14. fejezet / 3.

Valaki megnyomta az épületünk liftjének összes hívógombját, ami azt jelentette, hogy hét emeletnyit kellett felfelé lépcsőznöm a világ legkényelmetlenebb (de legszexibb) csizmájában. Tekintve, hogy megint azon az idegen helyen lettem kitéve, ami állítólag az én házam, így tíz perccel tovább tartott hazaérnem, volt egy tippem, hogy ki lehetett az a valaki.

Szép próbálkozás volt, de összességében nem voltam lenyűgözve. Pláne, hogy hideg éjszakánk volt és a lábaim jégkockává fagytak.

Mikor végül felértem a saját emeletünkre, neki kellett támaszkodnom a falnak, ahogy levegőért kapkodtam. Hétemeletnyi lépcsőzés azért már mégsem vicc. Keresztül vonszoltam fáradt testem a folyosón és utolsó erőmmel lenyomtam a kilincset.

De zárva volt.

Mérgesen kisöpörtem néhány tincs hajat az arcomból és hangosan kopogtam.

Eltelt néhány pillanat, de végül mégis jött válasz a másik oldalról - Segíthetek valamiben?

- Harry, engedj be.

- Ki az?

Felmordultam - Csak nyisd ki az ajtót!

A fejébe vette, hogy bosszantson. De legalább sikerült leitatnom a katasztrofális duettünk előtt... és után is. Egy ponton már azt hittem, hogy Rita csak úgy magunkra hagy ott a színpadon. Talán még Harry apjának is kínos volt, hogy utána velünk látták, de kit érdekel? Már jóval azelőtt is kínos lehetett volna neki, amikor Muffyval az oldalán látták.

Szívességet tettem Harrynek.

- Sajnálom, de nem fogadhatok látogatókat kilenc után. Apám rendelete.

- Itt élek! - kiáltottam megfeszült állkapoccsal.

- Akkor használd a kulcsod! - A hangja már sokkal távolabbról jött. Szinte magam előtt láttam, ahogy távolodik az ajtótól egy önelégült vigyorral a képén.

Az orrom alatt motyogva kezdtem a kistáskámban turkálni. Gyakran távoztam a lakásból kulcs nélkül. Alapjáraton az iskolatáskámban tartom és amikor másik táskát használok, megesik, hogy azt elfelejtem áttenni. Amikor Harryvel mentem valamerre, szinte soha nem vittem - erre tartottam őt.

A végén fejre állítottam a táskát és kiszórtam mindent a földre. De ez sem sokat segített. Volt ott szájfény, személyigazolvány, egy kis pénz, telefon, blokkok, toll, tampon... de kulcs az nem.

- Nincs nálam! - kiabáltam, közben pedig visszakotortam a ramatyot a táskámba.

Nem jött válasz.

Felálltam, újra kopogtattam - Harry! Nyisd ki!

Ahogy Harryt ismertem, nem kellett volna sok időnek eltelnie, hogy megtörjön és beengedjen, mert kikészítette volna a tudat, hogy a lakótársa jelenetet rendez a lépcsőházban.

Eltelt egy újabb perc és nem jött, úgyhogy dörömbölni kezdtem az ajtón. Újra és újra, közben pedig Harry nevét üvöltöztem. Ha erre nem hívja ki egy szomszéd a rendőröket, akkor soha.

De ez most nem hatotta meg Harryt, egy nyikkanás sem jött bentről.

Egy-két percig hevesen harcoltam az ajtóval, majd feladtam és abbahagytam az elmebeteg ordibálást.

- Harry, kérlek - nyöszörögtem az arcomat az ajtónak nyomva - Bocsánat! Sajnálom, hogy egy zűrzavart csináltam az éjszakádból. Sajnálom, hogy kényszerítettelek, hogy énekelj velem. Sajnálom, hogy felizgattalak az asztal alatt. Sajnálom, hogy a jegyeid nem elég jók az apádnak. Ez nem igazságos veled szemben. Kérlek engedj be. Fáradt vagyok, részeg is és csak a saját ágyamban akarok végre...

Hangtalanul, az ajtó kinyílott. Olyan gyorsan, hogy mivel teljes súlyommal neki dőltem, majdnem pofával estem be a lakásba. A lélegzetem a torkomban akadt. Valahogy visszanyertem az egyensúlyom, és megfordulva láttam, hogy Harry visszazárja az ajtót, közben pedig csendesen kacarászik.

Kezeit zsebre vágta. Már lecserélte a zakóját egy pulcsira. Pimaszul vigyorogva kérdezte - Mi tartott ilyen sokáig?

Én okoztam a legtöbb katasztrófát az este folyamán, és ezzel tisztában is voltam. De a hosszú séta után a fagyos, sötét éjjelen, az arroganciájától már kijöttem a sodromból.

Felé közeledtem, és az motyogva mérgelődtem. Folytatta a röhögést, még akkor is, amikor a levegőbe emeltem a táskám. Majd elvesztettem az önuralmam, püföltem a táskával dünnyögött és próbálta kikerülni az ütéseket, meg a kezével kivédeni őket.

- Rendben, rendben - nevetett. Megadóan emelte fel karjait. Még erősebben ütöttem a vállára és a mosolya elhalványult. Mielőtt újra megüthettem volna, kiragadta a táskát a kezemből és összefogta a kezeim. - uram! - kiáltott fel - Mégis mi fordított ki így a bugyidból? Nekem kellene dühösnek lenni rád!

- Miért? Amiért hetek óta először egy kis izgalmat hoztam az életedbe? Már napok óta elviselhetetlen vagy és a cölibátusod miatt nyavalyogsz!

Harry a kanapéra lökte a táskám és a szemét forgatta, ahogy elhaladt mellettem. A vállaink összeütköztek, de ő csak ment tovább.

- Nem, de kössz, hogy emlékeztetsz - mondta, ahogy én a nyomában voltam.

- Akkor miért? - követelőztem.

Nehezet sóhajtva szembe fordult velem. Milliónyi szó volt már a nyelve hegyén, láttam rajta. Mielőtt az én "álbarátommá+ vált, soha nem veszekedtünk. Ahhoz nem álltunk elég közel egymáshoz. Hirtelen, úgy éreztem, hogy menten kitör belőle minden.

És így lett. Most jött el az ideje.

Kezeit csípőre vágta, állkapcsa megfeszült. Szólásra nyitotta a száját, felemelte a kezét, hogy azzal is bizonyítson, de hirtelen meggondolta magát és csak kilélegzett. Megdörzsölte a jobb szemét, majd kezét keresztül futtatta a haján.

Majd beszélt - Te tudtad, igaz? - Hangja reszelős volt. - Azt hogy eljegyezték egymást...

Hezitáltam, egy kósza pillanatra lehunytam a szemem és kifújtam a levegőt. Elmondták neki a hazaúton miután megszabadultak tőlem. Elmondták neki, majd magára hagyták, hogy kezdjen az információval amit csak akar... amit csak tud.

Csendesen válaszoltam - Láttam a gyűrűt.

Idegesen, szaggatottan felnevetett, de mosolya a szemét nem érte el. Rázta a fejét és erőtlenül kérdezte - Miért nem mondtad el nekem?

- Mert - volt az egyetlen szó, amire gondolni tudtam. Majd gyorsan hozzá tettem - Nem akartalak elszomorítani.

Arckifejezése elárulta, hogy nem vette be a szövegemet. Elfordult és a hűtőhöz ment, én pedig biztos távolból követtem.

- Őszintén - folytattam - Már így is úgy kivoltál. Nem akartam, hogy egyel több okod legyen aggódni.

Fejjel a hűtőben felhorkantott - Ja, ez tipikusan olyan Fitzes.

- Hogy érted ezt? Miért akarnék én lenni, aki a rossz híreket hozza? - Visszafordult a kezében egy üveg vízzel, majd egy pohárért indult. - Barátok vagyunk.

Szemei kikerekedtek szavaimra. Töltött magának és közben motyogta - Elnézve, hogy mit csináltál ma este, kicsit nehéz ezt elhinni.

- Mi... ma? Az csak bosszú volt!

A pultra csapta a vizesüveget - Bosszú? Miért is?

Felemelt állal válaszoltam tényszerűen - Amiért barátként cserben hagytál.

Ha lehetett, akkor Harry még jobban hüledezett, mint eddig. Valójában, már az is meglepő volt, hogy nemes egyszerűséggel nem nyúlt ki és ütött le - Oké - mondta, s közben az orrnyergét dörzsölgette, ahogy azon küzdött, hogy hangját stabilan tartsa. - A Lolás dolog? Mert az nem volt cserben hagyás.

- Pedig eléggé olyan érzés volt!

Harry megrándult, ahogy próbálta magát visszafogni a teljes kiakadástól. Összeszorította a száját és közben mereven engem bámult. Én is vissza bámultam rá. Az orrcimpái kitágultak, a vállai megfeszültek. Bár részeg és beszámíthatatlan voltam, de tudtam, hogy fel kellene adnom. Hagynom kellett volna hogy nyerjen, csak akkor az egyszer. De nem tudtam megtenni.

És Harry, a jól nevelt gyerek, ahogy én ismertem. Úgyhogy azután a kitartó gyilkos tekintettel bámulás után, ő volt az első, aki elfordította a fejét. Mély levegőt vett, mellkasa emelkedett és sűlyedt. Ujjaival a pulton dobolt, ahogy mondta - Rendben - hangja lemondó volt, mély és halvány - Nos, sajnálom. Nem fog előfordulni többet.

Nehéz csend ült a lakásunkon, csak néztem, ahogy a vizébe kortyol. Én voltam az akaratosabb kettőnk közül, ez nem titok, de ha őszinte akarok magammal lenni, minden oka meg volt rá, hogy mérges legyen rám. De még ha csak tanulni hívta Lolát a lakásba és tényleg semmi több, nem tehetek róla, de akkor is úgy éreztem, hogy cserben hagyott. De akkor is egy szörnyeteg voltam vele.

És ő még így is hagyott nyerni. Valami olyan okból, ami az én fejembe nem fért bele, ő engedett nekem.

- Oké - mondtam gyengéden, amikor tekintete újra találkozott az enyémmel az üvegen keresztül - Köszönöm.

Bólintott majd az asztalra tette a poharat. Visszatette az üveget a hűtőbe és közben kérdezte - Akkor... mostmár befejezhetjük végre? Ezt a játékot... Mert ahhoz képest, hogy azt mondtad nem akartál már tovább stresszelni engem, ma este egész jó munkát végeztél. Mármint, kellene néhány határ, nemde? Ez a ma este eléggé öv alatti volt átvitt és szószerinti értelemben is

Megkönnyebbülve nevettem, a vállaim már nem érződtek olyan nehéznek, mint előtte. - Rendben. Fegyverszünet - értettem egyet és kinyújtottam felé a kisujjam. Körbe sétálta a pultot, és összegörböltük az ujjaink. Harry megnyalta ajkait és küldött felém egy félmosolyt, fiús és önelégült, pont ahogy megszoktam. - De még mindig az álbarátom vagy.

Felmordult és leengedte a kezét.

- Csak Karácsonyig - tettem hozzá gyorsan. - Ígérem, aztán majd kitalálok valamit, hogy miért is szakítottunk. - Elhallgattam és gyorsan elgondolkoztam az eshetőségeken. - Talán mondhatnánk, hogy megcsaltál a szünet alatt.

- Hé! - ráncolta mérgesen a szemöldökét.

- Nem? Hát rendben - kacagtam. - Talán... talán csak úgy döntöttünk, hogy jobban mentek a dolgaink barátokként.

Harry elgondolkozott ezen. Haját kiseperte a szeméből. Nyelt egyet, közben pedig találkozott a tekintetünk. - Ja - mondta némi kétséggel. - Talán.

Valami olyan nyugtalanító volt abban, ahogy bámult rám. Talán nem nyugtalanító, csak... más. Szomorú, de megenyhült.

Most az én sorom volt, hogy megtörjem ezt. - Szóval - mondtam, megköszörülve a torkom, belevágva a csendbe. - Ő... és mint a barátod... minden rendben van? Tudod, az apukád... és Muffy?

Harry röviden kuncogott, de leharcolt és erőtlen volt - A neve Misty. De, ő... nem. - Tétovázva hozzá tette - Nem igazán.

Vállat vontam, hirtelen, elég szégyellősen - Akarsz róla beszélni?

Harry hezitált. Szemeivel körbefuttatta a helyiséget, mintha valami szokatlan történne. - Beszélünk mi egyáltalán ilyen dolgokról? - kérdezte, mintha ez kőbe lenne vésve.

Ismét vállat vontam - Beszélhetünk, ha akarod.

Mosoly terült el az arcán - egy igazi, kicsit hamiskás - Akkor minden oké - mondta, hangja kicsit erőteljesebb volt, mint előtt. - Ülj le, töltök inni. Szükséged lesz rá.

Ahogy általában, most sem kellett több, ha piáról volt szó. Ledobtam magam a pult mellé egy székre, de előtte még falatoztam egy kicsit a mogyoróvajból, mert a gyomrom könyörgött érte a szörnyű vacsora után. Harry elővett két feles poharat és egy üveg whiskeyt a szekrényből, majd mellém húzott egy széket. Lerúgtam a kényelmetlen csizmákat - ő pedig míg töltött - beszélni kezdett.

Beszélt róla, hogy milyen keveset látta az apját még amikor kicsi volt, akkor is. Kisebb korában, mindig dadusok vigyáztak rá és ahogy nagyobb lett, egyszerűen csak egyedül volt otthon. Kissé ellentétes, hogy saját magára volt mindig hagyva, de közben olyan szigorú elvárásoknak kellett megfelelnie. Ő pedig kutya kötelességének érezte, hogy ezeknek a magas elvárásoknak megfeleljen. Harry úgy érezte, hogy minél többet meg tesz ezért, az apja annál jobban törődik majd vele. Hogy minél büszkébb lesz majd, annál több időt akar majd vele tölteni. Egész életében kétségbeesetten küzdött az apja figyelméért, viszont egész életében csak másodhegedűs volt az apja munkája mögött. A foci volt az egyetlen dolog, amit szeretett és saját magáért szerette, de tudta, hogy az egyetem mellett nem lesz rá ideje, úgyhogy abbahagyta.

még felnőtt létére is élt-halt a megerősítésért, hogy igenis ő ér valamit. Az egyetlen, aki meggyőzhette volna erről, a férfi aki soha nem volt mellette. Harry megtett mindent, amit meg kellett tennie - az apja nyomdokaiba lépett és keményen dolgozott - de ez még mindig nem volt elég. Megmaradt örök másodiknak.

Az eljegyzés bejelentése után, Harry rájött, hogy a harmadik helyre szorulhat. Az esküvőt Valentin napra tűzték ki. Egy csinos, fiatal dolog ellopta az apja szívét néhány kacér pillantással.

Harry nem mondta ezt így ki mindet, persze. De tudok olvasni a sorok között. Ahogy befejezte és már nem volt mit mondani - még két plusz felessel, szavai elfogytak, a kézmozdulatai belassultak és ő ott ült a whiskys üveg felett és grimaszolt a márvány munkalapra.

Mikor rám nézett a grimasz nem szállt el az arcáról - Mi az? - kérdezte kezeit keresztbe fonva mellkasán - Miért nézel rám így?

Szavai visszahívtak a jelenbe - Nem. Semmi. - Ködösítettem. - Csak... éppen csak azon gondolkoztam, hogy ha józan lennél, nem mondtad volna el ezeket.

Vicces képet vágott, ahogy azt mondta: - Nem tudom, talán mégis. Ha elég szépen kérted volna.

- Nem. Nem csináltad volna.

- Honnan tudod?

Sóhajtottam - Az emberek nem beszélnek így, amikor józanok. Akkor nem mondanak ilyeneket... úgy értem, nem állunk elég közel hozzá. Nem mondtál volna el ennyi mindent magadról.

Cseppet sem meggyőzve Harry vállat vont - Talán megtettem volna? Miért? Inkább ne tettem volna?

- De - mondtam azonnal. Meglepve kúszott a magasba a szemöldöke. - Örülök, hogy megtetted - tettem hozzá határozottan bólintva. Valójában, szeretek a barátod lenni.

Harry gyengéden kuncogott - Mert én biztosítom a kapcsolódási pontot Zaynhez.

Kacagva oldalba vágtam a könyökömmel - Nem, arra Niallt tartom.

Tovább nevetett még egy kicsit, közben pedig tekintete a térdére siklott, nevetése pedig elhalványult. Megrázta a fejét, hogy haját arrébb seperje.

Kínos csend.

Mondanom kellett valamit. Az első dolog, ami eszembe jutott, az volt, amit korábban Muffy az étteremben kért tőlem.

- Olyan rossz dolog, na megnősül?

Harry sóhajtott- Nem tudom - motyogta, állát még mindig mellkasához szorította. - Valószínűleg nem. Huszonegy vagyok és gyakorlatilag már nem élek otthon. Nem sokban érint a dolog. Az egyetlen amit tudok, hogy hazafelé a kocsiban azt mondta az apám, hogy újra egy család lehetnénk. De... nem értem, hogy most miért nem számítunk egy családnak. Hiszen egy családnak kellene lennünk most is. És valahogy most még jobban egyedül érzem magam.

Felemelte a fejét, arcára mosolyt erőltetett. Zöld szemei melyek egész este ragyogva boldogságot sugároztak, ahogy engem ugratott, most tompák és fáradtak voltak. Nyeltem, majd kinyújtottam felé egyik kezem, hogy kiseperjem a szeméből a haját, de amikor felfogtam mire is készülök, megtorpantam kezemmel félúton a levegőben, és inkább visszamosolyogva rá megütögettem a vállát.

- Nem vagy egyedül, te idióta - mondtam. - Én itt vagyok neked, természetesen.

- Aha - nyögte Harry a szót és drámaian a pólója nyakát húzogatta, mintha az éppen fojtogatná. - Nem vagyok benne biztos, hogy akarlak téged. Egy kicsit ijesztő vagy.

- Hogy mi?

- Idő kell, hogy túl lépjek az 'izgatlak az asztal alatt' jeleneteden.

Hamis csodálkozással tátottam el a szám - Nem tetszett?

- Nem mondanám, hogy nem tetszett - kacagott, tiltakozásul pedig felemelte a kezét - Csak azt mondom, egyszerre egy kicsit sok volt.

Megajándékoztam egy ragyogó mosollyal, majd világossá tettem számára - Te voltál, aki azt mondta, hogy bízik már végre valami kis történésben. Én csak megadtam neked.

Ettől nevetésben tört ki - Megvan a magad módszere, hogy addig forgasd a szavakat míg neked nem tetszenek Fitz.

Lecsúszott a székről, fogta a feles poharainkat és a mosogatóba tette az én mogyoróvajas kanalammal együtt.

- Ó, hogy amíg nekem nem tetszenek? - kérdeztem én is felállva. - Téged izgattalak az asztal alatt nem magamat.

Olyan önelégülten vigyorgott rám, hogy az már fájt. A szememet forgattam és elindultam a folyosón, Harry pedig követett.

- Ó, sajnálom - mondta, s szavából sütött a szarkazmus. - Szeretnéd, hogy megháláljam?

- Nem ezt mondtam.

- Igazán? Biztos vagy benne? Mert igen boldogan viszonoznám a szívességet.

Kacagtam - Nem kell, igazán rendben vagyunk így is.

Mielőtt beléphettem volna a szobámba, kezek ragadták meg a csípőm és körbe fordítottak. Felvisítottam, de hamar a falnak dőlve találtam magunkat. Kacagásom teljes erőből nevetéssé fajult, pláne amikor ujjait az oldalamnál éreztem és csikizni kezdett. Harry talán pont olyan részeg volt, mint én - talán még jobban is, ha a tetteit nézzük - de még így is erősebb volt és minden próbálkozásom, hogy arrébb taszítsam csak még több csikizést eredményezett. Teljesen elfogyott a levegőm mire végre abbahagyta és egyik kezével újra a csípőmet fogta, másikkal pedig az államat.

- Utolsó esély Fitzy - suttogta olyan közelről, hogy éreztem leheletében a whiskeyt - Mikor felkelünk már józanak leszünk.

Tudtam a helyes választ. Tudtam, hogy akkor és ott nemet kellene mondanom. De valami nem engedte - talán, hogy az a gyengéd, szeretetteljes érzés, amit néha Harry iránt érzek, megint felbukkant, vagy talán az ahogy engem szemlélt kíváncsivá tett. Az is lehetett, hogy a keze erősen és biztosan a csípőmön meggyőzött, hogy talán nem is lenne annyira rossz ötlet, vagy talán, hogy láttam a nyelvét kikandikálni ajkai között és az lebilincselt.

Bármi is volt, néhány pillanattal később visszatértem a valóságba és észrevettem, hogy még mindig visszatartom a levegőt. Lassan és reszketősen engedtem ki. Felcsúsztattam a kezemet a karján, egészen a válláig,

- Nos, - susogtam - ebben az esetben...

Lábujjhegyre emelkedtem, azzal az elgondolással, hogy ajkaimat finoman az övének nyomom. Legnagyobb meglepetésemre azonban, hamarabb találkoztunk, mint amire én számítottam, ajkai rögtön elnyíltak és nyelvével bejutásért könyörgött. A meleg érzés egy percre észhez térítette, de Harry valami mély, majdhogynem hallhatatlan, de mégis határozott hangot hallatott a torkából, ahogy kizárta a levegőt magunk közül, és én újra megadtam magam.

Nyelve találkozott az enyémmel, kezei pedig mögém kúsztak és közelebb húzott. Ujjaim mellkasán táncoltak, majd a tarkójához futtattam őket, majd puha hajába túrtam. Nem voltam biztos benne, hogy mit is érzek - diadalmat, szégyent, vagy egyáltalán semmit - helyett arra fókuszáltam, ahogy teste együtt mozdult az enyémmel, ha én toltam ő húzott, s bármi más.

Csókjaink lassúak és annál érzékiebbek voltak. Ahogy a testem melegedett, úgy melegedett ami köztünk volt, bármi is legyen az. A dzsekimtől már megszabadultunk, és csak egy pillanatra váltunk szét, hogy Harry kibújhasson a pulcsijából, felfedve ezzel a vékony zöld pólót, ami rajta volt. Egy nedves csókkal találkoztunk újra. Harry kezei finoman felkúsztak az oldalamon. Hüvelykjével végig súrolta a bordáimat, majd egy pillanatra tétovázott, mielőtt tovább haladt a mellemre.

Mikor először megérintette, nem reagáltam rögtön. Csak majd amikor lassan masszírozni kezdte, akkor kezdtem az ajkain nyöszörögni. Elégedetten a reakciómmal egy cuppanással elvált ajkaimtól és a nyakam felé haladt, miközben kezei még mindig lejjebb kényeztettek. Szemeim lehunytam és hátrahajtottam a fejemet a falnak. Harry érezte megkeményedett mellbimbóimat a ruhán keresztül is és körözni kezdett rajta hüvelykujjával, miközben a nyakamon szívogatta az érzékeny bőrt.

- Ez a visszafizetés? - kérdeztem nehezen, a nyakába kapaszkodva, hogy ne csússzak le a fal mentén és folyjak szét a földön az extázistól.

- Amikor az lesz - válaszolta, de ajkai nem távolodtak, még mindig a bőrömön mozgott - azt tudni fogod.

Nem vettem észre, hogy mi készülődik bennem, amíg ott nem volt. S már nem lehetett megállítani. Szerencsére, nem Harry felé fordítottam a fejem, ahogy hapciztam.

Ajkait eltávolította a bőrömtől, egy percnyi döbbent csend állt be közénk. Felemelte a fejét, szemei telve voltak szenvedéllyel és ugyanakkor megrökönyödéssel is.

Megráztam a fejem, s az orrom dörzsöltem mielőtt vissza húztam. - Semmiség. Csak folytasd.

- Egészségedre - szuszogta.

- Köszi.

Rögtön visszatértünk a tárgyra, mintha ne épp akkor válaszolt volna a testem elég érdekesen és erőszakosan az élményre.

Nehéz légzés, lassú simítások. Visszafuttattam a kezem a haja közé, ő pedig a nyakamról visszatért a számra. Egyik kezét csupasz combomra vitte és jólesően szorongatta, ahogy haladt rajta felfelé. Elérte a ruhám alját és alá csúsztatta ujjait, nem túlzottan, de eléggé ahhoz, hogy tudjam hová is tart.

Így történt, hogy aznap este már másodszor ütötte fel feszültség a fejét Harry nadrágjában. Éreztem a hasamon. Magunk közé engedtem a kezem, hogy kicsatoljam az övét. Harry felnyögött, ahogy ujjaim az ölét súrolták. Nehézséget okozott, hogy egy kézzel kigomboljam a nadrágját. Hogy ment az olyan könnyen az étteremben?

Feldühödve törtem meg csókunkat, hogy szemrevételezzem a gombot. Lihegve pihentette homlokát a fejem búbján és egyik tenyerét a falnak támasztotta mögöttem, hogy stabilan álljon.

- Bassza meg - szitkozódtam suttogva, a nadrágját pedig erősebben rángattam a kelleténél.

- Oké - sóhajtotta Harry, s felemelte a fejét - Elég - megfogta a csuklóimat és eltolta őket egészen az oldalam mellé. A nadrágját még mindig szorosan tartotta a gombja.

- Mi az?

- Nem csinálhatjuk ezt - ajkai sötét rózsaszínek voltak, a haja borzos, a szemében égett a tűz és tiszta sor volt, hogy fel van izgulva. Kissé zavarttá tett, hogy látványa nem ugyan azt sugallja, mint szavai.

Szóval visszavágtam - Te kezdted.

- Tudom - mondta. Egyel hátrébb lépett - De... meg fogod bánni.

Felhördültem - És te?

Megrázta a fejét, nem válaszolt a kérdésre. Megnyalva az ajkát, összeszorított fogakkal mondta - Csak feküdj le Fitz.

Vállaim elernyedtek, ahogy hátradőltem a falnak - Szórakozol velem.

- Nem... tényleg - nyögte.

- Uramisten. - suttogtam a szemem forgatva, és hátra sepertem a hajam. Még egy pillanatot hagytam a frusztráltságomnak, majd féllábbal ellöktem magam a faltól és mély levegőt vettem - Oké. Rendben. De mielőtt újra a mosdóban fejeznéd be, hagy mossam meg előtte a fogam.

Harry csupán vigyorgott rám.

Mikor tíz perccel később - már pizsamában, útban az ágyam felé - elmentem mellette, még mindig leharcoltnak tűnt.

- Harry? - szóltam neki, kezemmel az arca előtt integetve.

Nagyot pislogott, visszaszállva a földre és végre felfogva, hogy ott állok előtte. - Igen?

Megtorpantam, kapóra jött az ittassága. Volt egy kérdésem számára valójában, így vállat vontam és előálltam vele - Mit csináltál igazából azzal a pénzzel, amit a középiskola alatt kerestél?

Egyértelmű volt, hogy nincs már meg neki. Valójában már csak az én bérleti díjam csücsült a bankszámláján.

Harry elgondolkozott mielőtt egy fiús vigyor ült ki az arcára - Megígéred, hogy biztonságban tartod a titkom?

Vissza mosolyogtam - Megígérem.

- Louis és én egyszer partit rendeztünk, amikor az apám nem volt otthon és ettől mindenki megőrült. A szomszédok kihívták a rendőrséget, amikor láttak, hogy összekötött lepedőkön mászok ki a második emeleti ablakból. A rendőrség pont arra érkezett ki, amikor én suttyomban vásárolt sört szolgáltam fel kisebbeknek. Louis anyjának kellett letéti díj ellenében kihoznia reggel ötkor a kapitányságról, és azt fizettem vissza neki. A maradék pedig elment a takarítókra, meg kicseréltetni egy törött ablakot.

Nevetve kérdeztem - Megérte?

Harry elgondolkozott, látszott rajta, hogy magában újra éli az estét. Majd egy pillanat múlva bólintott és nagy mosoly terült el az arcán.

- Határozottan.