatásszünetet mielőtt beszélni kezdett - Persze. Hát mi másért.

Kicsit magyarázkodtam még, hátha sikerül meggyőznöm, de nem jött be. Azt mondta, hogy átlát rajtam és kényszerített, hogy bevalljam, hogy bár tényleg szerettem Macyt és tényleg örülnék, ha boldog lenne Liammel, azért nekem jól jönne a kellemes mellékhatás, hogy addig sem Harryvel foglalkozna és én kicsit tovább használhatnám őt.

- De nem mondhatod el Macynek, hogy én ezt mondtam - tettem hozzá gyorsan, majd egy pillanat gondolkodás után még hozzá tettem - És Harrynek sem. Vagy Liamnek. Vagy Zaynnek. Csak... ne mondd el senkinek.

A hallottak ellenére teljesen zavartalanul jelentette ki Niall - Össze tudom őket hozni, ha akarod.

- Hogy?

- Egy kis háttérmunkálat, tudod. Komolyan, össze tudom hozni Liamet és Macyt. Egész jó vagyok ebben. Ez az egyik tehetségem. És mint rendező, a munkám is.

Elszörnyülködve bámultam rá - Oké. Én nem hinném, hogy ez bele tartozna egy rendező munkakörébe.

- Dehogynem. Van két színészed, akik a képernyőn egy párt alakítanak, el kell hogy érd, hogy megtalálják egymással a kémiát. El kell, hogy hitesd velük, hogy együtt kellene lenniük. Higgy nekem. Csináltam már ilyet; és megteszem újra.

Lenyűgözött, de nem akartam kimutatni. Összefontam a karom a mellkasomon és rákönyököltem az asztalra - Mikor csináltál már ilyet?

- Most csinálom.

- Kivel?

- Veled - mondta, mintha ennek magától is egyértelműnek kellett volna lennie. - Elfelejtetted a filmforgatást szerdán? Néma film, két szerelmes, tragikus, de mégis szenvedélyes románc. Ezt én rendezem neked.

Az ételeink megérkeztek, forró és egészségtelen. Rögtön hozzáfogtunk és én elégedetten mosolyogtam.

- Á, igen. Talán igazad van - mondtam és beleharaptam az egyik panírozott csirkefalatkába. - A te dolgod, hogy összehozz engem és Zay... Zayn!

Valahol fent, valami magasabb erő röhögött rajtam, mert szinte esélytelen volt, hogy Zayn pont ekkor bkkanjon fel előttem.

Bör dzseki volt rajta és bizonytalanul intett felénk - Hé - köszönt vissza nekünk és kihúzta a mellettem levő széket.

A szívem a torkom és a mellkasom között dobogott, nem tudva, hogy kiessen vagy mégsem. Zayn nem úgy tűnt, mint aki ha hallotta volna az egész beszélgetést, de úgy éreztem, hogy mondanom kell valamit, ha mégis úgy történt volna.

- Niall filmjéről beszéltünk - mondtam miközben ő levette a kabátját és a székének hátuljára hajtotta. - Éppen arról mesélt, hogy mire kell számítanunk szerdán...

- Ó, igen - vágott közbe Niall, keze és szája televolt a hamburgerével. Felmutatta egy ujját, azzal jelezve, hogy várjunk egy kicsit, amíg lenyeli és képes lesz a továbbiakat is kinyögni. - Meg Liamről és Macyről beszéltünk még. Szerinted összegabalyodnak?

Zayn a másik asztal felé nézett, ahol Liam és Macy ültek, majd vállat volt. - Nemtom. Miután eltakarította Chloet a képből, azt mondta, hogy nem akar semmibe sem bonyolódni év végéig, és hogy egyedül akar maradni amíg le nem diplomázik. Szóval ha lesz is valami, az max egy éjszakás.

Elszörnyedtem. Nem igazán ezt akartam hallani. Liam felé bámultam, éppen valami baromi vicceset mondott az egyik haverjának, amitől mindenki nevetésben tört ki és az egyikük vállon veregette. Liam is nevetett, először lehajtotta a fejét és a térdét bámulta, majd hirtelen, szinte alig észrevehetetlenül Macyre nézett. Alig egy pillanat volt, s már másfelé figyelt, de arra a kis időre is, esküdni mertem volna, hogy azért figyelt, mert biztos akart lenni benne, hogy Macyt is sikerült megnevettetnie.

Tányéromat néhány centivel Zayn felé toltam - Kérsz? - kínáltam.

Még mindig nem sikerült feldolgoznom, hogy mellettem ül. Mellettem. A két másik üres szék helyett azt választotta, ami közvetlen mellettem volt. És a legjobb része az volt, hogy Lola nem volt a láthatáron. Ez pedig úgy fellelkesített, hogy egyenesen úgy tettem, mintha nem is létezne, így meg sem kérdeztem Zaynt, hogy hova lett. És meg fogadtam magamnak, hogy még akkor sem érdeklődök utána, ha már teljesen kifogytunk a témákból és nem lesz miről beszélni.

Zayn elgondolkozva nézett a tányéromra, s belső harcot vívott önmagával. Meglepődtem, amikor mélyen a szemembe nézett és tétovázva kérdezte. - Biztos vagy benne?

- Aha - mondtam határozottan, és beleharaptam egy zellerszárba. - Egyél csak nyugodtan.

Azt mondani, hogy felvillanyozódtam attól, hogy elvett egy darabka húst a tányéromról, igen gyenge kifejezés. Nem is emlékszek rá, hogy Zayn valaha is elfogadott volna tőlem kaját. Olyan érzés volt, mintha mostmár valami összekötne minket. És nem számított, hogy az a valami, egy csirkefalatka és egy korgó gyomor, mert legalább volt valami.

És boldogabb már nem is lehettem volna, amiért Niall kivonult a beszélgetésből. Teljesen elmerült a burgerjének, kamerájának és telefonjának a hármasában, s ez utóbbin éppen őrült módjára üzenetet írt.

- Édes-savanyú szószt? - kínáltam felé tolva a pici tálkát. Amikor zavarodottan nézett csak rám, hozzá tettem - Mártogatni.

- Oké. Köszi - mosolygott, majd belemártotta az ételt és beleharapott. - Hol van Harry?

- Ó - ránéztem az órámra, és próbáltam emlékezni a terveire - A tanuló csoportjával a könyvtárban. Azután pedig valószínűleg hazamegy és... folytatja a tanulást.

Zayn kuncogott - Ez eléggé rá vall. Komolyan nyomja.

Vállat vontam - Most rosszabb, mint máskor, az apja az őrületbe kergeti.

- Á - bólintott.  - Biztos boldog, hogy ott vagy neki. Kicsit legalább felvillanyozod a dolgokat.

Az állam leesett és látványosan tiltakoztam - Most komolytalannak neveztél?

- Nem - mondta gyorsan. - Nem, csak... - Észrevette, hogy csak viccelek, így ellazult és nagy vigyor ült ki az arcára. - Igen, valami olyasmit akartam mondani.

- Jó - mondtam egy gyenge vállvonással kísérve - Ezt bóknak veszem.

- Helyes.

Liam héhány barátja kihívta egymást biliárdozni. Az egész asztaluk átrendeződött, amikor ők elvonultak. A nagy nyüzsgés közepett Macy felnézett, hogy meggyőződjön róla, még mindig ott vagyok és amikor meglátta Zaynt mellettem ülni, a szemei majdnem kiestek a helyükről. Zayn nem figyelt rá, természetesen, de én majd falnak mentem, amikor egy eszelős mosoly mellett Macy felemelte hüvelykujját tetszésének kifejtésére.

Ezt az egész rendezkedést kihasználva Liam szépen átült Macy mellé.

- Hé - hallottam, ahogy egy szégyenlős mosoly mellett mondja Liam - bocsi a HÖK-ösök miatt...

Sörömet a számhoz emeltem és hosszút kortyoltam, miközben a tétova interakciójukat figyeltem. Majd meglöktem Zaynt könyökkel. Ő is szégyellősnek tűnt, valószínűleg mert ismét kaját csórt a tányéromról, de azzal nem foglalkoztam, hanem a barátaink irányába bólintottam.

- Nem tudom - mondtam sunyi mosollyal, mély hangon beszélve, mintha megint titkokat osztanánk meg egymással. - Ha csak egy egy éjszakás kalandot keresnél, vennéd a fáradtságot, hogy órákat cseveréssz?

- Ha Liam lennél, akkor vennéd - mondta Zayn elég komolyan. Majd elmosolyodott - Annak a srácnak még soha nem volt egy éjszakás kalandja egész életében, lövése sincs róla, hogy hogyan működnek a dolgok. Komoly barátnő jött komoly barátnő után, és ez így megy tizenöt éves kora óta. Higgy nekem, amikor ráhajt valakire, ő igen precíz. Pontosabban. Az a kategória, amit még kívülről szemlélni is borzasztó és mindenkinek jobb lenne, ha meg sem történne, de mégsem tudod elfordítani a fejed és nem végignézni.

A szememet forgattam, nem tudtam visszafogni a mosolyom - Borzalmas barát vagy, ugye tudod?

- Hé - nevetett, ahogy finoman meglöktem - Ő a legjobb barátom. Szóval én mondhatok ilyeneket.

- Áucs - szólt közbe Niall, szája tele volt étellel. - Ezzel most alaposan pofán vágtál.

Zayn nem szólt semmit, csak önelégülten vigyorgott, míg Niall befejezte a rágást, nyelt, majd egyesével lenyalogatta az ujjairól a ragacsot. Ha vette volna rá a fáradtságot, hogy felnézzen, láthatta volna az undorodó arckifejezésem, amit a borzalmas asztali etikettje váltott ki belőlem.

vissza fordultam Zaynhez - Nos, én úgy gondolom, hogy ha egy fiú elhív egy lányt, a saját baráti társaságába, majd igyekszik úgy igazítani, hogy kettesben tudjanak beszélgetni, akkor kicsit többet akar.

Zayn gondolkozott egy kicsit, majd egy pillanattal később egy ferde mosolyt villantott - Rendben - mondta. - Akarsz fogadni?

Meglepődve az ajánlatán, kérdeztem - Miben?

- Ha több lesz, mint egy egy éjszakás kaland, te nyersz. És a reggeli következő reggel nem számít többnek, legalább még egy napnak, még egy randinak kell lennie.

Megálltam, hogy végig gondolja. Semmit nem szerettem volna jobban, mint egy ilyet, ami összeköt Zaynnel, lényegtelen még ha csak egy árva kis cérnaszál az. De egy pillantás Macy felé rögtön döntésre bírt. Épp nevetett valamin, amit Liam mondott. Lesütötte a szemét az ölébe, ahol keze is pihent. Liam Macy felé fordulva ült a székén, egyik kezével pedig az ő székének támláján támaszkodott, másikkal pedig a söröskorsóját fogta az asztalon. És míg Macy tekintete túl bizonytalan és szégyellős volt, Liam le sem vette övét a lányról.

- Na mit mondasz? - kérdezte Zayn. - Megmondhatod mit kérsz, ha nyersz. Ha én nyerek, akkor szeretnék egy ingyen szendvicset a Hub Cubból.

Nem túlzottan nyűgözött le a választása. Megráztam a fejem. - Nem lehet - mondtam, magamban pedig azt kívántam bárcsak valami - bármi - másban fogadhatnánk.

- Gyerünk már - bíztatott.

- Csak tudod... ő Macy. Belehalna, ha megtudná. És még ha nem is jönne rá, akkor sem lenne helyes. Nem tudom ezt megtenni vele.

Zayn bólintott. - Rendben. Legyél csak jó barát. De elszalasztasz egy lehetőséget.

Sóhajtva, csak csendesen motyogtam magamban - Hidd el, tudom.

Szerintem titokban azért felnézett rám, amiért kiálltam egy barátomért, és bár szívesen sütkéreztem volna az ő csodálatában, mégis azt kívántam, hogy bárcsak ne így lenne. Nem vagyok igazán csodálatra méltó barát, ha éppen Macy szemszögéből nézzük, pláne amíg Harry Styles is szóba jött.

Ha már Harry Stylesról van szó, érintést éreztem a jobb vállamon. Mikor felnéztem, senki nem volt ott. Automatikusan fordítottam a fejemet a másik irányba is és ott volt Harry a maga zilált, stresszes, idegbeteg üdvösségével, hamiskásan vigyorogva és rögtön helyet is foglalt a Niall és köztem lévő széken.

14. fejezet / 3.

Valaki megnyomta az épületünk liftjének összes hívógombját, ami azt jelentette, hogy hét emeletnyit kellett felfelé lépcsőznöm a világ legkényelmetlenebb (de legszexibb) csizmájában. Tekintve, hogy megint azon az idegen helyen lettem kitéve, ami állítólag az én házam, így tíz perccel tovább tartott hazaérnem, volt egy tippem, hogy ki lehetett az a valaki.

Szép próbálkozás volt, de összességében nem voltam lenyűgözve. Pláne, hogy hideg éjszakánk volt és a lábaim jégkockává fagytak.

Mikor végül felértem a saját emeletünkre, neki kellett támaszkodnom a falnak, ahogy levegőért kapkodtam. Hétemeletnyi lépcsőzés azért már mégsem vicc. Keresztül vonszoltam fáradt testem a folyosón és utolsó erőmmel lenyomtam a kilincset.

De zárva volt.

Mérgesen kisöpörtem néhány tincs hajat az arcomból és hangosan kopogtam.

Eltelt néhány pillanat, de végül mégis jött válasz a másik oldalról - Segíthetek valamiben?

- Harry, engedj be.

- Ki az?

Felmordultam - Csak nyisd ki az ajtót!

A fejébe vette, hogy bosszantson. De legalább sikerült leitatnom a katasztrofális duettünk előtt... és után is. Egy ponton már azt hittem, hogy Rita csak úgy magunkra hagy ott a színpadon. Talán még Harry apjának is kínos volt, hogy utána velünk látták, de kit érdekel? Már jóval azelőtt is kínos lehetett volna neki, amikor Muffyval az oldalán látták.

Szívességet tettem Harrynek.

- Sajnálom, de nem fogadhatok látogatókat kilenc után. Apám rendelete.

- Itt élek! - kiáltottam megfeszült állkapoccsal.

- Akkor használd a kulcsod! - A hangja már sokkal távolabbról jött. Szinte magam előtt láttam, ahogy távolodik az ajtótól egy önelégült vigyorral a képén.

Az orrom alatt motyogva kezdtem a kistáskámban turkálni. Gyakran távoztam a lakásból kulcs nélkül. Alapjáraton az iskolatáskámban tartom és amikor másik táskát használok, megesik, hogy azt elfelejtem áttenni. Amikor Harryvel mentem valamerre, szinte soha nem vittem - erre tartottam őt.

A végén fejre állítottam a táskát és kiszórtam mindent a földre. De ez sem sokat segített. Volt ott szájfény, személyigazolvány, egy kis pénz, telefon, blokkok, toll, tampon... de kulcs az nem.

- Nincs nálam! - kiabáltam, közben pedig visszakotortam a ramatyot a táskámba.

Nem jött válasz.

Felálltam, újra kopogtattam - Harry! Nyisd ki!

Ahogy Harryt ismertem, nem kellett volna sok időnek eltelnie, hogy megtörjön és beengedjen, mert kikészítette volna a tudat, hogy a lakótársa jelenetet rendez a lépcsőházban.

Eltelt egy újabb perc és nem jött, úgyhogy dörömbölni kezdtem az ajtón. Újra és újra, közben pedig Harry nevét üvöltöztem. Ha erre nem hívja ki egy szomszéd a rendőröket, akkor soha.

De ez most nem hatotta meg Harryt, egy nyikkanás sem jött bentről.

Egy-két percig hevesen harcoltam az ajtóval, majd feladtam és abbahagytam az elmebeteg ordibálást.

- Harry, kérlek - nyöszörögtem az arcomat az ajtónak nyomva - Bocsánat! Sajnálom, hogy egy zűrzavart csináltam az éjszakádból. Sajnálom, hogy kényszerítettelek, hogy énekelj velem. Sajnálom, hogy felizgattalak az asztal alatt. Sajnálom, hogy a jegyeid nem elég jók az apádnak. Ez nem igazságos veled szemben. Kérlek engedj be. Fáradt vagyok, részeg is és csak a saját ágyamban akarok végre...

Hangtalanul, az ajtó kinyílott. Olyan gyorsan, hogy mivel teljes súlyommal neki dőltem, majdnem pofával estem be a lakásba. A lélegzetem a torkomban akadt. Valahogy visszanyertem az egyensúlyom, és megfordulva láttam, hogy Harry visszazárja az ajtót, közben pedig csendesen kacarászik.

Kezeit zsebre vágta. Már lecserélte a zakóját egy pulcsira. Pimaszul vigyorogva kérdezte - Mi tartott ilyen sokáig?

Én okoztam a legtöbb katasztrófát az este folyamán, és ezzel tisztában is voltam. De a hosszú séta után a fagyos, sötét éjjelen, az arroganciájától már kijöttem a sodromból.

Felé közeledtem, és az motyogva mérgelődtem. Folytatta a röhögést, még akkor is, amikor a levegőbe emeltem a táskám. Majd elvesztettem az önuralmam, püföltem a táskával dünnyögött és próbálta kikerülni az ütéseket, meg a kezével kivédeni őket.

- Rendben, rendben - nevetett. Megadóan emelte fel karjait. Még erősebben ütöttem a vállára és a mosolya elhalványult. Mielőtt újra megüthettem volna, kiragadta a táskát a kezemből és összefogta a kezeim. - uram! - kiáltott fel - Mégis mi fordított ki így a bugyidból? Nekem kellene dühösnek lenni rád!

- Miért? Amiért hetek óta először egy kis izgalmat hoztam az életedbe? Már napok óta elviselhetetlen vagy és a cölibátusod miatt nyavalyogsz!

Harry a kanapéra lökte a táskám és a szemét forgatta, ahogy elhaladt mellettem. A vállaink összeütköztek, de ő csak ment tovább.

- Nem, de kössz, hogy emlékeztetsz - mondta, ahogy én a nyomában voltam.

- Akkor miért? - követelőztem.

Nehezet sóhajtva szembe fordult velem. Milliónyi szó volt már a nyelve hegyén, láttam rajta. Mielőtt az én "álbarátommá+ vált, soha nem veszekedtünk. Ahhoz nem álltunk elég közel egymáshoz. Hirtelen, úgy éreztem, hogy menten kitör belőle minden.

És így lett. Most jött el az ideje.

Kezeit csípőre vágta, állkapcsa megfeszült. Szólásra nyitotta a száját, felemelte a kezét, hogy azzal is bizonyítson, de hirtelen meggondolta magát és csak kilélegzett. Megdörzsölte a jobb szemét, majd kezét keresztül futtatta a haján.

Majd beszélt - Te tudtad, igaz? - Hangja reszelős volt. - Azt hogy eljegyezték egymást...

Hezitáltam, egy kósza pillanatra lehunytam a szemem és kifújtam a levegőt. Elmondták neki a hazaúton miután megszabadultak tőlem. Elmondták neki, majd magára hagyták, hogy kezdjen az információval amit csak akar... amit csak tud.

Csendesen válaszoltam - Láttam a gyűrűt.

Idegesen, szaggatottan felnevetett, de mosolya a szemét nem érte el. Rázta a fejét és erőtlenül kérdezte - Miért nem mondtad el nekem?

- Mert - volt az egyetlen szó, amire gondolni tudtam. Majd gyorsan hozzá tettem - Nem akartalak elszomorítani.

Arckifejezése elárulta, hogy nem vette be a szövegemet. Elfordult és a hűtőhöz ment, én pedig biztos távolból követtem.

- Őszintén - folytattam - Már így is úgy kivoltál. Nem akartam, hogy egyel több okod legyen aggódni.

Fejjel a hűtőben felhorkantott - Ja, ez tipikusan olyan Fitzes.

- Hogy érted ezt? Miért akarnék én lenni, aki a rossz híreket hozza? - Visszafordult a kezében egy üveg vízzel, majd egy pohárért indult. - Barátok vagyunk.

Szemei kikerekedtek szavaimra. Töltött magának és közben motyogta - Elnézve, hogy mit csináltál ma este, kicsit nehéz ezt elhinni.

- Mi... ma? Az csak bosszú volt!

A pultra csapta a vizesüveget - Bosszú? Miért is?

Felemelt állal válaszoltam tényszerűen - Amiért barátként cserben hagytál.

Ha lehetett, akkor Harry még jobban hüledezett, mint eddig. Valójában, már az is meglepő volt, hogy nemes egyszerűséggel nem nyúlt ki és ütött le - Oké - mondta, s közben az orrnyergét dörzsölgette, ahogy azon küzdött, hogy hangját stabilan tartsa. - A Lolás dolog? Mert az nem volt cserben hagyás.

- Pedig eléggé olyan érzés volt!

Harry megrándult, ahogy próbálta magát visszafogni a teljes kiakadástól. Összeszorította a száját és közben mereven engem bámult. Én is vissza bámultam rá. Az orrcimpái kitágultak, a vállai megfeszültek. Bár részeg és beszámíthatatlan voltam, de tudtam, hogy fel kellene adnom. Hagynom kellett volna hogy nyerjen, csak akkor az egyszer. De nem tudtam megtenni.

És Harry, a jól nevelt gyerek, ahogy én ismertem. Úgyhogy azután a kitartó gyilkos tekintettel bámulás után, ő volt az első, aki elfordította a fejét. Mély levegőt vett, mellkasa emelkedett és sűlyedt. Ujjaival a pulton dobolt, ahogy mondta - Rendben - hangja lemondó volt, mély és halvány - Nos, sajnálom. Nem fog előfordulni többet.

Nehéz csend ült a lakásunkon, csak néztem, ahogy a vizébe kortyol. Én voltam az akaratosabb kettőnk közül, ez nem titok, de ha őszinte akarok magammal lenni, minden oka meg volt rá, hogy mérges legyen rám. De még ha csak tanulni hívta Lolát a lakásba és tényleg semmi több, nem tehetek róla, de akkor is úgy éreztem, hogy cserben hagyott. De akkor is egy szörnyeteg voltam vele.

És ő még így is hagyott nyerni. Valami olyan okból, ami az én fejembe nem fért bele, ő engedett nekem.

- Oké - mondtam gyengéden, amikor tekintete újra találkozott az enyémmel az üvegen keresztül - Köszönöm.

Bólintott majd az asztalra tette a poharat. Visszatette az üveget a hűtőbe és közben kérdezte - Akkor... mostmár befejezhetjük végre? Ezt a játékot... Mert ahhoz képest, hogy azt mondtad nem akartál már tovább stresszelni engem, ma este egész jó munkát végeztél. Mármint, kellene néhány határ, nemde? Ez a ma este eléggé öv alatti volt átvitt és szószerinti értelemben is

Megkönnyebbülve nevettem, a vállaim már nem érződtek olyan nehéznek, mint előtte. - Rendben. Fegyverszünet - értettem egyet és kinyújtottam felé a kisujjam. Körbe sétálta a pultot, és összegörböltük az ujjaink. Harry megnyalta ajkait és küldött felém egy félmosolyt, fiús és önelégült, pont ahogy megszoktam. - De még mindig az álbarátom vagy.

Felmordult és leengedte a kezét.

- Csak Karácsonyig - tettem hozzá gyorsan. - Ígérem, aztán majd kitalálok valamit, hogy miért is szakítottunk. - Elhallgattam és gyorsan elgondolkoztam az eshetőségeken. - Talán mondhatnánk, hogy megcsaltál a szünet alatt.

- Hé! - ráncolta mérgesen a szemöldökét.

- Nem? Hát rendben - kacagtam. - Talán... talán csak úgy döntöttünk, hogy jobban mentek a dolgaink barátokként.

Harry elgondolkozott ezen. Haját kiseperte a szeméből. Nyelt egyet, közben pedig találkozott a tekintetünk. - Ja - mondta némi kétséggel. - Talán.

Valami olyan nyugtalanító volt abban, ahogy bámult rám. Talán nem nyugtalanító, csak... más. Szomorú, de megenyhült.

Most az én sorom volt, hogy megtörjem ezt. - Szóval - mondtam, megköszörülve a torkom, belevágva a csendbe. - Ő... és mint a barátod... minden rendben van? Tudod, az apukád... és Muffy?

Harry röviden kuncogott, de leharcolt és erőtlen volt - A neve Misty. De, ő... nem. - Tétovázva hozzá tette - Nem igazán.

Vállat vontam, hirtelen, elég szégyellősen - Akarsz róla beszélni?

Harry hezitált. Szemeivel körbefuttatta a helyiséget, mintha valami szokatlan történne. - Beszélünk mi egyáltalán ilyen dolgokról? - kérdezte, mintha ez kőbe lenne vésve.

Ismét vállat vontam - Beszélhetünk, ha akarod.

Mosoly terült el az arcán - egy igazi, kicsit hamiskás - Akkor minden oké - mondta, hangja kicsit erőteljesebb volt, mint előtt. - Ülj le, töltök inni. Szükséged lesz rá.

Ahogy általában, most sem kellett több, ha piáról volt szó. Ledobtam magam a pult mellé egy székre, de előtte még falatoztam egy kicsit a mogyoróvajból, mert a gyomrom könyörgött érte a szörnyű vacsora után. Harry elővett két feles poharat és egy üveg whiskeyt a szekrényből, majd mellém húzott egy széket. Lerúgtam a kényelmetlen csizmákat - ő pedig míg töltött - beszélni kezdett.

Beszélt róla, hogy milyen keveset látta az apját még amikor kicsi volt, akkor is. Kisebb korában, mindig dadusok vigyáztak rá és ahogy nagyobb lett, egyszerűen csak egyedül volt otthon. Kissé ellentétes, hogy saját magára volt mindig hagyva, de közben olyan szigorú elvárásoknak kellett megfelelnie. Ő pedig kutya kötelességének érezte, hogy ezeknek a magas elvárásoknak megfeleljen. Harry úgy érezte, hogy minél többet meg tesz ezért, az apja annál jobban törődik majd vele. Hogy minél büszkébb lesz majd, annál több időt akar majd vele tölteni. Egész életében kétségbeesetten küzdött az apja figyelméért, viszont egész életében csak másodhegedűs volt az apja munkája mögött. A foci volt az egyetlen dolog, amit szeretett és saját magáért szerette, de tudta, hogy az egyetem mellett nem lesz rá ideje, úgyhogy abbahagyta.

még felnőtt létére is élt-halt a megerősítésért, hogy igenis ő ér valamit. Az egyetlen, aki meggyőzhette volna erről, a férfi aki soha nem volt mellette. Harry megtett mindent, amit meg kellett tennie - az apja nyomdokaiba lépett és keményen dolgozott - de ez még mindig nem volt elég. Megmaradt örök másodiknak.

Az eljegyzés bejelentése után, Harry rájött, hogy a harmadik helyre szorulhat. Az esküvőt Valentin napra tűzték ki. Egy csinos, fiatal dolog ellopta az apja szívét néhány kacér pillantással.

Harry nem mondta ezt így ki mindet, persze. De tudok olvasni a sorok között. Ahogy befejezte és már nem volt mit mondani - még két plusz felessel, szavai elfogytak, a kézmozdulatai belassultak és ő ott ült a whiskys üveg felett és grimaszolt a márvány munkalapra.

Mikor rám nézett a grimasz nem szállt el az arcáról - Mi az? - kérdezte kezeit keresztbe fonva mellkasán - Miért nézel rám így?

Szavai visszahívtak a jelenbe - Nem. Semmi. - Ködösítettem. - Csak... éppen csak azon gondolkoztam, hogy ha józan lennél, nem mondtad volna el ezeket.

Vicces képet vágott, ahogy azt mondta: - Nem tudom, talán mégis. Ha elég szépen kérted volna.

- Nem. Nem csináltad volna.

- Honnan tudod?

Sóhajtottam - Az emberek nem beszélnek így, amikor józanok. Akkor nem mondanak ilyeneket... úgy értem, nem állunk elég közel hozzá. Nem mondtál volna el ennyi mindent magadról.

Cseppet sem meggyőzve Harry vállat vont - Talán megtettem volna? Miért? Inkább ne tettem volna?

- De - mondtam azonnal. Meglepve kúszott a magasba a szemöldöke. - Örülök, hogy megtetted - tettem hozzá határozottan bólintva. Valójában, szeretek a barátod lenni.

Harry gyengéden kuncogott - Mert én biztosítom a kapcsolódási pontot Zaynhez.

Kacagva oldalba vágtam a könyökömmel - Nem, arra Niallt tartom.

Tovább nevetett még egy kicsit, közben pedig tekintete a térdére siklott, nevetése pedig elhalványult. Megrázta a fejét, hogy haját arrébb seperje.

Kínos csend.

Mondanom kellett valamit. Az első dolog, ami eszembe jutott, az volt, amit korábban Muffy az étteremben kért tőlem.

- Olyan rossz dolog, na megnősül?

Harry sóhajtott- Nem tudom - motyogta, állát még mindig mellkasához szorította. - Valószínűleg nem. Huszonegy vagyok és gyakorlatilag már nem élek otthon. Nem sokban érint a dolog. Az egyetlen amit tudok, hogy hazafelé a kocsiban azt mondta az apám, hogy újra egy család lehetnénk. De... nem értem, hogy most miért nem számítunk egy családnak. Hiszen egy családnak kellene lennünk most is. És valahogy most még jobban egyedül érzem magam.

Felemelte a fejét, arcára mosolyt erőltetett. Zöld szemei melyek egész este ragyogva boldogságot sugároztak, ahogy engem ugratott, most tompák és fáradtak voltak. Nyeltem, majd kinyújtottam felé egyik kezem, hogy kiseperjem a szeméből a haját, de amikor felfogtam mire is készülök, megtorpantam kezemmel félúton a levegőben, és inkább visszamosolyogva rá megütögettem a vállát.

- Nem vagy egyedül, te idióta - mondtam. - Én itt vagyok neked, természetesen.

- Aha - nyögte Harry a szót és drámaian a pólója nyakát húzogatta, mintha az éppen fojtogatná. - Nem vagyok benne biztos, hogy akarlak téged. Egy kicsit ijesztő vagy.

- Hogy mi?

- Idő kell, hogy túl lépjek az 'izgatlak az asztal alatt' jeleneteden.

Hamis csodálkozással tátottam el a szám - Nem tetszett?

- Nem mondanám, hogy nem tetszett - kacagott, tiltakozásul pedig felemelte a kezét - Csak azt mondom, egyszerre egy kicsit sok volt.

Megajándékoztam egy ragyogó mosollyal, majd világossá tettem számára - Te voltál, aki azt mondta, hogy bízik már végre valami kis történésben. Én csak megadtam neked.

Ettől nevetésben tört ki - Megvan a magad módszere, hogy addig forgasd a szavakat míg neked nem tetszenek Fitz.

Lecsúszott a székről, fogta a feles poharainkat és a mosogatóba tette az én mogyoróvajas kanalammal együtt.

- Ó, hogy amíg nekem nem tetszenek? - kérdeztem én is felállva. - Téged izgattalak az asztal alatt nem magamat.

Olyan önelégülten vigyorgott rám, hogy az már fájt. A szememet forgattam és elindultam a folyosón, Harry pedig követett.

- Ó, sajnálom - mondta, s szavából sütött a szarkazmus. - Szeretnéd, hogy megháláljam?

- Nem ezt mondtam.

- Igazán? Biztos vagy benne? Mert igen boldogan viszonoznám a szívességet.

Kacagtam - Nem kell, igazán rendben vagyunk így is.

Mielőtt beléphettem volna a szobámba, kezek ragadták meg a csípőm és körbe fordítottak. Felvisítottam, de hamar a falnak dőlve találtam magunkat. Kacagásom teljes erőből nevetéssé fajult, pláne amikor ujjait az oldalamnál éreztem és csikizni kezdett. Harry talán pont olyan részeg volt, mint én - talán még jobban is, ha a tetteit nézzük - de még így is erősebb volt és minden próbálkozásom, hogy arrébb taszítsam csak még több csikizést eredményezett. Teljesen elfogyott a levegőm mire végre abbahagyta és egyik kezével újra a csípőmet fogta, másikkal pedig az államat.

- Utolsó esély Fitzy - suttogta olyan közelről, hogy éreztem leheletében a whiskeyt - Mikor felkelünk már józanak leszünk.

Tudtam a helyes választ. Tudtam, hogy akkor és ott nemet kellene mondanom. De valami nem engedte - talán, hogy az a gyengéd, szeretetteljes érzés, amit néha Harry iránt érzek, megint felbukkant, vagy talán az ahogy engem szemlélt kíváncsivá tett. Az is lehetett, hogy a keze erősen és biztosan a csípőmön meggyőzött, hogy talán nem is lenne annyira rossz ötlet, vagy talán, hogy láttam a nyelvét kikandikálni ajkai között és az lebilincselt.

Bármi is volt, néhány pillanattal később visszatértem a valóságba és észrevettem, hogy még mindig visszatartom a levegőt. Lassan és reszketősen engedtem ki. Felcsúsztattam a kezemet a karján, egészen a válláig,

- Nos, - susogtam - ebben az esetben...

Lábujjhegyre emelkedtem, azzal az elgondolással, hogy ajkaimat finoman az övének nyomom. Legnagyobb meglepetésemre azonban, hamarabb találkoztunk, mint amire én számítottam, ajkai rögtön elnyíltak és nyelvével bejutásért könyörgött. A meleg érzés egy percre észhez térítette, de Harry valami mély, majdhogynem hallhatatlan, de mégis határozott hangot hallatott a torkából, ahogy kizárta a levegőt magunk közül, és én újra megadtam magam.

Nyelve találkozott az enyémmel, kezei pedig mögém kúsztak és közelebb húzott. Ujjaim mellkasán táncoltak, majd a tarkójához futtattam őket, majd puha hajába túrtam. Nem voltam biztos benne, hogy mit is érzek - diadalmat, szégyent, vagy egyáltalán semmit - helyett arra fókuszáltam, ahogy teste együtt mozdult az enyémmel, ha én toltam ő húzott, s bármi más.

Csókjaink lassúak és annál érzékiebbek voltak. Ahogy a testem melegedett, úgy melegedett ami köztünk volt, bármi is legyen az. A dzsekimtől már megszabadultunk, és csak egy pillanatra váltunk szét, hogy Harry kibújhasson a pulcsijából, felfedve ezzel a vékony zöld pólót, ami rajta volt. Egy nedves csókkal találkoztunk újra. Harry kezei finoman felkúsztak az oldalamon. Hüvelykjével végig súrolta a bordáimat, majd egy pillanatra tétovázott, mielőtt tovább haladt a mellemre.

Mikor először megérintette, nem reagáltam rögtön. Csak majd amikor lassan masszírozni kezdte, akkor kezdtem az ajkain nyöszörögni. Elégedetten a reakciómmal egy cuppanással elvált ajkaimtól és a nyakam felé haladt, miközben kezei még mindig lejjebb kényeztettek. Szemeim lehunytam és hátrahajtottam a fejemet a falnak. Harry érezte megkeményedett mellbimbóimat a ruhán keresztül is és körözni kezdett rajta hüvelykujjával, miközben a nyakamon szívogatta az érzékeny bőrt.

- Ez a visszafizetés? - kérdeztem nehezen, a nyakába kapaszkodva, hogy ne csússzak le a fal mentén és folyjak szét a földön az extázistól.

- Amikor az lesz - válaszolta, de ajkai nem távolodtak, még mindig a bőrömön mozgott - azt tudni fogod.

Nem vettem észre, hogy mi készülődik bennem, amíg ott nem volt. S már nem lehetett megállítani. Szerencsére, nem Harry felé fordítottam a fejem, ahogy hapciztam.

Ajkait eltávolította a bőrömtől, egy percnyi döbbent csend állt be közénk. Felemelte a fejét, szemei telve voltak szenvedéllyel és ugyanakkor megrökönyödéssel is.

Megráztam a fejem, s az orrom dörzsöltem mielőtt vissza húztam. - Semmiség. Csak folytasd.

- Egészségedre - szuszogta.

- Köszi.

Rögtön visszatértünk a tárgyra, mintha ne épp akkor válaszolt volna a testem elég érdekesen és erőszakosan az élményre.

Nehéz légzés, lassú simítások. Visszafuttattam a kezem a haja közé, ő pedig a nyakamról visszatért a számra. Egyik kezét csupasz combomra vitte és jólesően szorongatta, ahogy haladt rajta felfelé. Elérte a ruhám alját és alá csúsztatta ujjait, nem túlzottan, de eléggé ahhoz, hogy tudjam hová is tart.

Így történt, hogy aznap este már másodszor ütötte fel feszültség a fejét Harry nadrágjában. Éreztem a hasamon. Magunk közé engedtem a kezem, hogy kicsatoljam az övét. Harry felnyögött, ahogy ujjaim az ölét súrolták. Nehézséget okozott, hogy egy kézzel kigomboljam a nadrágját. Hogy ment az olyan könnyen az étteremben?

Feldühödve törtem meg csókunkat, hogy szemrevételezzem a gombot. Lihegve pihentette homlokát a fejem búbján és egyik tenyerét a falnak támasztotta mögöttem, hogy stabilan álljon.

- Bassza meg - szitkozódtam suttogva, a nadrágját pedig erősebben rángattam a kelleténél.

- Oké - sóhajtotta Harry, s felemelte a fejét - Elég - megfogta a csuklóimat és eltolta őket egészen az oldalam mellé. A nadrágját még mindig szorosan tartotta a gombja.

- Mi az?

- Nem csinálhatjuk ezt - ajkai sötét rózsaszínek voltak, a haja borzos, a szemében égett a tűz és tiszta sor volt, hogy fel van izgulva. Kissé zavarttá tett, hogy látványa nem ugyan azt sugallja, mint szavai.

Szóval visszavágtam - Te kezdted.

- Tudom - mondta. Egyel hátrébb lépett - De... meg fogod bánni.

Felhördültem - És te?

Megrázta a fejét, nem válaszolt a kérdésre. Megnyalva az ajkát, összeszorított fogakkal mondta - Csak feküdj le Fitz.

Vállaim elernyedtek, ahogy hátradőltem a falnak - Szórakozol velem.

- Nem... tényleg - nyögte.

- Uramisten. - suttogtam a szemem forgatva, és hátra sepertem a hajam. Még egy pillanatot hagytam a frusztráltságomnak, majd féllábbal ellöktem magam a faltól és mély levegőt vettem - Oké. Rendben. De mielőtt újra a mosdóban fejeznéd be, hagy mossam meg előtte a fogam.

Harry csupán vigyorgott rám.

Mikor tíz perccel később - már pizsamában, útban az ágyam felé - elmentem mellette, még mindig leharcoltnak tűnt.

- Harry? - szóltam neki, kezemmel az arca előtt integetve.

Nagyot pislogott, visszaszállva a földre és végre felfogva, hogy ott állok előtte. - Igen?

Megtorpantam, kapóra jött az ittassága. Volt egy kérdésem számára valójában, így vállat vontam és előálltam vele - Mit csináltál igazából azzal a pénzzel, amit a középiskola alatt kerestél?

Egyértelmű volt, hogy nincs már meg neki. Valójában már csak az én bérleti díjam csücsült a bankszámláján.

Harry elgondolkozott mielőtt egy fiús vigyor ült ki az arcára - Megígéred, hogy biztonságban tartod a titkom?

Vissza mosolyogtam - Megígérem.

- Louis és én egyszer partit rendeztünk, amikor az apám nem volt otthon és ettől mindenki megőrült. A szomszédok kihívták a rendőrséget, amikor láttak, hogy összekötött lepedőkön mászok ki a második emeleti ablakból. A rendőrség pont arra érkezett ki, amikor én suttyomban vásárolt sört szolgáltam fel kisebbeknek. Louis anyjának kellett letéti díj ellenében kihoznia reggel ötkor a kapitányságról, és azt fizettem vissza neki. A maradék pedig elment a takarítókra, meg kicseréltetni egy törött ablakot.

Nevetve kérdeztem - Megérte?

Harry elgondolkozott, látszott rajta, hogy magában újra éli az estét. Majd egy pillanat múlva bólintott és nagy mosoly terült el az arcán.

- Határozottan.

14. fejezet / 2.

Kicsusszant a székéből és meglapogatta a vállam, ahogy elhaladt mellettem. Hátradőltem a székemben, és a hirtelen jött magányomban elviselhetetlennek tűnt a korgó gyomrom. Úgy tűnt már rengeteg idő eltelt és én nem ettem még egy falatot sem.

Nem sokáig maradtam egyedül. Harry csatlakozott. Úgy huppant vissza a székére, hogy egy szót nem szólt, de még egy pillantást sem vetett rám. Felkapta korsóját egy pofa sörért, de annak már csak a hűlt helyét találta, így gyilkos tekintettel fordult felém.

- Azt hiszem, megmondtam, hogy nincs ma alkohol. - Hangja mély és fenyegető volt, melyből egyből leszűrtem, hogy nincs játékos kedvében.

De akaratlanul is a szemem forgatva válaszoltam - Higgy nekem, ha azon mentél volna keresztül, mint én, neked is szükséged lett volna rá.

- Ó, igazán? - felém fordult felső testével - Mégis min mentél keresztül? Kellemetlen volt neked? Nos, hadd mondjak el valamit Fitz: épp most kellett saját magamnak befejezni a férfi mosdóban, amit te itt elkezdtél.

Hiba volt hagyni, hogy a tekintetünk összeakadjon, mert nem bírtam ki röhögés nélkül.

- És a szomszéd fülkében egy férfi éppen nagy dologban volt - tette hozzá nem éppen elragadtatva.

Beharaptam az ajkam, mégis egy hatalmas mosoly terült el az arcomon. Az asztalra szegeztem a tekintetem, hogy ne kelljen ránéznem és úgy kuncogtam csendesen magamban. Ez annyira tipikus Harry volt - idegbajos, a türelmének határán táncolva, és még így sem tudta kontrollálni elsődleges szükségleteit - de nem én tehetek róla.

Mikor végül egy kósza pillantást felé mertem vetni, meglepetten láttam, hogy még mindig ugyanolyan szigorú arcot vág. A humornak egy apró morzsáját sem találta a szituációban.

- Kicsinállak - suttogta közel hajolva gondosan kihangsúlyozva minden szótagot.

Nem kellett volna tovább feszítenem a húrt. Tudtam én, hogy rossz ötlet, mégis kicsit kinyújtottam a nyelvem, majd vigyorogva azt mondta - Gyerünk csak nagyfiú.

Muffy és Mr. Styles visszatértek, ez alkalommal egy vendéggel kiegészülve. Egy őszhajú nő volt, fehér blúzban fekete mellénnyel, kezében pedig egy jegyzettömböt hordozott és ránk mosolygott.

- Harry, ő itt Rita - mondta Mr. Styles átkarolva a nőt. - Ő és a férje vezetik ezt a helyet már harminc éve.

Zavarodottan, hogy miért is mutatták be, halványan grimaszolt Harry, de intett egy kicsit a nőnek - Hello - majd bizonytalanul hozzátette - Gratulálok.

- Ezzel az étteremmel kezdtek, de már kibővítették a láncot négy továbbival szétszóródva Chesireben - folytatta a beszámolót Mr. Styles.

Harry és én sem tudtunk mit kezdeni az információval. ÉS a fura arckifejezéséből ítélve Muffy sem. Csak szimplán bólogattunk.

- Egy kis üzleti tájékozódás - mondta Mr. Styles - Igazi emberek. Igazi folyamat. Nem hagyható figyelmen kívül.  - Elgondolkodtam, hogy vajon miért olyan ingyen reklám szagú a beszámoló, ahogy Rita felé fordult és neki kezdett magyarázni - A fiam utolsó éves üzleti hallgató a Hubbardon. Biztos vagyok benne, hogy ő is nagyobb vállalatok felé kacsintgat, ahogy az apja is, de biztos akarok benne lenni, hogy minden lehetőségét ismeri, mielőtt döntést hozna.

- Ez remek - mondta az idegen nő Harrynek - Egyébként én vagyok a hely zongoristája is péntekenként. Szeretnétek valamit hallani. Esetleg valaki szeret énekelni köztetek?

- Mr Styles, Muffy és én is a fejünket ráztuk, mikor Harry hirtelen megszólalt.

- Talán vicces lenne - mondta. És mikor ránéztem, ajkai ördögi mosolyra görbültek. Olyan gyorsan cselekedett, hogy nem volt időm kitalálni, hogy elborult elméje vajon mire készül. - June-nak nagyszerű hangja van. És lefogadom, hogy szívesen énekelne egyet.

A szemeim kidülledtek, de azért igyekeztem tartani magam. - Nem, az nem igazán...

- Gyerünk. Jó móka lesz.

- ó, én nem hinném...

- Aw - nyüszögött Harry és egyik karjával átölelve közelebb húzott - Szégyellős. Gyerünk mókuskám.

- Nem is gondoltam volna, hogy tudsz énekelni - szólt közbe Muffy, szemeiben csodálat csillogott - June, te olyan tehetséges vagy.

Az Isten szerelmére.

- Nem... igazán, inkább tényleg nem - magyaráztam. Próbáltam kikecmeregni Harry szorításából, de olyan erősen tartott, hogy ujjai fájdalmasan fúródtak a felkaromba.

- Nos, nyolckor kezdek - mondta Rita kuncogva.

- Ott lesz - jelentette be Harry.

- Beírlak és majd később megbeszéljük a dalválasztásodat - folytatta, majd megkérdezte a nevem és feljegyezte a tömbbe. Elköszönt, majd tovább folytatta a toborzást az étteremben.

Harry lassan engedett szorításából és én gyilkos tekintettel meredtem rá. Azzal a tipikus szarrágó vigyorával válaszolt, ragyogó zöld szemei egyenesen kigúnyoltak.

- Mégy nem végeztünk, egyébként - motyogta az orra alatt, miközben az apja is leült - Közel sem végeztünk még. Ez csak a kezdet.

*

Egy háromnegyed órával később, a legkevésbé sem mutatós falatokat piszkálgattam a tengergyümölcsi tálon, amit Muffyval osztottunk meg és közben gondosan őríztem a koktélt, amit Harry akarata ellenére mégis megszereztem magamnak. Tényleg nem bánt velem kesztyűs kézzel, gondosan figyelt, hogy minden egyes nyomorult herkenytyűt megkóstoljak, ami a tányéron volt. Tekintve, hogy már egy felbontott olajoshal látványától és szagától is öklendezem, ez nem volt egyszerű feladat számomra.

És ennek tetejébe még, akárhányszor próbáltam egy-egy csirke vagy sajt falatkát lenyúlni az ő tányérjáról, ninjákat megszégyenítő mozdulatokkal kivédte a támadásaim.

Seggfej.

Mondanom sem kell, hogy majd éhen halgtam. Harry azt hitte, hogy az ő kezében van az irányítás, de valójában az én kedvemre dolgozott: üres gyomorral csak hamarabb hat a pia. Ha már ki kell állnom egy zsúfolt étterem elé énekelni, azt csak részegen teszem meg. Harry és az ő szabályai elmehetnek melegebb éghajaltra - Még egy epres daiquirit, kérem.

Egy idő után úgy döntöttem, hogy inkább Muffyra hagyom az tengeri kaja pusztítását és kivontam magam az evés terhe alól teljesen. Így legalább nem érzi majd a szükségességét, hogy egyfolytában arra biztasson, hogy folyatassam az evést, én pedig nem érzek késztetést, hogy ami addig le ment is vissza terítsem a ruhájára.

- Ki megyek a vécére - mondtam Harrynek. A rongy szalvétát az ölemből az asztalra tettem - Akarsz csatlakozni még egy hancúrra?

Gúnyos mosoly terült el az arcán - Most inkább kihagyom, kössz.

Hanyagul vállat vontam - Ahogy érzed.

Kimentettem magamat az asztaltól és magára hagytam a hamarosan-egy-kis-családot. Talán Mr. Styles és Muffy ezt a pillanatot vállasztják majd, hogy beszámoljanak Harrynek az eljegyzésről. Az ő érdekében én viszont azt kívántam, hogy inkább mégse. Számomra nem volt menekvés, lakótársaként nekem meg kellett küzdenem a keserűségével, bárhogy is lesz- de volt könnyebben járható út is. Legalábbis részemről, például én részeg akartam elnni, amikor bekövetkezik. Mert akkor csak nevethetnék az egészen és nem kellene részt vennem benne. Következő reggel másnaposan és depresszív hangulatban kelnék, és ezzel már Harry csak a legutolsó gondom lenne a másik kilencvenkilenc után.

Nem voltam biztos benne, hogy Harry hogyan reagál majd rá, ha megtudja hogy az apja eljegyzett egy nála legalább huszonöt évvel fiatalabb kétes megjelenésű nőcskét. De abban biztos voltam, hogy úgyis talál majd okot rá, hogy valami úton-módon stresszeljen miatta. És a sok feszültség, amit én okoztam neki aznap este így nézve már engem is bántott.

Ezért volt, hogy a legésszerűbb megoldás az volt, hogy őt is leitatom.

Nem is kellett a mosdóba mennem, de szabadulnom kellett onnan és alkoholra volt még szükségem. A bárba vettem az irányt, kértem magamnak még egy daiquirit, meg egyet még Harrynek is, de azt dupla rummal. Lassan sétáltam vissza az asztal felé, kezeimben egy-egy ital, és ekkor futottam bele Ritába az istenverte zongorájánál.

- ó, ne haragudj - szólt hozzám. - June, igaz?

- Hmm? Micsoda? Ó, helló. Igen - torpantam meg és vártam, hogy mondjon még valamit.

Ránézett az órájára - Tizenöt perc múlva kezdek. Választottál már dalt kedvesem?

Gazember.

Követtem őt, s közben a háta mögött néhányat kortyoltam a szívószálon keresztül. - Ha már erről van szó... - böktem ki. - Van rá bármi mód, hogy lekerüljek arról a listáról?

- Természetesen - bólintott. - De ez az egész csak szórakozás. Egy jó buli a barátokkal. Nyugodt környezet, egy módja hogy szabadnak érezd magad.

Magamban kuncogtam - Higgyen nekem, nincs szükségem ennél nagyobb sza... - mondatközben meggondoltam magam, mert egy szaftos kis terv kúszott az elmémbe - Rendben - döntöttem mielőtt még tovább gondolhattam volna mit is teszek. - Adja csak ide a dallistát.

Egy újabb kitérő után a bárban, hogy újra töltessem a poharam, csatlakoztam Harryhez és a családjához az asztalnál. Harry már szólásra nyitott a száját - valószínűleg meg akarta kérdezni, hogy hol csavarogtam ilyen soká, vagy miért is nem bírtam én távol tartani magam az alkoholos italoktól az ő világos utasítása ellenére sem - de a kezébe nyomtam a poharát mielőtt egy szót szólhatott volna.

- Idd meg - utasítottam. - Ez majd csillapítja a fájdalmat, amit én okozok ha fellépek a színpadra. Nem ok nélkül tettek ki az énekkarból az iskolában.

- Tényleg - mosolygott, majd belekortyolt. - El is felejtettem, hogy megajándékozol minket egy... Jézus, ez színtiszta rum!

- Bízz bennem - kacsintottam - szükséged lesz rá.

És tizenöt perccel később, mikor már Rita játszott egyet, magához vette a mikrofont, hogy konferáljon. Harry pedig hirtelen rádöbbent, miért is volt szüksége a dupla adag rumra.

- Első fellépőink az est folyamán a Hubbard egyetem diákjai. Egy olyan szülő hozta őket ide, aki huszonöt évvel ezelőtt, szintén a Verandába járt vacsorázni az ő szüleivel egyetemi évei alatt!

A vendégek halk, udvarias tapsolással fogadták a bejelentést. Ránéztem Harryre, akinek mosolya átváltott egy torz grimaszra.

- Nehéz dolog kiállni közönség elé énekelni, és még nehezebb, ha azt az este folyamán elsőként kell megtenni. Így hát kérek mindenkit, hogy üdvözöljük melegen June-t és az ő szerelmét, Harryt!

Lelöktem a szalvétámat az asztalra és egy édes mosolyt villantottam a rettentően izgatott Muffyra. Mellettem Harry teljesen le volt fagyva.

- Gyerünk szerelmem - sürgettem, és kézen fogtam őt. Merev volt, akár egy deszka, de hagyta hogy magammal húzzam álló pozícióba. - Ismered a Don't Go Breaking My Heartot /ne törd össze a szívem/, igaz? - Vártam a válaszát, míg a taps el nem halkult, majd végül vállat vontam - Lényegtelen, úgyis ott lesz a szöveg.

És azután - remélve, hogy eléggé lerészegítettem őt is és, hogy én is eléggé részeg vagyok az előadáshoz - magammal vonszoltam őt Rita zongorájához.