5. fejezet

Még egyszer, utoljára, belenéztem a tükörbe és mélyen beszívtam a levegőt, ahogy lesimítottam a ruhám. 

- Oké – lélegeztem ki és aznap már milliomodszorra ismételtem azt a szót, hogy lenyugtassam magam. – Oké, ez így oké. 

Megálltam és a tükörképemet bámultam. 

- Nem, mégsem. 

Kimentem a szobámból és Harry ajtaján dörömböltem. 

- Gyere! – jött a válasz. Bedugtam a fejem és láttam, hogy saját tükre előtt állva az ingét gombolja. 

- Hé! – vigyorogtam barátságosan. – Szóval azon gondolkoztam, hogy talán… Én nem akarom ezt csinálni! – Láttam a tükörben, hogy a szemét forgatja.

- Higgy nekem, én sem!

- Rendben… - A felső ajkamat belülről összeharaptam az alsóval, majd fintorogva elengedve próbálkoztam. – Olyan nagy gáz lenne, ha nem mennék? Mármint komolyan ennyire nagy szükséged van rám?

Még nem végzett a gombolkozással, de körbefordult, hogy szembe nézzen velem.

- Ne! – mondta és kezei élettelenül hullottak teste mellé. – Nem hátrálhatsz vissza. 

- Miért nem? Te is tudod, hogy valamikor úgyis valami rosszat fogok mondani.

- Akkor… - vonta meg a vállát – ne mondj egyáltalán semmit.

- Sokkoló, hogy nincs barátnőd, tekintve, hogy milyen úriember vagy – fontam keresztbe a karom.

- Tudod, hogy hogy értettem – morogta. Elvette a dzsekijét a székről. – Nézd, én bízom benne, hogy egy este erejéig tudsz magadra figyelni.

- Nos, ez hízelgő, – mondtam minden egyes szót szarkazmussal átitatva – de sajnos én nem bízom ennyire magamban. És hogy őszinte legyek, az apád megfélemlít.

- Engem is! – mondta és kiterelt a szobájából végig a folyosón. – Fitz, azt mondta, ha nem javítok a jegyeimen, felvesz mellém egy tutort. És ha az apám felvesz egy tutort, azt maga választja ki és a leglehetetlenebb időpontokat egyezteti vele, mint a szombat este és a vasárnap reggel. Már így is elég szívás az életem hét közben, ne hagyd, hogy a hétvégeket is azzá tegye. – Nevettem a képtelen védőbeszédén. 

- És ennek mi köze van hozzám? Az hogy én eljátszom a barátnődet, semmit nem mond az iskolai munkádról.

- Dehogynem – cáfolt meg. Egyik kezét a vállamra tette, ahogy én a széken ültem és úgy magyarázott. – Az azt jelenti, hogy foglalt vagyok, tehát már nem csajozok. És nem járok el hétvégenként bulizni és inni, mert a barátnőm azt akarja, hogy otthon maradjak vele és ölelgessem.

Felhúztam az orrom.

- Milyen egy unalmas barátnőd van.

- Gyerünk Fitz! – könyörgött és megszorongatta a vállam. – Ne hagyj cserben. Nézd úgy, ha nem mész bele, akkor el kell mondanom, hogy itt laksz. Csak egyszer találkoztál vele, de láttad a képét. Mit gondolsz hagyná, hogy maradj?

Sóhajtva motyogtam.

- Bassza meg!

- Pontosan – mondta vadul vigyorogva. Gyengéden hátba veregetett. – Hozom a kabátod.

Tudtam, hogy ezt még később megbánom. Hacsak nem…

Ahogy Harry felém nyújtotta a kabátom és belebújtam, közöltem vele:

- Úgy gondolom, hogy jössz nekem egy szívességgel.

- Persze – mente bele könnyen. – Az úgy fair. 

- Rendben. Akkor nyomás és legyünk fülig szerelmesek az apád kedvéért.

Harry megkönnyebbülten sóhajtott és elmosolyodott.

- Remek. Ó és ne felejtsd! Tartsd kordában magad! – Egy mérges pillantást vetettem felé és visszavágtam.

- Hát persze… Drágám!

*

Az East Side Grill egy a kampuszhoz közel eső étterem volt. Harry apja javasolta, hogy ide jöjjünk, mert ez volt a kedvence, amikor még a Hubbard Egyetemre járt. Úgy tűnt a Styles családnak igencsak rendben van az anyagi háttere – bár ez eddig is egyértelmű volt – mivel ezen a helyen én még az előételt sem tudtam volna megfizetni. Bár soha nem vacsoráztam itt, de azért megfordultam a Grillben néhányszor, leginkább azért, mert az emeleten egy bár volt kialakítva biliárdasztalokkal.

Mint kiderült Mr. Styles az emeleten foglaltatott nekünk asztalt a régi idők kedvéért, és amint leadtuk a rendelésünket kihívta Harry-t egy biliárd partira. Halálos pillantásokat vetettem Harry-re, mivel így egyedül hagyott Muffyval, az apja barátnőjével, akinek nagyobbak a mellei, mint a fejem.

Valójában Misty--ként mutatkozott be. De én igazán nem vagyok jó arc, szóval nekem Muffy marad.

- Mióta randiztok Harry-vel? – kérdezte végül, miután megvitattuk, hogy ki mit rendelt, milyen szép az étterem, melyek a legjobb szórakozóhelyek és mi a főtárgyam.

- Őőő… űűű… - nyekeregtem és tekintetem a biliárdasztalhoz vándorolt, ahol Harry a dákóját krétázta. Nem igazán beszéltünk meg részleteket a kitalált kapcsolatunkról. – Nem régóta. Úgy három hónapja.

Ez elfogadhatónak tűnt nekem. Három hónap elég hosszú, hogy logikus lépés legyen egymás családjával találkozni, de nem elég hosszú, hogy kötelességünk legyen mindent tudni a másikról.

- Wow – ömlengett Muffy és belekortyolt Long Island jeges teájába. (Én fehér bort akartam rendelni, de Harry figyelmeztető tekintetéből tudtam, hogy azt szeretné, ha távol tartanám magamat az alkoholtól, így kólát rendeltem, de nem voltam túl boldog tőle. – Jó nektek. Nehéz fenntartani egy kapcsolatot eddig az élet ezen szakaszában.

Alaposabban is szemügyre vettem. A rengeteg bronzosítóval és erős tusvonalakkal a képén, nehéz lett volna kitalálni a pontos életkorát, de le mertem volna fogadni, hogy csak néhány évvel idősebb nálam. Másképp fogalmazva, nem épp ő volt a bölcsek vezére.

- Igazán? – köröztem a szívószállal a kólámban. – Három hónap hosszú idő. Ki tudja, lehet az évvégét sem érjük meg.

Visszatekintve, már hálás voltam, amiért Harry nem volt fültanúja ennek a beszélgetésnek. 

- Én nem úgy gondolom – mondta Muffy a fejét rázva. Ha én megkaphatnám őt, soha nem engedném. Azok a gödröcskék… ugh!

Udvariasan mosolyogtam, de a szemöldököm az égbe szaladt.

- Igen, a gödröcskék.

- És a haja – áradozott tovább.

- A haja szép.

- És a mosolya… úúú!

Újra Harry-re néztem. Az asztal fölé hajolt, lökni készült. Reméltem, hogy ő remekül érzi magát, míg én egy félórás bájcsevegésre voltam kényszerítve Muffy-val. De abból, ahogy az apjára nézett és vadul vigyorgott miután lökött – a mosolya rajongással és boldogsággal telt – már fogadni mertem volna, hogy így van.

- A mosolya… - nyeltem egy nagyot – nagyon szép!

Muffy felém hajolt és bizalmasan dorombolta.

- És, ha olyan, mint az apja, akkor a teste is nagyon fitt. 

Ó Uram! Tényleg kellett volna az a fehér bor.

- Szóval, - kezdtem, majd megköszörültem a torkom és témát váltottam – hogy találkoztatok Mr. Styles-al?

- Markkal? Tavaly találkoztunk, amikor felvett asszisztensnek.

- Á! – Ribanc

- Természetesen próbáltuk megtartani a szakmaiságot. De néhány hónappal később már nem tudtunk nem tudomást venni a köztünk lévő kémiáról. 

- Értem. – És a kémia alatt azt értjük, hogy nem helyén való szenvedély, egy nem szakmai rátermettség miatt alkalmazott asszisztenssel. Fogadni mertem volna a következő havi fizetésemben, hogy Muffy-nak semmi köze az üzleti világhoz. (Már eleve ilyen névvel, hogy Muffy, mi köze is lehetne?)

Ez volt az, amikor megláttam. Egy gyűrű. Egy gyűrű, hatalmas csillogó gyémánttal. Nem értettem, hogy hogy nem vettem észre előbb, pláne, hogy egy nagyon is fontos ujján pihent ez a gyűrű. Eljegyezték egymást. Muffy hamarosan már Muffy Styles lesz és biztos voltam benne, hogy Harry-nek erről halvány sejtése sem volt. 

- Most találkoztam Harry-vel először, egyébként – folytatta Muffy, meglegyintve a kezét a levegőben, hogy biztosan lássa az egész világ az ékkövet az ujján. – Mark nagyon védelmezi őt. Biztos akart lenni a kapcsolatunkban mielőtt bemutat a fiának.

Ahhoz, hogy biztosak legyünk egy kapcsolatban, gyűrű kell?

- Igen – bólintottam egy műmosollyal. – Úgy tűnik, nagyon figyel Harry-re.

Vagyis próbálja kontrollálni és megfélemlíti. 

- Ó, igen! Tudod már nagyon izgatott Harry tavaszi diplomaátadója miatt. Máris lemondott egy üzleti utat, hogy biztosan részt tudjon venni rajta. Rengeteg ötlete és kapcsolata van, szóval Harry egyből munkába tud majd állni. azt hiszem, Mark legnagyobb álma, hogy a fiával együtt dolgozzon. Nagyszerű, hogy van bennük egy ilyen közös dolog.

Ó, ott van még az ízlésük a nők terén is, az is közös.

- Nem tudtam – válaszoltam. – Ez fantasztikus!

Biztos voltam benne, hogy Harry nem így fogja gondolni, ha elmesélem neki, amikor már csak ketten leszünk.

- Hello! – mondta Mr. Styles és egyik karját Muffy köré fonta, ahogy visszacsusszant a bokszba. – Hiányoztunk?

- Természetesen! – vágta rá Muffy, majd arcon puszilta. – De jól eltöltöttük az időt June-al, ismerkedtünk egy kicsit.

Definiáljuk a ’jól’-t; akartam volna buzdítani. De úgy tűnt Harry tudja, hogy meglehetősen szarkasztikus gondolatok futottak át az agyamon, mert erősen oldalba bökött, ahogy leült mellém.

Ő még mindig azt akarta, hogy jól menjenek a dolgok. Márpedig ahhoz, hogy jól menjenek, nem az én dolgom volt, hogy felhívjam a figyelmét Muffy gyűrűjére. Így hát igyekeztem elfeledkezni róla. Harry-nek és nekem nem kellett belekeveredni egymás életébe. Ez az ő problémája volt. Muffy az ő anyucijává fog válni, és nem az enyémmé. 

- Igen. Így volt – varázsoltam egy édes vigyort az arcomra. Amikor pedig Harry felé fordítottam a mosolyom, megbillentettem a fejem és kimeresztettem a szemem, hogy némi félelmet keltsek benne, azzal, hogy még mindig nem vagyok beszámítható. Amit én kérni fogok tóle, hogy eljátsszon, hogy visszaadja a szívességet, az sokkal fájdalmasabb lesz neki. 

- Szóval, June! Harry azt mondta, társadalomtudományokból szerzel diplomát – mondta Mr. Styles

Nem tudtam, hogy ez olyasmi volt-e, amiről Harry szeretné-e, hogy bővebben nyilatkozzak, szóval felé sandítottam némi iránymutatásért. Finoman vállat rántott és bólintott, hogy mondjam csak.

- Igen – válaszoltam. – Szociológiából, pontosabban.

- Mmm…hmmm… És vannak terveid a jövőre?

- Nem igazán – válaszoltam szégyellősen mosolyogva. – De nyitott vagyok minden lehetősségre, ami az utamba akad. – Mr. Styles szkeptikus volt.

- Nos, egy bölcsész diplomával, napjaink gazdaságában, nem lesz túl sok.

- Apa! – próbálta Harry figyelmeztetni.

- Ez az igazság – Mr. Styles nem volt bocsánatkérős kedvében. – Már ilyen fiatalon is figyelni kell a jövőtökre, ezért is lesz hasznos Harry a kereskedelmi diplomád.

- Abban sem vagyok biztos, hogy már el akarom kezdeni a karrier építést – tettem hozzá. – Talán még visszamegyek az iskolába…

- Ó, én is ezt ajánlanám!

Bár úgy éreztem, hogy megöl a csend, de csukva tartottam a számat.

- És mennyire vagy leterhelve? – folytatta Harry apja. – Amikor én jártam ide, a bölcsészhallgatók hírhedtek voltak a partizásaikról. A kevesebb óraszám és gyengébb követelmények több időt adtak nekik a rendbontásra.

- Nem szoktam rend bontani – cáfoltam meg gyorsan. – Mármint, nincs annyi órám, mint Harry-nek, vagy annyi vizsgám és prezentációm. De például rengeteg beadandót kell írnom…

- Tudom, miről beszélek June! – mondta Mr. Styles leereszkedő mosollyal. – De remélem, hogy nem arra használod a szabadidőd, hogy eltereld a fiam figyelmét a kötelességeiről. 

- Apa, kérlek! – torzult el Harry arca. – Erről szó sincs. June tudja, hogy mennyire fontos nekem az iskola és azt akarja, hogy jól csináljam. – A szeme sarkából rám nézett és átvetette a kezét a vállamon. – Egyébként – mondta, sokkal inkább büszkén. – nincs annyira sok szabadideje. Az iskola mellett a Hubbard Cupboard-ban dolgozik, amit én például nem tudnék megtenni. 

A szemöldököm ráncoltam, érezve a rántást, amivel Harry közelebb húzott magához. Megszorongatott és elgondolkoztam, hogy ez bocsánat kérés akart lenni, vagy csak a show kedvéért volt.

De túl sokáig nem foglalkoztam vele, mert abban a pillanatban Zayn jelent meg a lépcső tetején. 

- Az egyetem mellett olyan nehéz dolgozni – szörnyedt el Muffy. – Amikor én olyan idős voltam, mint te, egy belvárosi klubban dolgoztam.

Szinte biztos voltam benne, hogy ez egy sztriptíz bárt takart, de nem érdekelt. Ami számított, hogy Zayn ott volt a bárban Niall, Liam, Hosszúcomb és egyéb alakok társaságában, akiket nem simerek. Niall volt az első, aki észrevett és amolyan ’Mi a franc folyik itt?’ tekintettel meredt rám.

Aztán, ahogy Zayn tekintete is követte Niall-ét és rajtam landolt, leesett, hogy hogy is festünk… Harry és én szépen felöltözve ülünk egy bokszban az italainkkal, egy idősebb férfi és nő társaságában, hogy megpróbáljuk elhitetni, hogy járunk. 

De talán nem voltunk annyira átlátszóak. Talán az ő szemszögükből nézve mi egy igazi randin voltunk.

- June jó hozzám – mondta Harry az apjának, amint én épp azt a részt játszottam, hogy szerelmesen elmerülök a tekintetében. – Szoktunk együtt könyvtárba menni Csinál nekem vacsorát, ha túl elfoglalt vagyok az iskola miatt. A hétvégéket pedig pihenéssel töltjük…

Megint kikandikáltam. Láttam, hogy Zayn Liam-el viccelődik, majd megkérdezi Hosszúcombot, hogy mit inna és elindul a bárba.

- Boldogok vagyunk együtt, igaz June?

A nevem hallatán újra visszacsöppentem.

- Hmm? – Harry várakozásteljesen nézett rám és hirtelen az ujjai túl mélyen vésődtek a vállamba. – Ó, igen. Nagyon boldogok vagyunk.

Az orrommal Harry arcát kezdtem birizgálni, azonban legnagyobb meglepetésemre, felém fordította a fejét, és ő is így tett. Eszkimó puszilkóztunk az ő nagyon hivatalos apja és képtelenül fiatal, és szexi barátnője orra előtt. Ez volt a legcsöpögősebb jelenete egy hamis szerelemnek, amit csak el tudtam képzelni, de ennek hatására Muffy boldogan csapta össze tenyerét, Niall totál zavartan meredt ránk és Zayn érdeklődését is kétségkívül felkeltettük. Úgy fest, működött.

Valójában, briliáns volt.

Imádtam a helyzetet.

- És mi volt veled és Misty-vel? – kérdezte Harry.

Akarod mondani Muffy.

- Nos, úgy egy éve ismerkedtünk meg – válaszolt Mr. Styles. – Nehéz a sok utazás miatt, de biztos vagyok benne, hogy sokszor fogtok még találkozni. – Oldalra sandított a jegyesére, majd folytatta. – Valójában, nem lenne meglepő, ha a jövőben esküvői harangok csendülnének fel.

Magamban könyörögtem, hogy duguljon el. Ne most jelentse be. Várjon, amíg ketten lesznek Harry-vel. Nem ez volt a jó hely és idő, és ha megteszi, akkor az én kilátásaimat Zayn-el kapcsolatban tönkre teszi.

Mintha csak megtanulta volna, hogy mennyi négy négyzetgyöke, Muffy úgy vigyorgott nagy szemekkel és fülig érő szájjal Harry-re. 

Harry hátradőlt, a keze megfeszült a vállamon. Nevetett, de a nevetése üres volt, valójában azt sem tudom, hogy hallottam-e őt már ilyennek korábban. – Nos, ez… wow. Nagyszerű. Nagyon örülök nektek apa. És neked is… Misty.

Niall, Liam, Zayn és a lányok találtak maguknak egy biliárdasztalt és magukhoz vettek néhány italt. A mi bokszunkban pedig Mr. Styles elégedetten váltott témát és beszélt a Hubbard rögbi csapatának legutóbbi eredményeiről. Misty rendelt egy újabb koktélt és én is szereztem magamnak Harry legnagyobb rosszallására.

Harry egyértelműen boldogtalan volt. Miattam, Misty miatt, és minden miatt. És nem tudom, hogy Mr. Styles szemellenzőt viselt vagy csak szimplán nem ismeri a fiát, de a legnagyobb probléma az volt, hogy ő ezt nem vette észre.

*

A következő órában, míg ettünk és beszélgettünk, én megértettem, hogy Harry miért volt olyan idegbajos a tanulmányai miatt, mégis olyan laza erkölcsileg. Addig Zayn és a többi srác felváltva játszottak és elég gyakran felénk tekintgettek.

Ezeket a tekinteteket, akkor fedeztem fel, amikor egyre inkább ittas lettem, és valami rejtélyes okból ez a két dolog együtt (Zayn szemei és az ittasságom) inspirált, hogy bemutassak egy kis show-t. Azt hiszem Harry-t kicsit összezavarta a viselkedésem, főleg amikor a kaja után, amíg a számlára vártunk, összekulcsoltam a kezeinket, fejemet a vállára döntöttem és halkan a fülébe sugdolóztam.

De ezt nem tehette szóvá, mivel elméletileg egy párt alkottunk. Továbbá, az én szeretetem túlzott kimutatásán túl, nem voltam annyira ittas, hogy azt bárki más észrevegye és erre ő sem akart rámutatni, hogy még lejjebb húzzon az apja szemében.

Ez majdnem a legtökéletesebb szituáció volt és én felvillanyozódtam.

A bár megtelt mire mi távozni indultunk. Harry diszkréten odaintett a barátainak, majd odaadta nekem a dzsekimet és követtük az apját keresztül a helyiségen a lépcső felé. Figyelmen kívül hagyva Muffy észrevételeit a hely méretéről és a vendégek típusairól, megragadtam Harry kezét a hajamat pedig a vállam mögé löktem, ezzel egy utolsó esélyt teremtve, hogy hátranézzek a srácokra. Elcsüggesztett azonban, hogy Zayn nem figyelt minket. De Niall az egyik széken állt kezében a telefonjával, hogy egy fotót el tudjon lőni. Mérgesen néztem rá, ő vigyorgott és vidáman mutatott a telefonjára.

Nem volt fontos. Elégedettséggel töltött el a tudat, hogy Zayn legalább néhány jelenetet látott az enyelgésünkből Harry-vel. Ha jó munkát végeztem, akkor pedig azt kívánta, bárcsak ő lenne Harry helyében.

- Hol laksz June? – kérdezte Mr. Styles, ahogy beindította az autót. Ez alkalommal nem volt limuzin, csak egy normális autó. Egy drága autó, bőr belsőtérrel és fűtött ülésekkel, de azért még autó. – Ki tehetünk téged először.

- Ó – szólt közbe Harry, mielőtt még én válaszolhattam volna. Előrehajolt a két ülés közé. – Apa, kitehettek nálam mindkettőnket, majd kicsit később hazakísérem. 

Még a hátsó ülésről is éreztem, hogy az apjából süt a rosszallás.

- Biztos vagy benne, hogy ez jó ötlet? Azt mondtad két beadandó is kell jövőhétre, azt gondoltam, hogy azt az időt a munkára akarod fordítani. 

Vártam, hogy Harry kitaláljon valami mást.

- Igazad van – mondta leereszkedett vállal.

Várjunk csak. Micsoda?

- Sok a dolgom June, jó lesz, ha először hazaviszünk téged? – kérdezte és visszadőlt az ülésen és reménytelenül vont vállat.

Semmirevaló Harry Styles.

- Hát hogyne – szűrtem összeszorított fogaim közt. Mi volt a terv, hol fognak hagyni?

Mentségére legyen, a következő öt percben Harry adta az iránymutatást az apjának és megérkeztünk egy számomra idegen házhoz, de legalább nem voltunk túl messze a lakástól. De még mindig bosszantott, hogy haza kell gyalogolnom, főleg a hideg, a sötét és a magas sarkak miatt.

Megköszöntem a vacsorát és jó éjszakát kívántam Mr. Styles-nak és Muffy-nak. Harry-hez egy szót sem szóltam. Csak ezt érdemelte azután, hogy nem állt ki mellettem az apjával szemben és hagyta, hogy egyedül gyalogoljak haza.

De nem számított, mivel ki szállt ő is a kocsiból és követett egészen az ajtóig.

- Talán sokkolni fog az információ, pláne, ha az apád meg akarja várni, hogy bemenjek, – mondtam szarkasztikusan – de nincs kulcsom ehhez a kulipintyóhoz.

A téglafalon volt egy kis éjszakai fényforrás az ajtó mellett, ami biztosított egy kis fényt, így láttam, hogy Harry a szemét forgatja.

- Nyilvánvalóan – volt a gyenge válasza. – Csak menj hátra és várj egy-két percet. Ismerem a lányokat, akik itt laknak, nem nagy ügy.

- Nem teneked kell hazagyalogolni magassarkúban, egyedül a sötétben.

- Kibírod Fitz – mondta monoton hangon. Sóhajtott és megdörzsölte a szemét. – Majd beszélünk, ha hazaértél. Most pedig adok egy jó éjt csókot.

- Mi? Nem!

- Fitz, kérlek! – gyengéden kérlelt és tudtam, hogy neki sokkal jobban elege van ebből a játékból, mint nekem. De ez még nem jelentette azt, hogy belemegyek.

- Itt hagysz egy helyen, amit nem is ismerek!

- Nem fog fájni – lépett közelebb. – Gyerünk!

Mielőtt tovább vitatkozhattam volna, kezei közé fogta az arcom és ajkait az enyémre nyomta. Rövid volt, pont úgy, ahogy megígérte.

Még nem húzódott el teljesen. Meleg kezei még mindig az arcomon pihentek és úgy suttogta:

- Köszönöm!

- Legyen előkészítve a whiskey, mire hazaérek – morogtam, ő pedig kacagott.

- Már így is eleget ittál. Mit szólnál egy bögre teához?

- Rendben.

Eleresztette a fogását, majd finoman megindított hátra, ahol kénytelen voltam várni a sötétben, amíg az autó már távol járt.

- Sajnálom Fitz! – mondta egy bocsánatkérő mosollyal. – Nagyra értékelem.

- Nagyon remélem! – vágtam vissza elkeseredetten. Azután pedig a kiborult szeméten, vizes leveleken és egyéb ki tudja miken keresztüllépkedve eltűntem a sötétben.

*

Mire hazaértem a lakásba, átfagyva a csupasz lábaim miatt a hidegben, Harry a tűzhely mellett állt. Ő már átöltözött melegítőnadrágba és egy kapucnis pulcsiba. Első szándékom az volt, hogy ordibálok vele egy sort az érzéketlensége miatt, de aztán megfordult és egy edény forró vízzel köszöntött, amit a teának készített. Szóval letettem a szándékaimról. Egy bögre gőzölgő tea túl csábító volt.

Miután a ruhámat és a magassarkút lecseréltem sokkal melegebb és kényelmesebb darabokra, csatlakoztam hozzá a konyhában és vele szemben leültem. Felém tolt egy bögre teát a pulton és a tejet is.

- Szóval – kezdtem, megtörve a tompa csendet. – Ez volt ám az este.

- Aha. – Kiengedett egy nagy levegőt, amit valószínűleg már a délután óta benntartott. – Bocsánat. 

- Nem a te hibád – vontam vállat. – Az apád eléggé…

- Akaratos? – javasolta.

- Igen – értettem egyet. – És komolya. És… egy darabig azt vártam, hogy rám szól, hogy álljak fel és húzzak el.

- Mi?

- Nyilván valóan nem kedvel engem.

Elgondolkozva szürcsölt bele Harry a teájába.

- Szerintem meg egy kicsit bírt téged. – Csodálkozva fintorogtam. – A legtöbbször abban sem vagyok biztos, hogy engem szeret-e – ismerte be. – Jól csináltad. Újra beállt a kínos csend. Én sem és ő sem voltunk benne biztosak, hogy mit is kellene mondani. Úgyhogy egyszerűen fejezte be – Köszönöm!

Bólintottam, körbefogtam az ujjaimmal a teásbögrém és élveztem a melegét. Hogy lefoglaljam magam a bögréből gomolygó gőzfelhőket figyeltem. Egy hosszú, elmélyedt gondolkodás után, élesen fújtam ki a levegőt.

- Muffy-ról mit gondolsz?

- Muffy? – ismételte és a saját teájáról felnézett rám. – Fitz, Misty-nek hívják.

- Rendben. Nem egyszerű emlékezni, mikor a Jupiter méretű mellei mindenkinek elterelik mindenről a figyelmét.

Harry nevetésben tört ki. Annyira nevetett, hogy az egyik kezével meg kellett támasztania a fejét és annyira jóízűen tette, hogy én is kacagtam. Mikor végül lenyugodott, egyet értett.

- Valóban elég tekintélyesek. 

- Csillagászati mellek. Saját holdjaik vannak.

Harry vigyorogva rázta meg a fejét.

- Mit mondott, amikor egyedül voltatok?

- Nem tudom. Lényegtelen beszélgetés volt. Elmondta, hogy az apád felvette asszisztensnek és néhány hónappal később kezdtek randizni. Hmm… nem túl átlátszó, amúgy.

- Sajnos… - forgatta a szemeit. – nem lep meg. Sormintát lehet felfedezni a nőkben, akiket hazahoz. Tudja, hogy válassza ki őket.

Jólesően belekortyoltam a teába és a számnál tartva a bögrét mondtam tényként.

- Mint te. – Harry zavarodottnak tűnt a kijelentésemtől és cseppet sem örült neki, úgyhogy kifejtettem. – Tudod, hogy jó néhány lánnyal összefutottam, akiket hazahoztál. És voltak bennük közös dolgok.

- Például?

- Nézzük csak… laza erkölcsök, közönyösség az iskola iránt, és bűzlöttek az olcsó alkoholtól.

Harry a szemöldökét ráncolta és savanyúan mosolygott.

- Ez nem fair.

- De többnyire igaz – mondtam vidáman. Amikor nem ellenkezett és nem sóhajtozott bosszúsan, úgy döntöttem, hogy ideje, hogy leálljak és ne csináljak belőle viccet tovább. – Milyen volt az anyukád Harry?

Rám kapta a tekintetét, találkozott az enyémmel, de egy pillanattal később már vissza is fordult a bögréjéhez.

- Nem kell válaszolnod, ha nem akarsz – mondtam gyengéden. – Én csak… azt mondtad, hogy az apádnak van egy típusa a nők terén és érdekelt, hogy az anyukád is beleillett-e a képbe. 

Újra beállt a kínos csend, ahogy Harry kényelmetlenül mocorgott a székén. Már készen álltam, hogy témát váltsak és visszatérjek Muffy óriási melleihez, amikor megszólalt.

- Nem. Mármint… hát ő nem olyan volt. Ő elbűvölő volt, de okos is. És kedves. Nem magát helyezte előtérbe, komolyan… neki mindig én meg apa voltunk az elsők. Ő nem olyan volt, mint a többi nő, akit apám talált. – A szájához emelte a teát, majd egy korty után rám mosolygott. – Néha csak úgy beletrafálsz, tudod?

Nem igazán, de bólintottam. Egyszerűbb volt, mint kérdezni.

- Egyébként – köszörülte meg a torkát és a mosogatóhoz lépve beletette a bögréjét. – Apám azt mondta, hogy decemberben, ha visszajön, ránéz a jegyeimre. Úgy néz ki, hogy pokoli egy hónap áll előttem. Ha nem javul az átlagom, akkor felvesz egy tutort mellém.

Harry-n már így is elég nyomás volt, ez nem tűnt túl fairnek. 

- Sajnálom.

- Ne tedd – rázta meg a fejét. – Van egy kis bibi. Egy hónap múlva lenne még egy vacsora apámmal és Muffyval, feltéve, ha ő akkor még képben lesz.

A gyűrűvel az ujján, ami holdként keringett a mellei körül, volt egy olyan érzésem, hogy még képben lesz.

- Rendben.

- Komolyan? – torpant meg. Neki dőlt a pultnak és úgy méregetett, mintha egyenesen az elmémbe próbálna látni. – Nagyobb harcra számítottam.

- Ingyen vacsi. – vontam meg a vállam

- Á!

- Azonban, ez azt jelenti, hogy már két szívességgel jössz nekem. – folytattam sunyin mosolyogva. – Vagy egy igazán, de igazán nagy szívességgel. 

- Valami azt súgja nekem, hogy nem fogok ennek annyira örülni – morgott és idegesen nyomkodta a nyakát hátul.

- Ez az álrandizás egész jól ment, úgy gondolom – jelentettem ki. – És nem bánom, ha egy hónap múlva újra meg kell tenni. Ha a közbe eső időben is megtesszük néhányszor. – Harry álla leesett a csodálkozástól.

- Micsoda?

Összecsaptam a kezeim és próbáltam olyan vidámnak hangzani, amennyire csak lehetett. 

- Emlékszel, amikor azt mondtam korábban, hogy Zayn-t féltékennyé kellene tenni? Azt mondtad Niall nem az a fajta, akinek forró és szenvedélyes kapcsolatai vannak.

- Ez nekem már nem tetszik, be se fejezd.

- Azután, ahogy Zayn méregetett minket ma este, úgy döntöttem, hogy te vagy a legalkalmasabb személy. Mármint, már úgyis álrandizunk, nem? – hevesen mosolyogtam, de már annyira, hogy az arcom is belefájdult.

Harry elmosolyodott, reakciójának hála kicsit megkönnyebbülten lazítottam el a vállaimat.

- Szóval azt akarod, hogy tegyek úgy, mintha a pasid lennék, hogy az egyik haveromat féltékennyé tegyük?

- Igen – támasztottam alá hipotézisét tapsolva egyet.

Harry is összecsapta a kezeit és olyan szélesen mosolygott, hogy… nos, ezt összezavart. Neki nem kellene ennyire feldobottnak lennie.

Akkor fogtam fel, hogy ez az egész csak szarkazmus volt tőle, amikor rácsapott a pultra és a mosoly úgy tűnt el az arcáról, mintha soha ott sem lett volna. Felém hajolt, minden porcikájából sütött a feszültség és suttogta:

- Esélytelen.

4. fejezet

Csürötök délután a konyhában a pultnál ülve élveztem a kellemes uzsonnámat, ami almából és mogyoróvajból állt, míg Harry úgy futkározott körbe a lakásban, mint egy mókus, aki télire gyűjt magvakat. Egy fontos prezentációt tartott az esti üzleti óráján és bár ezek általában ugyanúgy mentek, most valahogy mégis különösen szétszórt volt. Először nem találta a nyakkendőjét, azután azon problémázott, hogy a blézere passzol-e a nadrágjához. Majd elvesztette a jegyzeteit. Végül egy Istennek nem akart neki sikerülni rendesen átmenteni a powerpointját a pendrivera. 

Ő teljesen pánikolt, én pedig az almaszeletekkel szedtem fel szép nagyadag mogyoróvaj kupacokat és nem szóltam közben egy szót sem. A dolgok nem váltak borzalmasan kínossá köztünk a hétvége óta, de ismerem már annyira, hogy ilyenkor jobb nem hozzászólni. Az üzleti iskola túl nagy nyomás volt, egy szemmel láthatólag boldogtalan Harry vállán, de a legrosszabb dolog, amit tehettem volna, hogy azt mondom, hogy szakot kellene váltania.

Szóval egyáltalán nem mondtam semmit, hanem inkább keresztbe tett lábbal ültem a széken és mélyebben burkolóztam a pamut sálamba.

Végül Harry előjött a szobájából, kifejezetten csinosan állt neki az öltöny és nyakkendő, az egyik kezében a jegyzetei, a másikban a pendrive. Az állkapcsa még mindig meg volt feszülve, de már nem volt olyan vészes, mint korábban. Velem szemben állt meg a pultnál, és igyekezett szabályozni a légzését. Megkínáltam egy szelet almával, amit elfogadott egy kis mogyoróvajjal összekenve.

- Utálom ezeket a prezentációkat – mondta fejét rázva.

- Tudom – éreztem együtt. – Izgulok érted.

- Köszi. – Ránézett az órájára. – Rendben. Van még tíz percem. Ha mégegyszer nekifogok elpróbálni, akkor megölöm magam.

- Akkor ne tedd. – Rántottam lazán vállat. 

- Oké – értett velem egyet. – De akkor mondj valamit.

Felnéztem rá a pilláim alól, mivel éppen én is el voltam merülve a szociális tudományban.

- Én is elfoglalt vagyok, ezt te is tudod.

- Fitz – nyögte. – Kérlek! Az segít lenyugodni.

- És miről beszéljek? – kérdeztem és becsuktam a tankönyvem.

- Bármiről. Valami újdonság, ami a héten történt?

Sóhajtva gondolkoztam el az elmúlt néhány napon: 

- Órán voltam, dolgoztam a Hub Cub-ban, és aludtam. Milyen szokatlan.

- Komolyan? Semmi nem volt?

- Nos, van itt valami – mondtam. Kelletlenül mondtam el, de Harry olyan kétségbeesetten akarta elűzni az iskolát a gondolatai közül, hogy segítenem kellett, viszont semmi más nem jutott eszembe. – Nem tudom, hogy beszéltél-e mostanság Zayn-el vagy sem, de találkozgat a lánnyal, akit szombat éjjel hazavitt a buliból. Következő nap együtt jöttek ebédelni hozzánk a kajáldába. Hétfőn láttam őket kijönni a Starbucks-ból és tegnap együtt tanultak a könyvtárban.

Harry közelebb hajolt hozzám a pult fölött, érdeklődést tettetve. Vigyorogva kérdezte:

- Hm… el kellene mondanom a barátomnak, hogy üldözöd, vagy…?

- Ez így volt! – háborodtam fel - Én nem üldözöm! Sőt olyan volt, mintha ő követne engem és megpróbálna féltékennyé tenni.

- Milyen egy béna trükk! – nyögte Harry elszörnyedve. Nem foglalkoztam vele és folytattam.

- Szóval azt hiszem, én is tudok így játszani. Én is féltékennyé tudom tenni őt.

- Hogyan?

- Megmutatom, hogy miről marad le. Én is tudok flörtölni meg randizni valaki mással.

- Kivel?

Vállat vontam.

- Nem tudom. Nem terveztem még el. De amúgy azon gondolkozok, hogy… Niall-al.

Erre Harry nevetésben tört ki, felegyenesedett és a pultra csapott.

- Komolyan? Niall?

Szemöldök ráncolva vártam, míg befejezi a hahotázást, majd megkérdeztem

- Mi a baj Niall-el?

- Előszöris, Niall együtt él Zayn-el.

- Pont ezért tökéletes – vágtam rá izgatottan. – Ott fog zajlani minden az orra előtt – szegeztem az ujjam Harryre, ténylegesen rámutatva a lényegre. Meglepetten lépett egyet hátrébb. Önelégülten vigyorogtam. 

- Igaz Fitz. Ott fog zajlani az orra előtt. Milyen mélyre akarsz még süllyedni, hogy felkeltsd a figyelmét? Inkább tartózkodónak és kívánatosnak akarsz tűnni, nem pedig ádáznak és ostobának, nem?

- Ostobának? Ez miért ostobaság? – követeltem választ.

- Niall az ostobaság. – A tekintetemre válaszul, hozzátette – Könyörgöm. Még ha ti ketten nem is volnátok olyan jó barátok, komolyan azt hiszed, hogy Zayn elhinné, hogy lángol bennetek a tűz egymás iránt?

- Lángoló tűz? Mikor váltál te az én ötvenes éveiben járó anyámmá?

- Csak mondom… a lányok akik Niall-al randiznak, nem a heves, szenvedélyes, romantikus fajták. Azok a kapcsolatok barátság típusúak, ami öt perc nyuszi-szexben tetéződik.

Keresztbe fontam magam előtt a karom. Harry ártatlanul rántott vállat.

- Imádom a srácot, de ez így van. Mondd, hogy nincs igazam.

Harry igazságtalan volt, de tényleg jól látta a dolgot. Niall tényleg nem az a fajta srác, aki elköteleződne tüzes és kemény románcokban. És én ezt kerestem, hogy Zayn észrevegyen.

- Jól van – fogadtam el az álláspontját. – De akkor ki az, aki megfelel a célra?

Csendben maradtunk és egymás szemébe néztünk elég hosszan ahhoz, hogy egy kicsit megint kényelmetlenné váljon a helyzet. Végül Harry megköszörülte a torkát.

- Nem tudom – mondta. – Fiúk ezrei vannak, akikkel ál-randizhatsz. Ki mondana nemet egy kis kötelezettségek nélküli szeretkezésre?

- Nos, valójában nem lesz szeretkezés.

- Á! – bólintott kurtán – Akkor félreértettél. Ki mondana nemet, kötelezettségek nélküli dugásra…

- Mi? Nem! Jó ég! – hadakoztam.

- Miért? – kérdezte és kivett egy üveg vizet a hűtőből. Nagyot kortyolt, majd folytatta. – Fitz, ahogy én látom, te eléggé csalókás vagy.

- Mi?

- Okokat gyártasz a fejedben, amik eléggé távol állnak a valóságtól. Beképzeled és ragaszkodsz ezeknek a forgatókönyvéhez, úgy hogy nincs bennük egy értelmes gondolat. Mármint, ál-randi? Ez őrültség. Épeszű ember ebbe nem menne bele és még garancia sincs rá, hogy működne.

Lebiggyesztett ajkakkal álltam fel a székemről és vittem a mosogatóhoz a tányéromat, amíg beszélt. Nevetve folytatta. 

- Néha borzalmas vagy, Fitz!

- Mi? – ismételtem.

- Csak gondolj bele. Hazudsz, terveket szősz és próbálsz dolgokat elleplezni…

- Vajon mit keres az a limo itt a parkolóban? – gondolkoztam hangosan, bár csak el akartam hallgattatni. Most pedig ő jött kérdezni:

- Mi? – és rögtön hozzátette – Milyen limo?

Harry odaállt mellém a mosogatóhoz és kikukucskált az ablakon. Egy fekete limuzin parkolt le éppen a ház előtt.

- Az az apám – hüledezett Harry. A hangja megtelt félelemmel. Ránéztem, a bőre hamuszürkévé vált.

- Mi? Honnan tudod? Talán csak egy elbűvölő pár az épületből épp egy álom randira készül – találgattam.

- Nem. Az az apám – meredt maga elé és bólintott egyet. Amikor a limo hátsóajtaja kinyílt és egy a negyvenes évei közepén járó ember kiszállt, már nem volt kétséges számomra sem. Ekkor esett Harry újra kétségbe. – Istenem! Az az apám. Az apám itt van. Mit csináljak? Hogy fogok… fel fog jönni!

Vállat rántottam és nyugodtan néztem, ahogy ő mentálisan darabokra esik a konyhában.

- Tudtad, hogy jönni fog?

- Nem. Még csak azt sem tudtam, hogy a városban van! Utoljára, amikor beszéltünk még Dél-Koreában volt. Beszélt valami olyasmiről, hogy el akar vinni vacsorázni, de azt hittem, majd valamikor Karácsonykor. 

- Szörnyen giccses… feltűnni egy limuzinnal.

Harry megállt, megpördült és szembe nézett velem. 

- Fitz, el kell bújnod. – Elszörnyedtem.

- Elbújni?

- Nem tudja, hogy itt élsz! Igazán… tényleg el kell tűnnöd.

- Nem! – vágtam csípőre a kezem. – Mármint, tudom, hogy titok, de nem kell megmondanod, hogy itt lakok. Ki találhatunk valamit.

- Hogyan? Hisz már felfelé tart!

Megtorpantam, az agyamban kutakodtam valami villámgyors ötletért.

- Leszaladhatnál és megnyomhatnád az összes gombot a liften. Az legalább még három percig távol tartaná. - Hitetlenkedve nézett rám, én pedig megrántottam a vállam.

- Ó, basszameg! – motyogta. – Erre nem voltam felkészülve. Mit fogok csinálni? Mit fogok mondani?

- Mondjuk: ’Hé apa, régen láttalak.’

Harry megint engem bámult, nem túl elismerően és nyíltan zavarba esve a segítségemtől.

- Oké – mondta lendületbe jőve. – Nos, csak vidd a laptopod a szobádba… meg a jegyzeteid… meg a pulcsid… Gyerünk Fitz! A pulcsid is!

- És hogyha bemegy az én szobámba is, akkor mi lesz? – kérdeztem cinikusan, ahogy követtem Harry-t a folyosón. 

- Nem fog, mert majd itt tartjuk a közös helyiségekben.

- Mi? – Letette a laptopom az asztalomra és bosszúsan nézett rám. 

- Nem bújsz el, ahogy kértem, de nem segítesz elterelni a figyelmét sem. Mit akarsz Fitz? – Követtem őt a konyhába és közben válaszoltam.

- Úgy akarok tenni, mintha ez lenne az otthonom. Mert az is! Nem tudom, hogy milyen a helyzet közted és az apád közt, de szerintem ez őrület, hogy nem tudod elmondani neki az igazat.

- Ó, őrület? – A csajos magazinokat a kávézóasztal fiókjába dugta, miközben visszavágott. – De kreálni egy teljesen úgy életet, amiben egy igen mély és komoly kapcsolatban vagy egy sráccal, hogy egy másikat féltékennyé tegyél, az tökéletesen normális?

- Hé! – kiáltottam és támadtam vissza. – Egy perce még azt mondtad, hogy borzalmas ember vagyok, ha hazudozok. És most egy csapásra már minden máshogy áll, mert az apád belépett az épületbe?

- Tudom! – sóhajtotta és ellökte magát az asztaltól. – Nézd, tudom, hogy mit mondtam, rosszul tettem, sajnálom, de segítenél eltüntetni ezeket az idióta plédeket?

- Idióta plédek?

- Az Istenit! – emelte égnek a kezeit. – Ne vegyél már mindent sértésnek, amit mondok! Majd később vitatkozunk, de most csak segíts, légyszi!

Ezzel hozzám vágott legalább három plédet, amitől elvesztettem az egyensúlyom, és ahogy hátrabillentem, neki dőltem az egyik széknek, mint a dominó. Ezzel már kopogtak is az ajtón. Ahogy összekapartam magam a hevesség okozta felfordulásból – valójában be kell látnom, hogy a kanapéra terített plédek eléggé csajosak voltak – Láttam, hogy Harry már a bekattanás szélén áll. Soha nem láttam előtte ilyennek, még a legnagyobb prezentációi előtt sem. Mielőtt megint veszekedni kezdhetett volna velem, átvágtam a folyosón és a szobámba vittem a plédeket.

Az ajtó kinyílott és én hallottam a beszélgetést, amit folytattak. Harry nem látta az apját a tanév kezdete óta, az pedig hónapokkal korábban volt. Elég gyakran beszéltek telefonon, de ebből amit én tapasztaltam, annyi volt, hogy Harry mindig sokkal idegesebben tette le a telefont, mint ahogy felvette. De közösen, ott a nappaliban, úgy hangzottak, mint két régi jó barát. 

- Nem tudtam, hogy a városban vagy. – Az általános köszöntés után Harry végre összeszedte magát. 

- Csak most érkeztem Törökországból – válaszolta az apja. – Látni akartam a fiamat mielőtt hazamegyek. Tisztára úgy nézel ki, mint az apád abban az öltönyben és nyakkendőben. 

- Mi? Áhh, igen, lesz egy prezentációm ma este.

- Nagy prezentáció. Ez az én fiam! Készültél?

Még ha az apja nem is hallotta ki az aggódást a hangjából, számomra egyértelmű volt.

- Elég sokat – válaszolta. – Hamarosan indulnom is kell.

Elgondolkodtam rajta, hogy vajon meddig kell a szobámban bujkálnom, csak remélni tudtam, hogy Harry-nek sikerül kiterelnie az apját a lakásból.

- Mikor fogsz végezni?

- Ú… ez esti óra, úgyhogy… kilencig biztos nem.

- Ó, kár. El akartalak vinni vacsorázni. Van valaki, akivel szeretném, ha találkoznál.

- Ma nem megy. Bocsánat. 

- Nos, az iskola sokkal fontosabb – ismerte be az apja. – A lakással minden rendben van?

- Igen, egyszerűen remek. Semmi panasz.

- Jó közeg a tanuláshoz?

- Kiváló. Nagyon csendes. Semmi, ami elvonná a figyelmem.

- Nézzünk körül. Már évek óta nem voltam itt!

A szívem megállt. Pont ez volt az, amit Harry-nek el kellett volna kerülnie. 

- Hát, nem sok minden változott… - mondta idegesen.

Körbenéztem a szobámban. Egyértelmű volt, hogy valaki lakik benne. Egy ágy, egy asztal, egy laptop, egy szennyeskosár… De ez nem az én problémám, én fizettem lakbért. Én csak lecsaptam egy kínálkozó lehetőségre. Minden más Harry-re és az apjára tartozott.

Úgyhogy, ahogy a lépések közeledtek a folyosó keményfa padlóján, felkaptam a kabátom és belebújtam. Mielőtt leleplezhettek volna, kiléptem a szobámból és becsuktam az ajtót magam mögött. Ahogy megfordultam szemben találtam magam Harry apjával és egy vad mosollyal üdvözöltem.

- Hello! – Gyorsan folytattam is, mielőtt bármi kérdést feltehetett volna. – Ön biztos Harry édesapja. Nagyon örvendek. Bárcsak maradhatnék, de ú… van néhány elintézni valóm… meg más dolgok. 

Harry gyilkos pillantásából rájöttem, hogy előző próbálkozásom nem sikerült valami fényesen. Harry apja - aki nagyjából ugyanúgy néz ki, mint Harry, leszámítva a loboncot – pedig ott állt zavarodottan. És talán egy kicsit szkeptikusan. És nem tudtam, hogy örüljek-e.

Ahelyett, hogy elfogadta volna a kézfogásom, Mr. Styles hátrapillantott a válla felett a fiára magyarázatért.

Harry újra életre kelt.

- Igen, említeni akartam, miközben megnézzük a lakást – mondta és a fejét rázta, mintha csak a memóriája hagyott volna ki. – Ő… Apa, ő Fitz… June.

- Elnézést?

- June Fitzpatrick, uram! – mondtam, közben kinyújtva a kezem újra és a legragyogóbb mosolyomat is visszaerőltettem.

- És ki az a June Fitzpatrick?

Ezt a kört meghagytam Harry-nek, s kérdőn tekintettem rá én is. Hogyha ő piszkálhatott a hazudásért és színészkedésért, akkor elő kellene állnia az igazsággal.

- June az én… - kezdte és visszabámult rám. Szemében egyszerre csillogott düh és kétségbeesés. – Barátom. – folytatta, de még nem fejezte be, mert azonnal javította is magát, mintha csak nyelvbotlás lett volna. – Barátnőm!

Csak egy kurta pillanatom volt, hogy megajándékozzam a leglenézőbb pillantásommal, mert az apja visszafordította rám a tekintetét és az én szám újra fülig ért. Az apja válla felett láttam Harry könyörgő szemeit.

Bár elítéltem ezért – és a kisördög bennem nagyon szerette volna látni, hogy Harry mindent beismer az apjának – megfeszült állkapoccsal válaszoltam.

- Igen, és már alig vártam, hogy megismerhessem. Nagyon szeretnék maradni, de éppen csak beugrottam szerencsét kívánni Harry-nek az előadása előtt és már rohanok is haza. – Hagytam a nyomasztó csendet a levegőben lógni, de túl kínos volt, hogy sokáig tűrjem. – Az én otthonomba – tettem hozzá idegesen kacagva. – Merthogy nem itt élek. Én… egy másik helyen lakom. Eléggé helytelen dolog lenne itt élni. – Ha Harry szeme kés lett volna, már rég apró szeletekre vágott volna. Hogy helyrehozzam, amit elrontottam, folytattam – Harry egyedül él, mert ő nagyon komoly. Leginkább az iskolával kapcsolatban. Én ezt elfogadom és tiszteletben tartom. Én… Én teljes mértékben támogatom.

Miért nem szólal meg senki?

- Rendben. Nos. Muszáj mennem – jelentettem be és befurakodtam magam Harry és az apja közé. – Sok szerencsét Harry! – veregettem vállon. – Még egyszer, nagyon örülök, hogy találkoztunk Mr. Styles.

Nem néztem vissza, hogy az ajtóhoz spuriztam, majd kiléptem az előtérbe. Csak a lélegzetvételemre koncentráltam, hogy lefelé tartottam a lifttel. Már kint voltam az épületből és megtettem egy fél utcahosszt, mire rájöttem, hogy nem tudom, hogy hová is tartok és hogy mennyit kellene várnom mielőtt visszasunnyoghatok. 

Francos Harry Styles!

*

Néhány kör után a tömb körül az esti hidegben, úgy gondoltam, talán már biztonságos visszamerészkedni. A lakás csendes volt és reméltem, hogy bárhol is van Harry kellőképpen nyomorultul érzi magát. 

Egy röpke két órát töltöttem olvasással és jegyzeteléssel, mielőtt Harry beesett kimerülten az iskolától és a kis jelenettől előtte.

Nem vettem rá a fáradtságot, hogy még egyszer felnézzek rá, úgy kérdeztem.

- Jól ment a prezentáció?

- Fantörpikusan – morogta. Levette a blézerét és egyenesen elsétált mellettem, be a szobájába. Nyűgös volt, én pedig hagytam őt egyedül elmerülni az önsajnálatban. Nem érdemelte meg, hogy foglalkozzak vele, azután amit kaptam tőle, mielőtt az apja képbe került.

Éppen hogy csak újra elmerültem az olvasásban, amikor Harry visszatért. Az elegáns ruhákat melegítőre és pólóra cserélte. Csendben öntött magának egy pohár üdítőt és le ült vele szemben a pultnál. Nem néztem rá, de éreztem, hogy a tekintete éget.

- Mi az? – kérdeztem, kissé talán gorombán a hosszú csend után.

A frusztráltságtól még a homloka is ráncos volt, de lágyabb arckifejezést öltött, mikor ránéztem és csak megvonta a vállát. 

Megráztam a fejem és visszafordultam a tanulni valómhoz. 

De még mindig éreztem égető tekintetét, és a melegséget a bőrömön. 

- Harry. Mi van? – kérdeztem megint.

- Semmi – rázta meg a fejét.

- Ha azt akarod, hogy bocsánatot kérjek a korábbiért. Hát nem fogok! Semmi szín alatt. Tudtam, hogy mérges leszel, amiatt amit mondtam, de elég nehéz helyzetbe hoztál. És esélytelen volt…

- Nem vagyok mérges – szakított félbe. – Vagyis nem rád.

- És akkor miért bámulsz úgy rám, mintha semmi mást nem szeretnél jobban, mint engem darabokra tépni, cafatról cafatra?

- Nem is – ellenkezett. Majd egy sóhaj után folytatta. – Bocsánat. Csak rossz napom volt.

- Az apukád váratlan látogatása miatt?

- Nem csak az. Útban az órára közölte velem, hogy kikérte a jegyeimet a titkárságról. Az átlagom romlott és egy tárgyból majdnem nem engedtek vizsgázni. Persze ezt én tudtam, de azt hittem, hogy van még időm javítani, mielőtt kiderülne a szemeszter végén. Rettentően kontrollál és csak a célokat tartja szem előtt. A kis attrakciód segített eltántorítani őt attól, hogy körbejárjuk a lakást, szóval szerencsére nem látta a szobád, de aggódik amiatt, hogy barátnőm van, mert szerinte elvonja a figyelmem.

- De nincs is barátnőd – mutattam rá a tényre. 

- Tudom, de nem mondhattam mást, mert akkor tudni akarta volna, hogy mit keresel itt. Nyilvánvalóan azt, hogy a lakótársam vagy nem mondhattam. Ezen kívül az egyetlen opció az lett volna még, hogy az egyik csoporttársam vagy és segítettél az előadással.

- Ez jó ötlet. Miért nem azt mondtad?

- Mert… te nem ismered az apámat. Legközelebb, ha meglátna tesztelné a szakmai felkészültséged és kikérdezne a jövőbeni céljaidról. Elég fura vagy te akkor is, ha magad adod, …

- Hé!

- … nem kérhetlek még arra is, hogy légy valaki más.

- Kit érdekel? – kérdeztem felháborodva. – Három éve itt élek, egyszer találkoztam vele. Mikor futnánk össze megint?

Megdörzsölte a nyakát hátul, ami egy sokatmondó jele annak, hogy aggódik.

- Őőő… holnap este – válaszolta, feszélyezetten bámulva a pultlapot. 

- Holnap… este? – ráncoltam a szemöldököm. – Megint idejön?

- Nem igazán. Mi megyünk el. 

- Elmegyünk? Mi?

- Aha. – Megnyalta a szája szélét. – Apám el akart vinni vacsorázni. Amikor benyögte, hogy azt szeretné, ha találkoznék a barátnőjével, hozzátette, hogy ő is szeretne megismerni téged jobban. 

- Szóval… - Éreztem, hogy a dühösség egy egészen új szintjét ismerem meg. -… hagy gondoljam ezt végig. Felejtsem el az összes holnap esti tervem…

- Milyen tervek? Hogy Jóbarátokat nézel egyedül a szobádban?

Nem túl derűsen pillantottam rá. 

- Vicces, hogy vékony jégen állsz, de még mindig korcsolyázni próbálsz!

- Bocsánat! – motyogta. – Folytasd.

- Holnap este vacsorázni megyünk – kezdtem bele megint, majd az ujjamon számoltam. – Az apád, aki nem tudja, hogy itt élek és aki kritizálj mindent, amit teszel; a barátnője, akivel még soha nem találkoztál, sőt eddig azt sem tudtad, hogy létezik; és te, Harry Styles, aki nagy szarban van a jegyei miatt és az életed a seggnyalás.

Mély levegőt vett és halványan elmosolyodott.

- És te, June Fitzpatrick – tette hozzá. – A barátnőm.

3. fejezet

Macy pánikolva hívott fel, hogy emlékeztessen, aznap nekem munkában kellene lennem. És talán már a dolgok nehezebbik felén túl voltam azzal, hogy a tequila visszajött belőlem, de éreztem, hogy még lappang bennem valami belőle, a kínzó fejfájásomról meg már ne is beszéljünk, ami megakadályozta, hogy rendesen gondolkozzam.

- Biztos vagy benne, hogy szükséged van rám ma? – kérdeztem – Tényleg ennyire fontos tagja vagyok én a csapatnak?

- Gyerünk Fitz! – mondta és egy csepp együttérzés sem volt a hangjában. – Pokolian másnaposnak tűnsz még telefonon keresztül is, de ha nem dobsz be egy Aspirint és tolod ide a csinos kis hátsódat tizenöt percen belül…

- Rendben, összeszedem magam. – szakítottam félbe és ki is nyomtam a telefont. Macy alapjáraton szégyellős és gátlásos, de nem akkor, ha a menedzseri feladatait kell ellátni a Hubbard Cupboard-ban, a Hubbard Egyetem legkedveltebb kajáldájában. Legjobb barátnő ide vagy oda, erős az érzésem, hogy egy percig nem gondolkozna, hogy kipenderítsen, ha túl sokszor nem tennék eleget az alkalmazotti kötelességeimnek.

Megembereltem magam és a zuhany alatt lemostam magamról az előző éjszaka elkövetett hiba nyomait. És hogy biztosra menjek, egy olyan nadrágot választottam, aminek a dereka nem szorítja az én gyenge, tequilában ázott gyomrom. Megkentem egy kalácsot mogyoróvajjal, majd a konyhát és a nappalit a parti utáni állapotban hagyva, ami sokkal inkább úgy festett, mintha egy hurrikán söpört volna végig, már kívül is léptem az ajtón.

- Esküdni mernék, hogy amikor ott hagytalak, te Liam vállán kidőlve aludtál – mondta Macy, ahogy én az öltözőben épp a kötényemet aggattam magamra. Gesztenye barna hajának néhány tincse kilógott a copfjából, s eléggé zavarodottan festett. – Hogy lehetsz ennyire másnapos?

- A kiabálásod nem segít a fejfájásomon – hívtam fel rá a figyelmét, miközben éppen a kötényre próbáltam csomót kötni a hátam mögött.

- Csak suttogok!

- Úúú, mindegy! Felébredtem, amikor mindenki elment és szembesültem vele, hogy Zayn egy másik lányt vitt haza.

- Mi?

- Tudom! – mondtam panaszosan és egy mérges pillantást vetettem az egyik hallgatózó munkatársunkra, aki szalvétáért jött hátra. – Úgyhogy hát mit kellett volna tennem? Még mindig volt tequilám, úgyhogy Harry meg én megittuk aztán pedig…

Megakadtam a mondat közepén, amikor is felrémlett, hogy pont nem Macy az, akit be kellene avatnom. Addig a pillanatig, nem éreztem botrányosnak az előző este eseményeit. De amikor Macy-re gondoltam és hogy, ha nem dőlök ki Liam vállán, végre összehozhattam volna őt Harry-vel, aki talán elfogadta volna… Hirtelen, attól ami köztünk történt, borzalmas embernek éreztem magam. 

- Azután? – kérdezte. Talán csak én képzeltem az ideges kétségbeesést a hangjába, de ha ott bujkált, ha nem, tudtam, hogy nem mondhatom el neki az igazat.

- Azután elaludtunk – fejeztem be. Egy semleges sztori a csúnya és fájó igazság helyett. És kényszeredetten hozzátettem – Ő is a saját szobájában, meg én is a sajátomban.

- Mmm… - ez volt Macy első reakciója. A kezembe nyomott egy védősapkát, a kócos fejem tetejébe nyomtam. – Nos, sajnálom ezt a Zayn ügyet. De még mindig csodállak a tegnap esti bátorságod miatt. Még ha nem is jött össze. Azt kívánom, bárcsak én is elég bátor lettem volna, hogy beszéljek Harry-vel. – Nem tudtam visszatartani fájdalmas nyögésem.

- Higgy nekem, én is.

Minden lehetséges szempontból borzalmasan éreztem magam. Erősen bántam az életem legutóbbi tizenkét óráját. Először is, hogy Zayn-ek ez volt a remek esély, hogy találkozzon Miss Hosszúcombbal – egyébként Niall-t kasztrálni fogom – azután, hogy összefeküdtem Harry-vel, miközben depis és kétségbeesett voltam, majd végül hazudtam róla Macey-nek. Nem vagyok a becsületesség mintaképe, az már biztos.

És aztán az öltözőből kilépve megláttam ŐT.

Zayn.

Ott volt!

Odafagytam a szent helyre, ahogy az utolsó néhány lépcsőfokon lépkedett. Csak egy volt a több száz diák közül, akik beugrottak egy kávéért vagy egy szendvicsért vasárnap, tanulás előtt, de nekem ő volt minden. A szoba középpontja… na jó, gyakorlatilag inkább a világom központja.

- Nem mondtam? A szendvicseknél vagy…

- Csssssss! – pisszegtem, emeltem a mutatóujjam Macey felé, hogy elhallgattassam, ahogy a nyakam nyújtogatva a tömeg fölött leskelődtem.

- Mi van? Fitz! – szólt rám, és az egyik kezével az arcom előtt integetett. – Már így is késtél harminc percet. Ne akard, hogy átmenjek hisztis picsába!

- Bocsi, de Zayn itt van!

- Hol?

- A lépcsőnél. Ó, mostmár a sorban. Kajáért jön!

- Akkor húzzál a helyedre a szendvicspultnál és talán lesz esélyed beszélni vele. Nyomás!

További szavakat nem fecsérelt, egyik kezét a hátamra tette és meglökött a helyem felé. Nem igazán barátságosan és gyengéden… az volt a célja, hogy visszarángasson az ábrándozásomból és emlékeztessen, hogy 4:45-ig, vissza se süppedjek belé.

Néhányan talán őrültségnek tartanák, hogy huszonegy évesen egyetlen ember van, akitől a bugyim is legurik. De Zayn Malik rejtélyes, jóképű, egy kicsit lázadó és én eléggé ismertem, hogy még többet akarjak belőle. 

- Sonka, alma és Cheddar, teljes kiörlésű búzán! – szólt egy száraz hang a rendelésről.

- Sonka, alma, Cheddar sajt. – ismételte Thomas, a Hub Cub kiváló dolgozója /a saját megítélése szerint/. És elém tolt egy tányért két szelet teljes kiörlésű búzakenyérrel. – Hallottad, Fitz?

- Mi? Ja, igen! – néztem le a kenyérre, majd szépen elrendeztem rajta az almát és a sajtot. A gondolataim csak Zayn-en és a vészes közelségén jártak. Amikor felnéztem, láttam, hogy már közel jár a sorban a rendelésnél. Hamarosan előttem állhat és végignézhet, ahogy elkészítem neki a szendvics remekművet…

Kivéve, ha nem szendvicset rendel. Talán csak egy kávét vagy egy muffint akar. Ez esetben pedig a szendvicspultot messziről elkerüli. Egy gyönyörű esély a kapcsolatteremtésre pedig elúszna.

Valami azt súgta, hogy át kell mennem a pénztárhoz. Mielőtt kigondolhattam volna a következő logikus lépést, befejeztem a szendvicset és átvágtam a pénztárhoz. Megkocogtattam Julie vállát. Hosszú hajfonata majdnem a képembe csapódott, ahogy megfordult.

- Julie! Szia. – mondtam kedves, de hivatalos hangon. – Menj szünetre, én átveszem. Épp egy vendéggel foglalkozott, szóval zavarodottan szólt vissza.

- De még csak másfél órája kezdődött a munkaidőm.

- Ááá – bólintottam. Egy kínos szünetkövetkezett, amíg mindketten arra vártunk, hogy a másik feladja. Végül közelebb léptem és finoman félre toltam. – Nos, élvezd a szünetet. Ne aggódj, majd én itt tartom a frontot.

- De…

- Hol is tartunk? – kérdeztem kissé túlkiabálva Julie-t és a figyelmemet a diáknak szenteltem, aki épp fizetni készült. Ránéztem a kijelzőre. – Egy vaniliás latte, igaz? Már hozom is.

A kávégépek közel voltak a kasszához, és amíg megcsináltam a latte-t, láttam, ahogy Julie Macey-vel beszél a fűszeres állvány mögött. Épp elég volt egy pillantást rájuk vetnem, hogy elkapjam Macey gyilkos tekintetét. Persze ha Harry lett volna ott, akkor már mindjárt ő sem így viselkedne.

Néhány vendéggel később Zayn került sorra. Figyelmen kívül hagytam a lüktető fejfájásom meg a gyomorforgásom és egy ragyogó mosolyt eresztettem felé.

- Hamar fenn vagy a tegnap éjjel után – jegyeztem meg, kissé közelebb hajolva a pult felett. Vállat rántott és ránézett az órájára. – Már dél van, úgyhogy… gondoltam ideje felkelni. – Kiegyenesedtem.

- Igaz. Mit adhatok? – A pénztárcája már a kezében volt.

- Uh… Asszem… egy pulykás szendvics lesz. 

- Meglesz. Jól hangzik. – Átadtam a szendvicssornak a rendelést, majd közelebb hajoltam és halkan szóltam, mintha a mondandóm titok lenne. – Sokat reggeliztem, úgyhogy beírhatjuk, hogy ez a mai személyzeti ebédem és elviheted – hazudtam. Csodálkozva szaladt a magasba a szemöldöke.

- Komolyan? – Bólintottam.

- Persze.

- Wow… köszönöm June. Igazán nagyra értékelem. 

- Bármikor!

- Végeztél? – kérdezte egy ismerős szőkeség, aki csak most tűnt fel.

- Aha – bólintott Zayn. – Emlékszel tegnapestéről June-ra? Kaptál tőle egy ingyen szendvicset.

- Igen! – ismert fel Lola, alias Miss Hosszúcomb. Színpadiasan emelte egyik kezét a szívéhez. – Igazán köszönöm, June! – Nekem pedig ettől hirtelen visszatért a hányingerem…

Mikor váltak ők egy párrá, akik együtt ebédelnek? Hiszen csak tegnap este találkoztak! Ez a kapcsolat legalább olyan gyorsan haladt, mint ahogy én szédültem. És ez igazán nem segített az én kínzó másnaposságomon.

Baszd meg Niall Horan. Ó, hogy baszódnál szét Niall Horan!

- Oh – nyögött fel Zayn és gyors visszafordult mielőtt kilépett volna a sorból – És szeretném megköszönni a tegnap estét. Azt hogy Liam-el lógtál meg minden. Vagyis, reggel mikor felkelt cefet szarul érezte magát, de legalább már meg tudott egy kicsit feledkezni Chloe-ról. Igazán nagy segítség vagy June! – Egy kényszeredett mosolyt megeresztettem.

- Nos, én megtettem, ami tőlem telt.

És azután, ahogy a következő vendég sorra került, hogy megrendelje a szendvicsét, muffinját, kávéját vagy bármijét, csak néztem Zayn után és a lány után, akinek inkább nekem kellett volna lenni, ahogy átmennek a szendvicspulthoz, hogy megkapják az ingyenszendvicset. A kurva életbe!

- Az Isten szerelmére, legalább csinálj úgy, mint aki odafigyel! – sistergett a fülembe Macy. Riadtan ugrottam arrébb. A szemét forgatta, fogyatkozott a türelme. – Talán nem a legjobb időzítés, hogy ezt emlegessem, de annak az ’ingyen’ szendvicsnek az árát, neked vonják a fizetésedből, ugye tudod?

Egy hatalmasat sóhajtottam, olyan elegem van a világból fajtát. Egy nagy kupac szarnak éreztem magam. Zayn-el semerre nem haladtam, de megajándékoztam a kis ribijét egy ingyen szendviccsel.

FANTÖRPIKUS!

*

Amikor délután hazaértem a lakásunk még mindig pont olyan háború sújtotta övezet volt, mint ahogy ott hagytam.

- Harry? – hívtam, de tisztában voltam vele, hogy nem fogok választ kapni. Ha a konyhában a pulton még mindig odaszáradt piafoltok vannak és a hűtőn még ott figyelnek a péniszek, akkor Harry valószínűleg nem tartózkodik öt kilométeres körzeten belül.

Az első gondolatom az volt, hogy belezuhanok az ágyamba. A másnaposságom túl sokáig tartott és túlzottan gyötrő volt, de a nem fizikai típusú fejfájásom emlékeztetett rá, hogy valahogy egy kicsit javítanom kell a káoszon, amit az elmúlt huszonnégy órában produkáltam. És ehhez össze kellett kapni magam. 

Annak ellenére, hogy úgy éreztem Harry elég bénán kezelte a dolgokat, azért rosszul éreztem magam miatta. A reggeli kirohanása után tiszta sor, hogy kiakasztottam. Úgyhogy bekaptam még néhány fájdalomcsillapítót, megittam rá kb. egy liter vizet, bedobtam az ágyneműmet a mosógépbe és hozzáfogtam kitakarítani a konyhát.

Két órával később a lakás csillogott. A trófeatartót visszaigazítottam és a farkakat is eltűntettem a hűtőről, az ágyam friss és tiszta volt, mentes mindenféle szexuális nyomoktól és éppen kivettem az elkészült lasagnát a sütőből. Azon tűnődtem, hogy vajon Harry-t örökre elüldöztem-e, úgyhogy hozzá fogtam sms-t írni neki, tele idióta hangulatjelekkel, amikor besétált az ajtón.

- Szia! – üdvözöltem és leugrottam a székemről.

- Szia! – válaszolt kissé robotosan, s közben rám sem nézett. 

Beállt a kínos csend, közben pedig ő lerúgta a cipőjét és felakasztotta a kabátját a fogasra. De most sem bírtam sokáig a csendet.

- Figyelj! – kezdtem. – Egész nap a múlt éjjelről gondolkoztam és…

- Niall is jött – jelentette be Harry, mielőtt túlzottan belemerülnék a témába. Arrébb lépett, hogy az alkalmatlankodó vendégünk is be tudjon tolulni. Niall bedugta szőke fejét az ajtón, intett, majd teljesen bejött. Kabátját a Harry-ére dobta és amikor mind a kettő a földre esett, egyszerűen megrántotta a vállát és ott hagyta őket.

- Te! – mondtam komoly, elmélyült hangon. – Van fogalmad róla, hogy mekkora problémákat kreáltál az idióta házibuliddal? – Totál lazán csak vállat rántott ismét.

- Bocsi. – válaszolta és nem kérdezte, hogy konkrétan mit is tett. Majd hozzátette – Valaminek jó illata van. – Bejött a konyhába, míg Harry valamit alaposan szemügyre vett a háttérben.

- Lasagna – mondtam. – Alapesetben nem etetek árulókat, de sok lett, úgyhogy kérsz?

- Persze.

- Harry?

A lakótársam belépett a konyhába, karját szigorúan fonta össze maga előtt. 

- Nem igazán vagyok éhes. – Niall arckifejezése hirtelen olyan lett, mintha Harry azt mondta volna, hogy ő egy transzszexuális hajléktalan, aki egy patkányokból álló cirkuszt vezet.

- Arra jöttél haza, hogy kaját csináltak neked és azt mondod, hogy nem vagy éhes? Már órák óta nem ettünk! Jézusom! – Harry sóhajtott egy nagyot és lenyúlta a tányéromat magának. – Őszintén tesó, te nem tudod, hogy milyen jó dolgod van. Néha én egyhetes zacskós tésztát kell hogy egyek, hidegen. Volt, hogy már csak egy kis savanyúság leve maradt meg, meg egy tonhal konzerv. Ha van egy lakótársad, aki főz neked, akkor igen jó dolgod van! – Én villát adtam nekik, Harry pedig a szemeit forgatta.

- Higgy nekem, ez nem történik meg minden nap. Fitz-nek csak bűntudata van a tegnap éjjel miatt. – Niall már egy falatot be is kapott.

- Mi tő’tént te’nnap?

Csúnyán néztem Harry-re, aki ártatlan képpel vigyorgott vissza rám, majd bekapott egy villányit. Kétség sem fért hozzá, hogy direkt akar idegesíteni, de Niall zavarodottságából tudtam, hogy Harry egy szót sem szólt róla neki. Ettől viszont megkönnyebbültem.

- Kifiguráztam Harry-t a háta mögött a takarítási mániája miatt. – hazudtam és kihúztam magamnak egy széket, hogy én is helyet foglaljak. – Amikor rájött pedig nagyon mérges lett rám, amiért nem volta képes a szemébe mondani. – Niall bólintott, hogy felfogta, míg Harry felhúzta a szemöldökét és tekintetével azt sugározta, hogy ’csak ennyit tudsz?’ – Úgyhogy… - folytattam és gyors nyelvet öltöttem Harry-re, míg Niall a tányérjára fókuszált – befejeztem a takarítást, ami itt maradt tegnapról és bocsánatkérés gyanánt vacsorát csináltam. Mert bár nem gondoltam, hogy ez meg fogja viselni, de úgy érzem, hogy el kellett volna mondanom. – Harry értette szavaim mögöttes tartalmát. Megrázta a fejét, nyelt, majd mondta:

- Rendben van Fitz. 

- Rendben van? Ez minden? – ráncoltam a szemöldököm. 

- Mit kellene mondanom? – rántott vállat. – Tudod, hogy el kellett volna mondanod, de nem tetted.

- Nem, nem tudom, mert nem kellene, hogy bármit is számítson!

- Nos, nekem számít! És sok másik srácnak is! – bizonygatta.

Niall csendben rágott, de felemelte a fejét, hogy közbe szóljon.

- Ú, nekem nem számítana.

- De, számítana neked is Niall. Nem tudod, hogy miről van szó – csattant Harry.

Felmordultam. Nem hagyhattuk volna ki Niall-t ebből?

- Ha Fitz úgy gondolná, hogy túl sokat takarítok és nem mondaná a képembe, érdekelne? Nem. – mondta Niall tárgyilagosan. – Jézus. Az egyik lakó sokat takarít, a másik főz… mi a francon civakodtok? Nálunk, szerencsések vagyunk, ha Zayn néha elmosogat maga után vagy ha Liam hajlandó megfürödni háromszor egy héten. Én meg elég sokszor kifordítva is felveszem az alsógatyám, mert nem mosok. És arra meg már nem is emlékszem, hogy a gyümölcsnek milyen íze van.

- Ez ennél egy kicsit bonyolultabb – mondta Harry, miközben én undorodva húzogattam az orrom.

- Igen, – értettem egyet – de a lényeg, hogy hiba volt. Bocsánatot kérek. És az én hibám is, hogy reggel olyan mérges voltál.

- Jól van – fogadta el. Letette a villáját a tányérjára és megadóan emelte fel a kezét. – Bocsánat, hogy ordibáltam veled reggel.

- Köszönöm. 

- De még mindig haragszom rád.

- Azt hiszem, ez így igazságos.

Ahogy mi egymásra bámultunk, Niall szeme ide-oda cikázott köztünk. Még így oldalról is láttam rajta a zavartságot. Végül ő törte meg a csendet.

- Na jó, a dolgok itt túl komollyá és racionálissá váltak számomra. Fitz, megvannak már a vizsgaidőpontjaid? Valamikor ráérsz következő hónapban a forgatáshoz? – Szavai visszarángattak a valóságba, pedig mélyen el voltam veszve Harry zöld szemeiben.

- Igen – válaszoltam, majd bekaptam egy újabb falatot. – Az utolsó vizsgám huszonkettedikén lesz, de az egész csak néhány tanulósabb nap, annyira nem gáz. Többnyire ráérek. Mondd meg a napot és megmondom Macy-nek, hogy aznap nem tudok dolgozni.

- Forgatás? Milyen forgatás? – kérdezte Harry.

Már az egészről el is feledkeztem, de Niall emlékeztetője feldobta a nyomorúságos napomat.

- Benevezek egy rövidfilmmel a Hubbard filmfesztiváljára, ami Január végén van – válaszolta Niall. – Még mindig igyekszem összeszedni magam, meg ötletelni, de Fitz belement, hogy megcsinálja a női szerepet, amennyiben Zayn csinálja a férfiét. – Felém fordult és kacsintott egyet. – És maradjon köztünk, de úgy néz ki, csók jelenet is lesz.

- Ó, Istenem! – csattant fel újra Harry, és eltolta a székét a pulttól. – Rosszul vagyok tőletek!

- Miért? – kérdeztük egyszerre Niall-al.

Nem volt egyértelmű, hogy melyikünknek válaszol, de engem szuggerált közben. 

– A trükkjeid, amivel próbálod elcsábítani egyre inkább agyon bonyolítottak és sekélyesebbek. Még csak színészkedni sem tudsz!

- Niall azt mondta, hogy némafilm lesz – mondtam sértődötten fintorogva. – Csak mozognom kell, azt meg bárki meg tudja csinálni.

- Komolyan? Niall, erre a két emberre bízod a filmed sikerét?

- Bocsáss meg, de nem emlékszem rá, hogy ennek mióta kellene a te dolgodnak lenni – vágtam rá, mielőtt Niall bármit is mondhatott volna.

- Nem az én dolgom és ezt köszönöm is Istennek.

Millió módon vissza tudtam volna vágni neki, de inkább Niall-ra irányítottam a figyelmem.

- Szóval, te most viccelsz? Komolyan, egy csókjelenet?! – Perifériáról láttam, hogy Harry a szemeit forgatja. De szerencsétlenségére, magasról tettem rá.

*

A flanelpizsamámban, befont hajjal, frissen mosott foggal, kész voltam a lefekvéshez, de akaratlanul is átlestem Harry szobája felé, mielőtt magamra csuktam volna az ajtót. Az asztalánál ült, előtte papírok hevertek mindenfelé és egy számológép, mellette pedig egy tankönyv, ami legalább három-ezer oldalasnak tűnt. A szociológia diplomámmal talán valahol Sehol földjén végzem, de be kell vallanom, eléggé hálás voltam, amiért nem Üzlet volt a főtárgyam. Amikor Harry éppen nem a laza erkölcsű csajokat üldözte, akkor a könyvek fölött görnyedt és idegességében a haját tépte.

Halkan kopogtattam az ajtaján, az egyik kezemben egy pohár víz volt. Harry sóhajtva nézett fel, mintha egész idő alatt visszatartotta volna a levegőjét. Az ő ablakából, ami az ágya fölött volt éjszaka gyönyörű kilátás nyílt a kivilágított városra.

- Komolyan rosszul érzem magam – mondtam csendesen. – Ha tudtam volna, hogy ez téged ennyire kikészít, akkor…

- Tudom – fojtotta belém a szót, a tollát pedig a számológépe mellé fektette.

Csend telepedett ránk, nehéz és gondterhelt. Az ajkamat rágcsáltam, ahogy egymást néztük várva, hogy a másik kezdjen beszélni. Ez alkalommal Harry adta fel hamarabb. Sóhajtott és egyik kezét a hajába túrta.

- Csak felejtsük el, mint ahogy azt reggel megbeszéltük.

- Rendben – értettem egyet. – Elfelejtve.

- Oké – bólintott elégedetten. – Jó éjt Fitz!

- Jó éjszakát. – Ott hagytam a stresszes munkájával és az ajtóm felé indultam, amíg nem ötlött be egy égető gondolat. Sarkon fordultam és visszadugtam a fejem a szobájába. – Gyors kérdés.

Harry megint felnézett. Nyugodtnak és várakozásteljesnek tűnt.

- Azt hittem szereted az ártatlan lányokat?! – Lelökte a tollát és hangosan morgott.

- Szerinted így néz ki, ha valamiről elfeledkezünk?

- Elfogok, ígérem. Csak válaszolj.

Zavartan támaszkodott a térdére. Tiszta sor volt, hogy nem égett a vágytól, hogy válaszolhasson a kérdésemre. Végül sóhajtott és engedett nekem, ahogy mindig. 

- Miért gondolod, hogy az ártatlan lányokat szeretem?

Megvontam a vállam és gondolatban végigfuttattam, hogy milyen lányok voltak, akiket hazahozott és találkoztam velük. 

- Nem hiszem, hogy túlzottan válogatnál, komolyan. Minden lány megfelel, ártatlan vagy sem.

- Nem igaz – mondta fejet csóválva. – Szeretem a laza, bármire kapható lányokat. Az apám szereti az ártatlan lányokat és nem én.

- Nos, én nem az apáddal feküdtem le, így nyilván nem róla beszélek.

Harry fogva tartotta a tekintetem egy pillanatra, próbálta kitalálni, hogy komolyan beszéltem-e vagy sem. Amikor újra vállat rántottam, becsukta a szemét, és az orrnyergét dörzsölte, majd kitört belőle:

- Baszd meg Fitz! Úgy értettem, hogy nekem! Szeretné az ártatlan lányokat, számomra!

- Ó! – mondtam nyugodtan. – Értem.

Harry olykor ellen akart szegülni, olykor pedig le akarta nyűgözni az apját. Ezért jelentkezett ugyanabba az iskolába és szakra, ahova ő járt huszonöt évvel előtte, hogy bizonyítson neki. És ezért tartotta titokban, hogy befogadott lakótársnak, mert ő azt akarta, hogy egyedül éljen. És a bérleti díjamat pedig arra használhatta, hogy önálló maradhasson, ellenszegülésként. És kétségtelen, hogy ezért kedvelte jobban a zűrösebb lányokat, akik bármire hajlandóak voltak.

Vagy legalábbis azt gondolta, hogy ezért. De én Macy-re gondoltam és az ő csendességére, egyszerűségére és tudtam, hogy Harry-t is rá lehetne ébreszteni, hogy téved.

- Nos. - kezdtem ismét és Harry türelmetlenül emelte rám ismét a tekintetét. – Lefogadom, hogy van benned némi érdeklődés az ártatlanság felé is.

Érdeklődve figyelt egy darabig és próbálta kitalálni, hogy vajon hova is akarok ezzel kilyukadni. 

- Nem igazán… - mondta lassan.

- És mit szólnál egy szép, csendes lányhoz. Aki talán nem rendelkezik a számodra oly vonzó hálószobai előmenetellel, de totál beléd van bolondulva és bármit megtenne, hogy boldoggá tegyen?

- Te most magadat próbálod itt nekem eladni? Tudod, ezért gondolom úgy, hogy beteges vagy.

- Nem! – csattantam és elszörnyedve néztem rá. – Nem én! Másról beszéltem, valójában Ma… - gyorsan elharaptam a nevet. Macey megölne, ha bármit is mondanék. – Szóval, valaki másról beszéltem.

Zavarodott arckifejezéséből, egyértelművé vált, hogy nem vette be. Felállt a székről és keresztülszelve a szobát, megállt velem szemben az ajtóban. 

- Oké, Fitz! – sóhajtott mélyet – Megint furcsává teszed.

- Nem! – tiltakoztam és próbáltam elnevetni. – Nem, ez nem furcsa. Nem magamról beszélek, komolyan. Csak próbálok rávilágítani, hogy talán, valahol mélyen magadban, igazán nem bánod…

- Csak menj aludni – szakított félbe gyengéden és egy alig érzékelhető mosoly bujkált a szája sarkában. Elkezdte befelé hajtani az ajtót. – És ígérd meg, hogy holnap reggeltől ismét elkülönült szerelmi életet élünk.

A csukott ajtót bámultam az orrom előtt, zavartan. Nem magyarázhattam ki a dolgot, mert attól tartottam, hogy elárulom Macy titkát.

- Soha nem volt közös – kiáltottam a csukott szobaajtón keresztül. – Emlékezz rá, mert a tegnap este soha nem történt meg!

Harry ajtaja csukva maradt, és egy elkeseredett sóhajjal, valamint a pohár vízzel a kezemben visszavonultam a szobámba.

Vannak emberek, akikkel az egyik pillanat még édes egyetértés, a következő pedig már konkrét rémálom.

És itt is van a harmadik rész. Kommenteljetek nekem bátran, hogy amikor hétfőn visszajövök, nagyom örüljek. És ajánljátok másoknak is a blogot, igazán nem fogok berágni érte :) xx