10. fejezet / 1.

- Csirke-klub, teljes kiörlésűn!- Thomas hangja visszhangzott a termék soron.

Ez volt a szorgalmi időszak utolsó hete és az utolsó előadások, esszék, bemutatók, beszámolók sokszögében igyekeztünk előre tanulni a vizsgákra. Ennek köszönhetően viszont eléggé úgy festett, hogy a Hubbardon senkinek sincs ideje megcsinálni a saját ebédjét. Egész végig talpon voltam mióta beütött a mennykő és sorra csináltam a nyomorult szendvicseket, egyiket a másik után. Macy igazság szerint nem is dolgozott volna az nap, de az egyik műszakvezető behívta, mert aggódott, hogy nincs elég alapanyag raktáron. Személy szerint én bepisiltem volna az örömtől, ha kifogyunk a kenyérből. Nincs kenyér, nincs szendvics, nincs szolgáltatás és June hazamegy.

Vagy a könyvtárba, hogy befejezze az egyik feladatát, ami a következő megállója volt a napomnak. Harry, aki szintén olyan korán kelt, mint én, a követelésemnek eleget téve, egész nap foglalt nekem egy helyet a könyvtárban. Néhány percenként pedig őrjöngő smseket kaptam tőle, amiben arra kért, hogy siessek, mert a diákok rajzanak a könyvtárban és mint éhes vadállatok nyúlják le innen-onnan a székeket. Nem volt benne biztos, hogy meddig tudja még az én szabad helyemet fenntartani.

- Hé, a kis szerelmedről, Harry Stylesról álmodozol?

Thomas hangja kirángatott a gondolataimból, meglepetten és bosszúsan néztem fel rá. Mióta a kocsmatúra másnapján elmosódott 'I <3 Harry Styles' felirattal a homlokomon kellett munkába jönnöm, Thomas minden adódó alkalommal az orrom alá dörgölte. És igazából - akár éppen Harry Stylesra gondoltam, akár nem - nem túlzottan tudtam értékelni a beszólásait.

Felém hajolt, a tányért a kenyérszeletekkel az képembe tolta, majd hangosan a fülembe szólt. - Csirke-klub, teljes kiörlésűn!

Ez volt az, amikor azután, hogy egész reggel a sületlenségeit hallgattam, már nem bírtam tovább és visszakiabáltam. - Az Isten szerelmére, akkor csináld meg!

Nyomorult Thomas.

A vendégek, akik a sorban a szendvicsükre vártak, nem kicsit lepődtek meg, de ha engem kérdezel, hát magasan tojtam rá. Szélsebesen elhúztam onnan, lecibáltam magamról a kötényt és a sapkát, majd berontottam a raktárba. Ledobáltam a cuccokat egy szekrényre, majd közöltem Macyvel, aki épp a telefonon lógott - Végeztem.

Meglepetten nézett fel. - Ú, igen. Az úgy jó lesz. De tényleg négynél tovább nem tudunk várni a kiszállításra, úgyhogy kérem igyekezzenek. Köszönöm! - Letette a telefont és felállt. - Mi van, Fitz?

- Ez őrült! - sikítottam az ajtó felé mutatva. Macy zavarodott tekintetét látva, folytattam - Thomas. Van még öt perc a munkaidőmből, de ha csak egy másodpercre is visszaállítasz mellé, én kilépek. Nem érdekel mekkora szükségem van a pénzre, de Isten a tanúm, kilépek.

- Rendben, jól van - mondta Macy és közelebb lépve hozzám a vállamra tette a kezét. - Ha lehet legyél egy kicsit még drámaibb, menni fog?

Vettem néhány mély lélegzetet és kisepertem a hajamat a szememből. - Bocsi.

- Őszintén szólva én is azon vagyok, hogy kijussak innen. Holnapra meg kell írnom egy háromezer szavas esszét és még éppen csak a hipotézisem van meg hozzá.

- Ahan - motyogtam - én sem fejezem be az enyémet, ha innen nem egyenesen a könyvtárba megyek. Olvasnod kellett volna a nevetséges üzeneteket, amiket Harry írt arról, hogy mennyit küszködött, hogy fent tartson nekem egy üres széket.

Ez felkeltette Macy érdeklődését, lassan bólintott. - Szóval akkor te most... a könyvtárba fogsz menni?

Felakasztottam rendesen a kötényem és levettem a fogasról a kabátom. - Ja-ja.

Ó - egy pillanatra elgondolkozott. - Nem bánod, ha én is csatlakozom?

Vállat vontam. - Felőlem. - Ez eléggé egyértelművé tette számomra, hogy Harry jobban érdekli, minthogy befejezze az esszéjét, de ha végre egyszer leül mellé, majd rájön, hogy mennyire antiszoc, amikor tanulásról van szó.. Ott tutira nincs olyankor bájcsevej meg egymás megismerése.

Előszedtem a zsebemből a telefont, hogy előálljak Harrynek a veszélyes kéréssel, hogy kerítsen és foglaljon még egy széket. De amikor beléptem az üzeneteim közé észrevettem, hogy az utolsó valahogy elkerülte a figyelmem.

"Zayn megjelent, elfoglalta a széked."

Ekkor viszont egy borzalmas gondolat ötlött be. Nem az járt a fejemben, hogy be kell fejeznem a beadandót, sem az, hogy a Macyvel való barátságomat kockáztatom, csak az, hogy itt az ideje az újabb szintnek a kis játékban.

- Francba - játszottam a csalódottat, ahogy átvetettem magamon a kabátot, a telefont pedig a zsebembe csúsztattam. - Harry írta, hogy nem tudta tovább foglalni a helyem. Elvitték. Tele van a könyvtár.

- Macyt ez nem nagyon zavartatta. - Nos, ha odamegyünk és várunk egy kicsit, biztos vagyok benne, hogy egy kis idő után egy páran csak befejezik és elmennek...

- Nem hinném - Szakítottam félbe és még a fejemet is ingattam, hogy a saját igazamat erősítsem. - Kora délután, úgy hogy a vizsgák a nyakunkon vannak... nem hiszem, hogy olyan könnyen feladják. - A sálat a nyakam köré tekertem, a táskám pedig felvettem a földről. - Szerintem jobban járunk, ha haza megyünk és ott csináljuk. Én legalábbis mindenképpen így teszek.

A részleteit még nem dolgoztam ki a hirtelen kiötlött tervemnek és kicsit aggasztott, hogy talán Macy felajánlja, hogy kerül egy kicsit a hazafelé vezető úton csak, hogy együtt mehessünk. Ez pedig alaposan megnehezítette volna, hogy eljussak a könyvtárba. Mert, ha van szék ha nincs, én mindenképpen csatlakozni akartam Zaynhez és Harryhez. És még ha a tanulás rovására is megy, nekem meg Harrynek elő kellett adni a következő kis jelenetünket.

- Otthon soha nem boldogulok semmivel. - Macy magához vette saját kabátját. - Te legalább egy csendes lakásban élsz, ahol lehet tanulni. Próbálnád meg ugyanezt egy belvárosi lakásban három másik lánnyal meg papírvékony falakkal.

- Akármikor lerohanhatod őket, mint én tettem Thomassal. - Kiléptünk a raktárból a nyüzsgő étterembe és egyfajta bizonyítékként a szavaimra, máris Thomas szúrós tekintetével találtuk szembe magunkat.

Miközben lefelé haladtunk a szabadidő központ lépcsőin, én azt próbáltam kitalálni, hogy hogyan kellene lerázni Macyt és besurranni a könyvtárba. Ekkor azonban Liam sétált velünk szemben.

Más szavakkal, az utolsó esélyem sétált velünk szembe.

Ő a másik irányba haladt, felfelé a Hub Cubba, több mint valószínűleg, hogy megszerezze az ebédnek való szendvicsét. Mikor meglátott minket, átvágott az érkezők és távozók sokaságán, megállt az út közepén, így esélyt nem adva nekünk, hogy tovább haladjunk és csevegésre kényszerítve minket.

- Hé Macy - köszöntötte, ahogy odaértünk.

- Szia! - válaszolt és a hangja kissé szokatlan magasságot ütött meg.

Toporogtunk ott vele szemben. majd épp csak egy pillanatra elkapta tekintetét Macyről, hogy engem is köszötsön. - June!

Tudtam, hogy egyikőjük sem figyel rám egy hangyányit sem, így nem túl jólnevelt gyerek módjára a szememet forgattam válasz helyett.

- Nem dolgozol ma?  - kérdezte Macyt.

- Most fejeztük éppen be.

- Értem - bólintott Liam. - Én meg felfelé indultam megnézni, hogy van-e szabad asztal, mert a könyvtár már tömve van és holnapra meg kell írnom egy nagy beszámolót a Hallgatói Önkormányzat és az Oxfam gyűlések között.

Míg én csak kényelmesen hátradőltem a korlátnak és élveztem a műsort, amit két furcsa ember közt egy kínos beszélgetés kínált, Macy bocsánatkérően rázta meg a fejét - Sajnálom, de nem te voltál az első, aki ezzel az ötlettel állt elő, úgyhogy itt is telt ház van.

- Értem - monda megint. Egy percre csak lógatta ott lehajtva a fejét, majd egy halvány mosollyal nézett fel - Francba!

Megnéztem az órám és kereszteztem a bokám, ahogy diákok jöttek-mentek mellettünk, egyesek közülük pedig meglehetősen mérges pillantásokat vetettek felénk, mivel elálltuk az utat. Viszont én udvariasan mosolyogtam rájuk, mintha azt mondanám 'Nekem ehhez semmi közöm.'

- Fitz és én is... um... ugyanezzel a problémával küzdünk - mondta Macy. - A kampusz tele és nincs egy csendes hely, ahol tanulhatnánk. 

Liam olyan volt, mint a kocsik kalaptartójáról oly sokszor figyelő bólogatós kutyák. - Hmm... - dünnyögött magának. - Bosszantó.

- Tudom - értett egyet Macy.

Én valami mást is tudok, ami bosszantó, gondoltam és ujjaimmal a korláton játszottam. 

- Figyelj - s mint ha valami titkot akarna megosztani, egy lépcsőfokkal feljebb lépett, hogy közelebb húzódjon. - Nem kellene ezt csinálnom, de a TA irodám a Donaldson épület negyedik emeletén van. Nem kellene magán célokra használnunk, de a többi TA-s, akivel osztozunk rajta, szintén nem dolgoznak ma. Bezárhatjuk az ajtót és senki nem tudja meg, hogy ott vagyunk.

Összeszorítottam az ajkaimat és erőlködtem, hogy tartani tudjam a számat, mert ez az utolsó kijelentés számomra több, mint egy szimpla ajánlatnak tűnt.

S hogy még meggyőzőbb legyen, mindjárt ki is egészítette - Nem találsz ennél csendesebb helyet a kampuszon.

- Oh - ennyi volt Macy sztoikus válasza. Halálra váltan nézett rám segítségért.

Vállat vontam és hasonlóan, mint Liam általában, én is csak bólogatni tudtam. - Menned kellene - bátorítottam és hálás voltam, mert Liam jobbkor nem is állhatott volna elő az ajánlatával. Ez biztos távolságban tartaná a könyvtártól, ahol én páváskodni akartam a Harryvel közös szerelmünkkel.

- És veled mi lesz? - aggódott Macy. - Te nem jössz? Neked is meg kell írnod, ami ki van adva.

- Nem hiszem. - Megragadtam az alkalmat, hogy megléphessek. - Mivel Harry a könyvtárban van, így csend van otthon. És ha csak nincs bekészítve egy kis mogyoróvaj az irodádba Liam, akkor ez könnyű döntés lesz számomra.

Liam rutinból válaszolt - Allergiás vagyok a mogyoróra.

- Akkor ez már el is van döntve - összecsaptam a tenyerem és tettem néhány lépést lefelé, megütögettem Liam vállát - Majd emlékeztess, hogy soha ne csókolózzak veled, még a végén megölnélek.

Hátranézett rám a válla felett, egy zavart grimasszal. Macy is engem bámult, még mindig olyan elveszettnek tűnt, mint előtte, a gondolattól hogy egyedül marad Liammel. A bűntudat kissé belém nyilallt, de emlékeztettem magamat, hogy mit is fogadtam meg. Mindent megfogok tenni, hogy egy párt csináljak a lakótársamból és a főnökömből, de csak a szünet után. Addig pedig ki kell használnom azt a kis időt, ami még hátra van.

És tudtam, hogy Macyvel minden rendben lesz, meg amúgyis megmondtam már neki, hogy egy kis gyakorlás, hogy hogyan kell társalogni az ellenkező nemmel, még nem fájt senkinek.

- Oké - tettem hozzá, csak hogy megtörjem a kínos csendet, ami beállt a némileg szexuális tartalmú viccem után. - Sok szerencsét a tanuláshoz. Én megyek haza. Később találkozunk. Sziasztok.

Ezután pedig lerohantam a lépcsőn, keresztül cikkcakkoztam a diákok között, kirontottam a Rec Center ajtaján és elsprinteltem a könyvtárig. Harry csak egy hónapig volt az enyém és minden alkalmat meg kellett ragadnom.