3. fejezet

Macy pánikolva hívott fel, hogy emlékeztessen, aznap nekem munkában kellene lennem. És talán már a dolgok nehezebbik felén túl voltam azzal, hogy a tequila visszajött belőlem, de éreztem, hogy még lappang bennem valami belőle, a kínzó fejfájásomról meg már ne is beszéljünk, ami megakadályozta, hogy rendesen gondolkozzam.

- Biztos vagy benne, hogy szükséged van rám ma? – kérdeztem – Tényleg ennyire fontos tagja vagyok én a csapatnak?

- Gyerünk Fitz! – mondta és egy csepp együttérzés sem volt a hangjában. – Pokolian másnaposnak tűnsz még telefonon keresztül is, de ha nem dobsz be egy Aspirint és tolod ide a csinos kis hátsódat tizenöt percen belül…

- Rendben, összeszedem magam. – szakítottam félbe és ki is nyomtam a telefont. Macy alapjáraton szégyellős és gátlásos, de nem akkor, ha a menedzseri feladatait kell ellátni a Hubbard Cupboard-ban, a Hubbard Egyetem legkedveltebb kajáldájában. Legjobb barátnő ide vagy oda, erős az érzésem, hogy egy percig nem gondolkozna, hogy kipenderítsen, ha túl sokszor nem tennék eleget az alkalmazotti kötelességeimnek.

Megembereltem magam és a zuhany alatt lemostam magamról az előző éjszaka elkövetett hiba nyomait. És hogy biztosra menjek, egy olyan nadrágot választottam, aminek a dereka nem szorítja az én gyenge, tequilában ázott gyomrom. Megkentem egy kalácsot mogyoróvajjal, majd a konyhát és a nappalit a parti utáni állapotban hagyva, ami sokkal inkább úgy festett, mintha egy hurrikán söpört volna végig, már kívül is léptem az ajtón.

- Esküdni mernék, hogy amikor ott hagytalak, te Liam vállán kidőlve aludtál – mondta Macy, ahogy én az öltözőben épp a kötényemet aggattam magamra. Gesztenye barna hajának néhány tincse kilógott a copfjából, s eléggé zavarodottan festett. – Hogy lehetsz ennyire másnapos?

- A kiabálásod nem segít a fejfájásomon – hívtam fel rá a figyelmét, miközben éppen a kötényre próbáltam csomót kötni a hátam mögött.

- Csak suttogok!

- Úúú, mindegy! Felébredtem, amikor mindenki elment és szembesültem vele, hogy Zayn egy másik lányt vitt haza.

- Mi?

- Tudom! – mondtam panaszosan és egy mérges pillantást vetettem az egyik hallgatózó munkatársunkra, aki szalvétáért jött hátra. – Úgyhogy hát mit kellett volna tennem? Még mindig volt tequilám, úgyhogy Harry meg én megittuk aztán pedig…

Megakadtam a mondat közepén, amikor is felrémlett, hogy pont nem Macy az, akit be kellene avatnom. Addig a pillanatig, nem éreztem botrányosnak az előző este eseményeit. De amikor Macy-re gondoltam és hogy, ha nem dőlök ki Liam vállán, végre összehozhattam volna őt Harry-vel, aki talán elfogadta volna… Hirtelen, attól ami köztünk történt, borzalmas embernek éreztem magam. 

- Azután? – kérdezte. Talán csak én képzeltem az ideges kétségbeesést a hangjába, de ha ott bujkált, ha nem, tudtam, hogy nem mondhatom el neki az igazat.

- Azután elaludtunk – fejeztem be. Egy semleges sztori a csúnya és fájó igazság helyett. És kényszeredetten hozzátettem – Ő is a saját szobájában, meg én is a sajátomban.

- Mmm… - ez volt Macy első reakciója. A kezembe nyomott egy védősapkát, a kócos fejem tetejébe nyomtam. – Nos, sajnálom ezt a Zayn ügyet. De még mindig csodállak a tegnap esti bátorságod miatt. Még ha nem is jött össze. Azt kívánom, bárcsak én is elég bátor lettem volna, hogy beszéljek Harry-vel. – Nem tudtam visszatartani fájdalmas nyögésem.

- Higgy nekem, én is.

Minden lehetséges szempontból borzalmasan éreztem magam. Erősen bántam az életem legutóbbi tizenkét óráját. Először is, hogy Zayn-ek ez volt a remek esély, hogy találkozzon Miss Hosszúcombbal – egyébként Niall-t kasztrálni fogom – azután, hogy összefeküdtem Harry-vel, miközben depis és kétségbeesett voltam, majd végül hazudtam róla Macey-nek. Nem vagyok a becsületesség mintaképe, az már biztos.

És aztán az öltözőből kilépve megláttam ŐT.

Zayn.

Ott volt!

Odafagytam a szent helyre, ahogy az utolsó néhány lépcsőfokon lépkedett. Csak egy volt a több száz diák közül, akik beugrottak egy kávéért vagy egy szendvicsért vasárnap, tanulás előtt, de nekem ő volt minden. A szoba középpontja… na jó, gyakorlatilag inkább a világom központja.

- Nem mondtam? A szendvicseknél vagy…

- Csssssss! – pisszegtem, emeltem a mutatóujjam Macey felé, hogy elhallgattassam, ahogy a nyakam nyújtogatva a tömeg fölött leskelődtem.

- Mi van? Fitz! – szólt rám, és az egyik kezével az arcom előtt integetett. – Már így is késtél harminc percet. Ne akard, hogy átmenjek hisztis picsába!

- Bocsi, de Zayn itt van!

- Hol?

- A lépcsőnél. Ó, mostmár a sorban. Kajáért jön!

- Akkor húzzál a helyedre a szendvicspultnál és talán lesz esélyed beszélni vele. Nyomás!

További szavakat nem fecsérelt, egyik kezét a hátamra tette és meglökött a helyem felé. Nem igazán barátságosan és gyengéden… az volt a célja, hogy visszarángasson az ábrándozásomból és emlékeztessen, hogy 4:45-ig, vissza se süppedjek belé.

Néhányan talán őrültségnek tartanák, hogy huszonegy évesen egyetlen ember van, akitől a bugyim is legurik. De Zayn Malik rejtélyes, jóképű, egy kicsit lázadó és én eléggé ismertem, hogy még többet akarjak belőle. 

- Sonka, alma és Cheddar, teljes kiörlésű búzán! – szólt egy száraz hang a rendelésről.

- Sonka, alma, Cheddar sajt. – ismételte Thomas, a Hub Cub kiváló dolgozója /a saját megítélése szerint/. És elém tolt egy tányért két szelet teljes kiörlésű búzakenyérrel. – Hallottad, Fitz?

- Mi? Ja, igen! – néztem le a kenyérre, majd szépen elrendeztem rajta az almát és a sajtot. A gondolataim csak Zayn-en és a vészes közelségén jártak. Amikor felnéztem, láttam, hogy már közel jár a sorban a rendelésnél. Hamarosan előttem állhat és végignézhet, ahogy elkészítem neki a szendvics remekművet…

Kivéve, ha nem szendvicset rendel. Talán csak egy kávét vagy egy muffint akar. Ez esetben pedig a szendvicspultot messziről elkerüli. Egy gyönyörű esély a kapcsolatteremtésre pedig elúszna.

Valami azt súgta, hogy át kell mennem a pénztárhoz. Mielőtt kigondolhattam volna a következő logikus lépést, befejeztem a szendvicset és átvágtam a pénztárhoz. Megkocogtattam Julie vállát. Hosszú hajfonata majdnem a képembe csapódott, ahogy megfordult.

- Julie! Szia. – mondtam kedves, de hivatalos hangon. – Menj szünetre, én átveszem. Épp egy vendéggel foglalkozott, szóval zavarodottan szólt vissza.

- De még csak másfél órája kezdődött a munkaidőm.

- Ááá – bólintottam. Egy kínos szünetkövetkezett, amíg mindketten arra vártunk, hogy a másik feladja. Végül közelebb léptem és finoman félre toltam. – Nos, élvezd a szünetet. Ne aggódj, majd én itt tartom a frontot.

- De…

- Hol is tartunk? – kérdeztem kissé túlkiabálva Julie-t és a figyelmemet a diáknak szenteltem, aki épp fizetni készült. Ránéztem a kijelzőre. – Egy vaniliás latte, igaz? Már hozom is.

A kávégépek közel voltak a kasszához, és amíg megcsináltam a latte-t, láttam, ahogy Julie Macey-vel beszél a fűszeres állvány mögött. Épp elég volt egy pillantást rájuk vetnem, hogy elkapjam Macey gyilkos tekintetét. Persze ha Harry lett volna ott, akkor már mindjárt ő sem így viselkedne.

Néhány vendéggel később Zayn került sorra. Figyelmen kívül hagytam a lüktető fejfájásom meg a gyomorforgásom és egy ragyogó mosolyt eresztettem felé.

- Hamar fenn vagy a tegnap éjjel után – jegyeztem meg, kissé közelebb hajolva a pult felett. Vállat rántott és ránézett az órájára. – Már dél van, úgyhogy… gondoltam ideje felkelni. – Kiegyenesedtem.

- Igaz. Mit adhatok? – A pénztárcája már a kezében volt.

- Uh… Asszem… egy pulykás szendvics lesz. 

- Meglesz. Jól hangzik. – Átadtam a szendvicssornak a rendelést, majd közelebb hajoltam és halkan szóltam, mintha a mondandóm titok lenne. – Sokat reggeliztem, úgyhogy beírhatjuk, hogy ez a mai személyzeti ebédem és elviheted – hazudtam. Csodálkozva szaladt a magasba a szemöldöke.

- Komolyan? – Bólintottam.

- Persze.

- Wow… köszönöm June. Igazán nagyra értékelem. 

- Bármikor!

- Végeztél? – kérdezte egy ismerős szőkeség, aki csak most tűnt fel.

- Aha – bólintott Zayn. – Emlékszel tegnapestéről June-ra? Kaptál tőle egy ingyen szendvicset.

- Igen! – ismert fel Lola, alias Miss Hosszúcomb. Színpadiasan emelte egyik kezét a szívéhez. – Igazán köszönöm, June! – Nekem pedig ettől hirtelen visszatért a hányingerem…

Mikor váltak ők egy párrá, akik együtt ebédelnek? Hiszen csak tegnap este találkoztak! Ez a kapcsolat legalább olyan gyorsan haladt, mint ahogy én szédültem. És ez igazán nem segített az én kínzó másnaposságomon.

Baszd meg Niall Horan. Ó, hogy baszódnál szét Niall Horan!

- Oh – nyögött fel Zayn és gyors visszafordult mielőtt kilépett volna a sorból – És szeretném megköszönni a tegnap estét. Azt hogy Liam-el lógtál meg minden. Vagyis, reggel mikor felkelt cefet szarul érezte magát, de legalább már meg tudott egy kicsit feledkezni Chloe-ról. Igazán nagy segítség vagy June! – Egy kényszeredett mosolyt megeresztettem.

- Nos, én megtettem, ami tőlem telt.

És azután, ahogy a következő vendég sorra került, hogy megrendelje a szendvicsét, muffinját, kávéját vagy bármijét, csak néztem Zayn után és a lány után, akinek inkább nekem kellett volna lenni, ahogy átmennek a szendvicspulthoz, hogy megkapják az ingyenszendvicset. A kurva életbe!

- Az Isten szerelmére, legalább csinálj úgy, mint aki odafigyel! – sistergett a fülembe Macy. Riadtan ugrottam arrébb. A szemét forgatta, fogyatkozott a türelme. – Talán nem a legjobb időzítés, hogy ezt emlegessem, de annak az ’ingyen’ szendvicsnek az árát, neked vonják a fizetésedből, ugye tudod?

Egy hatalmasat sóhajtottam, olyan elegem van a világból fajtát. Egy nagy kupac szarnak éreztem magam. Zayn-el semerre nem haladtam, de megajándékoztam a kis ribijét egy ingyen szendviccsel.

FANTÖRPIKUS!

*

Amikor délután hazaértem a lakásunk még mindig pont olyan háború sújtotta övezet volt, mint ahogy ott hagytam.

- Harry? – hívtam, de tisztában voltam vele, hogy nem fogok választ kapni. Ha a konyhában a pulton még mindig odaszáradt piafoltok vannak és a hűtőn még ott figyelnek a péniszek, akkor Harry valószínűleg nem tartózkodik öt kilométeres körzeten belül.

Az első gondolatom az volt, hogy belezuhanok az ágyamba. A másnaposságom túl sokáig tartott és túlzottan gyötrő volt, de a nem fizikai típusú fejfájásom emlékeztetett rá, hogy valahogy egy kicsit javítanom kell a káoszon, amit az elmúlt huszonnégy órában produkáltam. És ehhez össze kellett kapni magam. 

Annak ellenére, hogy úgy éreztem Harry elég bénán kezelte a dolgokat, azért rosszul éreztem magam miatta. A reggeli kirohanása után tiszta sor, hogy kiakasztottam. Úgyhogy bekaptam még néhány fájdalomcsillapítót, megittam rá kb. egy liter vizet, bedobtam az ágyneműmet a mosógépbe és hozzáfogtam kitakarítani a konyhát.

Két órával később a lakás csillogott. A trófeatartót visszaigazítottam és a farkakat is eltűntettem a hűtőről, az ágyam friss és tiszta volt, mentes mindenféle szexuális nyomoktól és éppen kivettem az elkészült lasagnát a sütőből. Azon tűnődtem, hogy vajon Harry-t örökre elüldöztem-e, úgyhogy hozzá fogtam sms-t írni neki, tele idióta hangulatjelekkel, amikor besétált az ajtón.

- Szia! – üdvözöltem és leugrottam a székemről.

- Szia! – válaszolt kissé robotosan, s közben rám sem nézett. 

Beállt a kínos csend, közben pedig ő lerúgta a cipőjét és felakasztotta a kabátját a fogasra. De most sem bírtam sokáig a csendet.

- Figyelj! – kezdtem. – Egész nap a múlt éjjelről gondolkoztam és…

- Niall is jött – jelentette be Harry, mielőtt túlzottan belemerülnék a témába. Arrébb lépett, hogy az alkalmatlankodó vendégünk is be tudjon tolulni. Niall bedugta szőke fejét az ajtón, intett, majd teljesen bejött. Kabátját a Harry-ére dobta és amikor mind a kettő a földre esett, egyszerűen megrántotta a vállát és ott hagyta őket.

- Te! – mondtam komoly, elmélyült hangon. – Van fogalmad róla, hogy mekkora problémákat kreáltál az idióta házibuliddal? – Totál lazán csak vállat rántott ismét.

- Bocsi. – válaszolta és nem kérdezte, hogy konkrétan mit is tett. Majd hozzátette – Valaminek jó illata van. – Bejött a konyhába, míg Harry valamit alaposan szemügyre vett a háttérben.

- Lasagna – mondtam. – Alapesetben nem etetek árulókat, de sok lett, úgyhogy kérsz?

- Persze.

- Harry?

A lakótársam belépett a konyhába, karját szigorúan fonta össze maga előtt. 

- Nem igazán vagyok éhes. – Niall arckifejezése hirtelen olyan lett, mintha Harry azt mondta volna, hogy ő egy transzszexuális hajléktalan, aki egy patkányokból álló cirkuszt vezet.

- Arra jöttél haza, hogy kaját csináltak neked és azt mondod, hogy nem vagy éhes? Már órák óta nem ettünk! Jézusom! – Harry sóhajtott egy nagyot és lenyúlta a tányéromat magának. – Őszintén tesó, te nem tudod, hogy milyen jó dolgod van. Néha én egyhetes zacskós tésztát kell hogy egyek, hidegen. Volt, hogy már csak egy kis savanyúság leve maradt meg, meg egy tonhal konzerv. Ha van egy lakótársad, aki főz neked, akkor igen jó dolgod van! – Én villát adtam nekik, Harry pedig a szemeit forgatta.

- Higgy nekem, ez nem történik meg minden nap. Fitz-nek csak bűntudata van a tegnap éjjel miatt. – Niall már egy falatot be is kapott.

- Mi tő’tént te’nnap?

Csúnyán néztem Harry-re, aki ártatlan képpel vigyorgott vissza rám, majd bekapott egy villányit. Kétség sem fért hozzá, hogy direkt akar idegesíteni, de Niall zavarodottságából tudtam, hogy Harry egy szót sem szólt róla neki. Ettől viszont megkönnyebbültem.

- Kifiguráztam Harry-t a háta mögött a takarítási mániája miatt. – hazudtam és kihúztam magamnak egy széket, hogy én is helyet foglaljak. – Amikor rájött pedig nagyon mérges lett rám, amiért nem volta képes a szemébe mondani. – Niall bólintott, hogy felfogta, míg Harry felhúzta a szemöldökét és tekintetével azt sugározta, hogy ’csak ennyit tudsz?’ – Úgyhogy… - folytattam és gyors nyelvet öltöttem Harry-re, míg Niall a tányérjára fókuszált – befejeztem a takarítást, ami itt maradt tegnapról és bocsánatkérés gyanánt vacsorát csináltam. Mert bár nem gondoltam, hogy ez meg fogja viselni, de úgy érzem, hogy el kellett volna mondanom. – Harry értette szavaim mögöttes tartalmát. Megrázta a fejét, nyelt, majd mondta:

- Rendben van Fitz. 

- Rendben van? Ez minden? – ráncoltam a szemöldököm. 

- Mit kellene mondanom? – rántott vállat. – Tudod, hogy el kellett volna mondanod, de nem tetted.

- Nem, nem tudom, mert nem kellene, hogy bármit is számítson!

- Nos, nekem számít! És sok másik srácnak is! – bizonygatta.

Niall csendben rágott, de felemelte a fejét, hogy közbe szóljon.

- Ú, nekem nem számítana.

- De, számítana neked is Niall. Nem tudod, hogy miről van szó – csattant Harry.

Felmordultam. Nem hagyhattuk volna ki Niall-t ebből?

- Ha Fitz úgy gondolná, hogy túl sokat takarítok és nem mondaná a képembe, érdekelne? Nem. – mondta Niall tárgyilagosan. – Jézus. Az egyik lakó sokat takarít, a másik főz… mi a francon civakodtok? Nálunk, szerencsések vagyunk, ha Zayn néha elmosogat maga után vagy ha Liam hajlandó megfürödni háromszor egy héten. Én meg elég sokszor kifordítva is felveszem az alsógatyám, mert nem mosok. És arra meg már nem is emlékszem, hogy a gyümölcsnek milyen íze van.

- Ez ennél egy kicsit bonyolultabb – mondta Harry, miközben én undorodva húzogattam az orrom.

- Igen, – értettem egyet – de a lényeg, hogy hiba volt. Bocsánatot kérek. És az én hibám is, hogy reggel olyan mérges voltál.

- Jól van – fogadta el. Letette a villáját a tányérjára és megadóan emelte fel a kezét. – Bocsánat, hogy ordibáltam veled reggel.

- Köszönöm. 

- De még mindig haragszom rád.

- Azt hiszem, ez így igazságos.

Ahogy mi egymásra bámultunk, Niall szeme ide-oda cikázott köztünk. Még így oldalról is láttam rajta a zavartságot. Végül ő törte meg a csendet.

- Na jó, a dolgok itt túl komollyá és racionálissá váltak számomra. Fitz, megvannak már a vizsgaidőpontjaid? Valamikor ráérsz következő hónapban a forgatáshoz? – Szavai visszarángattak a valóságba, pedig mélyen el voltam veszve Harry zöld szemeiben.

- Igen – válaszoltam, majd bekaptam egy újabb falatot. – Az utolsó vizsgám huszonkettedikén lesz, de az egész csak néhány tanulósabb nap, annyira nem gáz. Többnyire ráérek. Mondd meg a napot és megmondom Macy-nek, hogy aznap nem tudok dolgozni.

- Forgatás? Milyen forgatás? – kérdezte Harry.

Már az egészről el is feledkeztem, de Niall emlékeztetője feldobta a nyomorúságos napomat.

- Benevezek egy rövidfilmmel a Hubbard filmfesztiváljára, ami Január végén van – válaszolta Niall. – Még mindig igyekszem összeszedni magam, meg ötletelni, de Fitz belement, hogy megcsinálja a női szerepet, amennyiben Zayn csinálja a férfiét. – Felém fordult és kacsintott egyet. – És maradjon köztünk, de úgy néz ki, csók jelenet is lesz.

- Ó, Istenem! – csattant fel újra Harry, és eltolta a székét a pulttól. – Rosszul vagyok tőletek!

- Miért? – kérdeztük egyszerre Niall-al.

Nem volt egyértelmű, hogy melyikünknek válaszol, de engem szuggerált közben. 

– A trükkjeid, amivel próbálod elcsábítani egyre inkább agyon bonyolítottak és sekélyesebbek. Még csak színészkedni sem tudsz!

- Niall azt mondta, hogy némafilm lesz – mondtam sértődötten fintorogva. – Csak mozognom kell, azt meg bárki meg tudja csinálni.

- Komolyan? Niall, erre a két emberre bízod a filmed sikerét?

- Bocsáss meg, de nem emlékszem rá, hogy ennek mióta kellene a te dolgodnak lenni – vágtam rá, mielőtt Niall bármit is mondhatott volna.

- Nem az én dolgom és ezt köszönöm is Istennek.

Millió módon vissza tudtam volna vágni neki, de inkább Niall-ra irányítottam a figyelmem.

- Szóval, te most viccelsz? Komolyan, egy csókjelenet?! – Perifériáról láttam, hogy Harry a szemeit forgatja. De szerencsétlenségére, magasról tettem rá.

*

A flanelpizsamámban, befont hajjal, frissen mosott foggal, kész voltam a lefekvéshez, de akaratlanul is átlestem Harry szobája felé, mielőtt magamra csuktam volna az ajtót. Az asztalánál ült, előtte papírok hevertek mindenfelé és egy számológép, mellette pedig egy tankönyv, ami legalább három-ezer oldalasnak tűnt. A szociológia diplomámmal talán valahol Sehol földjén végzem, de be kell vallanom, eléggé hálás voltam, amiért nem Üzlet volt a főtárgyam. Amikor Harry éppen nem a laza erkölcsű csajokat üldözte, akkor a könyvek fölött görnyedt és idegességében a haját tépte.

Halkan kopogtattam az ajtaján, az egyik kezemben egy pohár víz volt. Harry sóhajtva nézett fel, mintha egész idő alatt visszatartotta volna a levegőjét. Az ő ablakából, ami az ágya fölött volt éjszaka gyönyörű kilátás nyílt a kivilágított városra.

- Komolyan rosszul érzem magam – mondtam csendesen. – Ha tudtam volna, hogy ez téged ennyire kikészít, akkor…

- Tudom – fojtotta belém a szót, a tollát pedig a számológépe mellé fektette.

Csend telepedett ránk, nehéz és gondterhelt. Az ajkamat rágcsáltam, ahogy egymást néztük várva, hogy a másik kezdjen beszélni. Ez alkalommal Harry adta fel hamarabb. Sóhajtott és egyik kezét a hajába túrta.

- Csak felejtsük el, mint ahogy azt reggel megbeszéltük.

- Rendben – értettem egyet. – Elfelejtve.

- Oké – bólintott elégedetten. – Jó éjt Fitz!

- Jó éjszakát. – Ott hagytam a stresszes munkájával és az ajtóm felé indultam, amíg nem ötlött be egy égető gondolat. Sarkon fordultam és visszadugtam a fejem a szobájába. – Gyors kérdés.

Harry megint felnézett. Nyugodtnak és várakozásteljesnek tűnt.

- Azt hittem szereted az ártatlan lányokat?! – Lelökte a tollát és hangosan morgott.

- Szerinted így néz ki, ha valamiről elfeledkezünk?

- Elfogok, ígérem. Csak válaszolj.

Zavartan támaszkodott a térdére. Tiszta sor volt, hogy nem égett a vágytól, hogy válaszolhasson a kérdésemre. Végül sóhajtott és engedett nekem, ahogy mindig. 

- Miért gondolod, hogy az ártatlan lányokat szeretem?

Megvontam a vállam és gondolatban végigfuttattam, hogy milyen lányok voltak, akiket hazahozott és találkoztam velük. 

- Nem hiszem, hogy túlzottan válogatnál, komolyan. Minden lány megfelel, ártatlan vagy sem.

- Nem igaz – mondta fejet csóválva. – Szeretem a laza, bármire kapható lányokat. Az apám szereti az ártatlan lányokat és nem én.

- Nos, én nem az apáddal feküdtem le, így nyilván nem róla beszélek.

Harry fogva tartotta a tekintetem egy pillanatra, próbálta kitalálni, hogy komolyan beszéltem-e vagy sem. Amikor újra vállat rántottam, becsukta a szemét, és az orrnyergét dörzsölte, majd kitört belőle:

- Baszd meg Fitz! Úgy értettem, hogy nekem! Szeretné az ártatlan lányokat, számomra!

- Ó! – mondtam nyugodtan. – Értem.

Harry olykor ellen akart szegülni, olykor pedig le akarta nyűgözni az apját. Ezért jelentkezett ugyanabba az iskolába és szakra, ahova ő járt huszonöt évvel előtte, hogy bizonyítson neki. És ezért tartotta titokban, hogy befogadott lakótársnak, mert ő azt akarta, hogy egyedül éljen. És a bérleti díjamat pedig arra használhatta, hogy önálló maradhasson, ellenszegülésként. És kétségtelen, hogy ezért kedvelte jobban a zűrösebb lányokat, akik bármire hajlandóak voltak.

Vagy legalábbis azt gondolta, hogy ezért. De én Macy-re gondoltam és az ő csendességére, egyszerűségére és tudtam, hogy Harry-t is rá lehetne ébreszteni, hogy téved.

- Nos. - kezdtem ismét és Harry türelmetlenül emelte rám ismét a tekintetét. – Lefogadom, hogy van benned némi érdeklődés az ártatlanság felé is.

Érdeklődve figyelt egy darabig és próbálta kitalálni, hogy vajon hova is akarok ezzel kilyukadni. 

- Nem igazán… - mondta lassan.

- És mit szólnál egy szép, csendes lányhoz. Aki talán nem rendelkezik a számodra oly vonzó hálószobai előmenetellel, de totál beléd van bolondulva és bármit megtenne, hogy boldoggá tegyen?

- Te most magadat próbálod itt nekem eladni? Tudod, ezért gondolom úgy, hogy beteges vagy.

- Nem! – csattantam és elszörnyedve néztem rá. – Nem én! Másról beszéltem, valójában Ma… - gyorsan elharaptam a nevet. Macey megölne, ha bármit is mondanék. – Szóval, valaki másról beszéltem.

Zavarodott arckifejezéséből, egyértelművé vált, hogy nem vette be. Felállt a székről és keresztülszelve a szobát, megállt velem szemben az ajtóban. 

- Oké, Fitz! – sóhajtott mélyet – Megint furcsává teszed.

- Nem! – tiltakoztam és próbáltam elnevetni. – Nem, ez nem furcsa. Nem magamról beszélek, komolyan. Csak próbálok rávilágítani, hogy talán, valahol mélyen magadban, igazán nem bánod…

- Csak menj aludni – szakított félbe gyengéden és egy alig érzékelhető mosoly bujkált a szája sarkában. Elkezdte befelé hajtani az ajtót. – És ígérd meg, hogy holnap reggeltől ismét elkülönült szerelmi életet élünk.

A csukott ajtót bámultam az orrom előtt, zavartan. Nem magyarázhattam ki a dolgot, mert attól tartottam, hogy elárulom Macy titkát.

- Soha nem volt közös – kiáltottam a csukott szobaajtón keresztül. – Emlékezz rá, mert a tegnap este soha nem történt meg!

Harry ajtaja csukva maradt, és egy elkeseredett sóhajjal, valamint a pohár vízzel a kezemben visszavonultam a szobámba.

Vannak emberek, akikkel az egyik pillanat még édes egyetértés, a következő pedig már konkrét rémálom.

És itt is van a harmadik rész. Kommenteljetek nekem bátran, hogy amikor hétfőn visszajövök, nagyom örüljek. És ajánljátok másoknak is a blogot, igazán nem fogok berágni érte :) xx