Oldalak

2014. május 18., vasárnap

18. fejezet / 2.

Egy órával később Niall felmászott a pultsziget tetejére, kezében tartva a sörét. Két ujját szájába véve hangosan füttyentett felkeltve ezzel mindenki figyelmét.

- Oi! - emelte poharát a magasba. - A naptár egy percen belül átfordul, szóval ha bármi van, amit megtennétek mielőtt beköszönt az új év, annak most jött el az ideje!

Niall alatt álltam a pultnál és éppen a pezsgő végét borítottam ki Harrynek és magamnak. Koccintottunk és belekortyoltunk.

A hideg rázott, de inkább volt szelíd és kellemes, mint az a túlpörgött érzés.

- Utolsó szavak 2015-re? - kérdeztem Harryt. Alsó ajkam a fogaim közé szorítottam, ahogy a válaszára vártam.

- Van valami - vallotta be Harry, s egy mosoly suhant át az arcán. Néhány pillanatig állta a tekintetem, azután elkapta a szemét, s a fejét rázta, mintha inkább meggondolta volna magát.

A mosolyom elhalványult, néztem, amint a hajába túr, s még véletlenül sem néz újra rám. - Harry - kezdtem, de Louis félbeszakított, mert egyenesen Harryhez és hozzám sétált, arrébb lökött, mert csak így tudott felmászni egy székre, arról pedig az asztalra lépni Niall mellé.

- Itt az idő! - kiáltotta, s rázta Niall vállát, aki épp a kameráját készítette elő a nagy pillanathoz. Louis izgalmában nem is nézte hova lép, úgyhogy felrúgott két poharat, s még egy pillantást sem vetett rá. Az egyik legurult, s a földön nagy csattanással szét tört.

- Viccelsz velem? - háborgott Harry, s majd szétvetette a düh. - Lefelé te gyökér!

Louis a füle botját sem mozdította, karját átvetette Niall vállán, s hangosan számolni kezdett, hogy mindenki hallja - Tíz! Kilenc! Nyolc!

Niallel együtt számoltak vissza, s Louis izgalmában a levegőben hadonászott. Eközben pedig Niall gondosan filmezte az összes reménnyel telt arcot maga alatt. Harry pedig még ebben a pillanatban is képes volt egy rongy után nyúlni a mosogatónál, hogy feltakarítsa a kifolyt alkoholt és az üvegszilánkokat a földről.

- Harry, kelj fel! Még lemaradsz! - mondta, de Harry vagy nem hallott vagy nem érdekelte.

A szememet forgattam, miközben Louis és Niall a végéhez értek - Három! Kettő! Egy!


A lakásban lévő emberek együtt kiáltottak fel - BOLDOG ÚJÉVET!

Poharak koccantak, dudák harsogtak az ünnep hevében. Louis megveregette Niall vállát, majd leugrott, s hatalmas dobbanással ért földet, jóformán Josie karjába esve, s rögtön csókot váltottak.

Úgy tűnt párok vannak mindenfelé - régiek és újak, akik az ünnep hevében akadtak egymásra. A kanapéhoz közel Liam csókolta meg Macyt. Hirtelen megtántorodott és visszahúzódott, de csak egy pillanatra. Utána, kicsit hezitálva ugyan, de egyik kezét Liam vállára tette és közelebb hajolva találkozott az ajkuk egy bátortalan kis csókra.

Ez idő alatt pedig az én neurotikus lakótársam saját magában motyogott a sok anyaszomorító idiótáról, a hímtagokról a hűtőn és az üvegszilánkokról a padlón.

- Harry, nem kelnél fel? - mondtam bosszúsan, belekapaszkodva a nadrágövébe. - Itt egy vadiúj év, ne takarítással üdvözöld.

Harry kiegyenesedett, egy marék szilánkot szórt egy üres tányérba a pulton. A homlokát ráncolva fordul felém - Hogyan kellene üdvözölnöm?

Vállat vontam, s beleittam a pezsgőbe, hogy egy kis bátorságot merítsek. Egyik kezemben a poharat tartottam, a másikkal megmarkoltam az ingét a mellkasán, s magam felé húztam, majd egy gyengéd, de határozott csókot nyomtam szájára. Éreztem hogy elmosolyodik közben. Én is vigyorogtam, ahogy elengedtem a szorításom, elhúzódtam tőle és kinyitottam a szemem. Már ő is engem nézett, teljesen rám fókuszált a körülöttünk lévő káosz ellenére is. Az Ádám csutkája fel és le mozdult, ahogy nyelt egyet.

Mikor elfordítottam a fejem és körül néztem, azon kaptam magam, hogy Niall kamerája felén van fordítva, nyitott szájjal vigyorog és felmutatta a hüvelykujját. Normális esetben mondtam vagy tettem volna valami nyomdafestéket nem tűrőt, de ehelyett csak mosolyogtam, s az ujjammal integettem fenyegetőn. Harry is elszakította tőlem a szemeit, de ő is csak annyira jutott, mint én.

Niall leugrott a pultról, meg akarta mutatni a felvétel néhány jelenetét. Köré álltunk, ő pedig beletekert. Éreztem Harry karját a derekamon, s ujjait, ahogy finoman a csípőmbe kapaszkodnak. Mikor oldalra néztem pedig láttam, hogy Zayn is ott van, s ő is a kamerát figyelte. Harrynek egészen biztosan látnia kellett, hogy ő is csatlakozott kozzánk.

- Nem kell ezt csinálnod - suttogtam Harrynek. - Csak Karácsonyig szólt, igaz?

- Ó - mondta bólintva, s karja elernyedve hullott le. - Hát persze.

Bűntudat öntött el az erőltetett semlegességtől az arcán, úgyhogy gyorsan hozzátettem - De nem bánom, ha csinálod.

Láttam, hogy totál össze van zavarodva, de lassan felsiklatta ujjait a hátamon, és megszorongatta finoman, barátságosan a vállam.

Az igazat megvallva, én magam is zavarodott voltam, pláne amikor felnéztem a kijelzőről és Zayn tekintete rajtam volt. Rögtön elkapta, ahogy észrevettem, de láttam, amit láttam.

Eredetileg ezért akartam, hogy Harry úgy tegyen, mintha a pasim lenne, nem igaz? Hogy Zaynt féltékennyé tegyük. Hogy észrevegye, hogy neki kellene velem lenni, nem nekem és Harrynek és nem neki és egy másik lánynak.

A valaha volt magabiztosságom már a múlté volt, s helyébe bivalyerős bűntudat lépett, mely szorította a torkom.

- Mit néztek? - Liam hangja törte meg a csendet köztünk. Mind a négyen meglepődve emeltük fel a fejünket. Macy mellett állt, és a mosolya elhalványult, amikor meglátta Harry kezét a csípőmön.

Gyorsan kiszakítottam magam az ölelésből, azzal az indokkal, hogy hozok még inni. - Macy gyere velem - mondtam, s belé karolva keresztül húztam a konyhán. Tiltakozás nélkül követett.

Az előző kis tesze-toszaság után, úgy tűnt Harry rendben van, s valőszínűleg az egész helyzetet az ittasságomnak tudta be. De próbáltam nem vele törődni, pláne nem Macy közelében.Már így is eléggé gyanakodott.

- Szóval - kezdtem, amikor a fiúk hallótávolságán kívül kerültünk. - Akcióztatok egy kicsit, miután éjfélt ütött az óra, ugye csak?

Az arca azonnal vörösen lángolt, de a mosolyát nem igazán tudta elrejteni.

- Most már hiszel nekem, hogy Liam bír téged?

Sóhajtott és úgy ingatta a fejét, mintha túl kínos lenne újraélni az emléket. - Azt hiszem muszáj lesz, igaz? - válaszolta. Az arca még mindig égett. - Liam eléggé meggyőző volt.

Könyökömmel viccelődve oldalba löktem, majd az ő italába kicsit több vodkát löttyintettem, ahogy kevertem magunknak a vodka-áfonyát.

- Te pimasz kis ribi.

- Nem vagyok ribi!

- Miért nem? az nem mindig jelent rosszat. Egyébként ha folytatnátok még a... khm... kérlek Harry szobáját használjátok, ne az enyémet.

- Fitz!

- Ó, de nehogy hazamenj vele - néztem rá szigorúan. - Hagy várjon csak rád.

Ez volt a legjobb tanács, amit adhattam, tekintve, hogy még mindig benne volt a pakliban, hogy Liam csak a felejtést és kalandot keresi.

Macy nevetett a koravén beszólásomon, de utána elfojtotta és visszakérdezett - Miért?

Mert nem akarom, hogy dobjon téged.
- Szerintem nem árt kicsit megizzasztani a pasikat.

Mindenttudóan mosolygott rám - Igen Fitz, te vagy az agyhúzás koronázatlan királynője.

Majdnem kiköptem az italom - Hogy mi?

- Ne csinálj úgy, mintha meg lennél lepve - mondta, s kiseperte egyik hajtincsét a szeméből. - Imádsz játszani a fiúkkal és totál az őrületbe kergetni őket.

- Ez határozottan nem így van!

Macy úgy vigyorgott rám, mintha valami közös titkon osztoznánk. Viszont én nem voltam hajlandó ezt viszonozni.

- Könyörgöm - mondta, majd közelebb hajolva suttogott - Valószínűleg én vagyok az egyetlen ember a lakásban, aki tudja, hogy még mindig szűz vagy, és ez azért van, mert a felszínen imádod játszani a laza erkölcsű kis lotyót, de amikor a tettek mezejére kellene lépni, soha nem adod meg a pasiknak, amit akarnak.

Már szólásra nyitottam a számat, de amikor kimondta, hogy szűz, a szavak a torkomon akadtak.

Már nem voltam szűz. Egy embernek megadtam, amit akart, bár valójában nem is vagyok benne biztos, hogy akarta. Harry és én mindent fordítva csináltunk, s ahogy eszembe jutott a zavart arckifejezése, már tudtam, hogy tovább kínoztam ot a kelleténél.

Talán tényleg én voltam a játszadozás koronázatlan királynője.

- Nem azt mondom, hogy szétdobom neki a lábam - mondta Macy s a vörösödés újabb hulláma tört rá. Csak azt mondom, hogy ilyen dolgok nem gyakran történnek velem, és nem akarom elrontani. És ráadásul én nem tudom hogyan kell játszadozni. Szerintem amúgy Liam sem, és ezért nem aggódom.

- Tudom - ismertem be végül. - Tudom, hogy okos vagy. És nem is úgy gondoltam ezt az egészet. Csak nem akarsz várni? Csak, hogy biztos legyél benne, hogy valós a dolog?

Macy arca eltorzult - Miért ne lenne valós?

- Nem! Nem úgy értettem.

- Te voltál, aki bátorított, hogy hagyjam menni a dolgokat a maguk irányába és lássam majd meg, hogy hová lyukadunk, és most hirtelen azt mondod fújjak visszavonulót?

- Nem! Macy figyelj - mondtam, s megragadtam a csuklóját. Szerintem Liam megőrül érted, komolyan. Csak néhány ember attól tart, mivan, ha csak pótlékot keres Chloe után. Tudom, hogy ez milyen kellemetlen, ezért...

- Pótlék? - akadt ki. - Ki gondolja ezt?

- Nem tudom. Nem is számít. A lényeg, hogy...

- Igazad van - szakított félbe, kicibálva szorításomból a kezét. - Nem számít. - Úgy bámult rám, mintha csak azt mondtam volna, elütöttem a kiskutyáját. - Értékelem, hogy megajándékoztál a világ legzavarosabb tanácsábal, de boldogulok magam is.

Mielőtt megállíthattam volna, már el is tűnt. Valószínűleg ez így is volt jól. Saját magamnak ástam a gödröt, Macy szüzes beszólása pedig bele is lökött. Játszottam a pasikkal. Mindig is ezt csináltam.

És a játék, amit űztem kegyetlen volt.

Bamba arccal csatlakoztam újra Niallhez, Harryhez és Zaynhez.

- Mi a baj? - kérdezte Harry.

- Szarul érzem magam - vallottam be, morcos képpel a poharamba bambulva. - Azt mondtam Macynek, hogy Liamnek talán csak pótlékra van szüksége Chloe után. És rosszul vette.

Erre mindhárman Macy felé fordították a fejüket, aki a kanapé mellett éppen Liammel beszélt.

- Ó, Istenem - morogtam. - Mégis mit tettem? Helyre kell hoznom.

- Nem - mondta Harry és kitette elém a karját, hogy visszatartson. - Fitz, mára már eleget tettél.

Leírhatatlanul reménytelennek éreztem a helyzete már jónéhány dolog miatt, s ez igazán nem volt jellemző rám. Ez hajtott volna, hogy még többet igyak, de megálljt parancsoltam. Ha valami felett ekkor uralmamnak kellett lennie, hát akkor az a saját agyam volt. Harry és én eddigre amúgy is kifogytunk a pezsgőből és a drága nedű után, nem nagyon csúsztak volna az olcsó löttyök.

Viszont végül mégis lenyúltam Niall söröskorsóját és nagyot kortyoltam bele, ekkor vettem észre, hogy Harry odament Macyhez beszélgetni. Úgy tűnt Liamet alaposan lealázta Macy, s Zayn kivonta egy kicsit a forgalomból, a nappaliban játszottak valami ivós játékot még néhány emberrel.

De azt egyistennek sem értettem meg, hogy Macy gondja miért lett hirtelen Harry gondja is. - Egyáltalán Harry miért beszélget vele? - kérdeztem Niallt.

Niall tök érdektelenül vont vállat - Számít ez?

- Nem - válaszoltam morcosan. De azután meggondoltam magam - Nos, ha bármit is elkotyog a mi tettetett randizásunkról, akkor igen. Valójában ezzel tökéletesen romba dönthetné az egész barátságunkat. Csinálnom kellene valamit.

Visszanyomtam Niall kezébe a sörét és megindultam, de ő a másik kezével szembefordított.

Úgy vigyorgott, mintha tudna valami titkot. - Miért gondolod, hogy rólad beszélnek?

Amolyan "hülye vagy?" fejjel néztem rá.

- Nos, mégis mi más lenne közös bennük?

- Kit érdekel? - Valójában untattam őt, mert már megint a nyomorult kamerájával foglalkozott közben. - Valaki féltékeny - motyogta.

- Niall most komolyan, már nem is lehetnél nagyobb patkány. Sokat veszíthetek, főként a barátságomat Macyvel. És ha nem hallgatózhatok vagy avatkozhatok közbe anélkül, hogy féltékenynek tűnnék, akkor ezt neked kell megtenned értem.

Ez már legalább felkeltette a figyelmét, úgy nézett rám, mintha őrült lennék. - Már miért is?

Kiragadtam a kameráját a kezéből, s a pántját gyors a nyakamba löktem. Mikor Niall érte nyúlt, felkaptam az első kezem ügyébe eső üveget és az eszköz fölé tartottam, mintha rá akarnám borítani.

Ördögi vigyorral a képemen, gusztustalanul negédes hangon válaszoltam - Mert nem kapod vissza a kamerád, amíg meg nem teszed.

Niall arca eltorzult kétségbeesésében, még az orrlyukai is kitágultak, de próbálta tartani magát.

- Fitz - mondta fájdalmasan - ha tönkreteszed a kamerám...

- Nem fogom - mondtam. Csak menj és hallgatózz. Ha szó esik rólam és Harryről, szakítsd félbe őket. - Majd körbefordítottam őt és egy kis lökéssel útnak indítottam.

Hátrafordult a válla felett - Ugye tudod, hogy utállak, amikor ilyeneket csinálsz?

Utálhatott, ahogy csak akart, de igazából jobban éreztem így magam, hogy az erőm egy részét már visszanyertem, mégha olyan kis bugyuta lélekre is volt bízva, mint Niall. A sört visszatettem a pultra, s a gépben lévő képek nézegetésével foglaltam el magam.

Néhány perc múlva visszatért, kivette a nyakamból a kamera pántját, s visszatulajdonította legféltettebb kincsét.

- Na? Még mindig dumálnak, úgyhogy ha jól végezted a munkád akkor a beszélgetés tárgya biztonságos volt - mondta összefonva magam előtt a karom.

- Nem rólad beszéltek, ha erre gondolsz - vágott vissza Niall.

- Akkor miről?

- Kicsit nehezen hallottam ki Macy sok 'ühüm' és 'aha'-ja közül, de úgy értelmeztem, hogy Liam összezavarta és megbántotta. Azt hiszem jobban akarta ő ezt, mint magának is bevallotta volna. - Még jobban elszomorított, amit tettem, miután befejezte gondolatmenetét - Harry felajánlotta, hogy beszél Liammel érte, de Macy nemet mondott. Valami olyasmiről beszélt, hogy egyszer végre fontos szeretne lenni és szeretné, hogy valakinek ő legyen az elsődleges választása.

Hát ez pont elég volt, hogy egy igazi szaralaknak, a világ legnagyobb szemétládájának érezzem magam.

- És? - sürgettem.

Niall vállat vont - Harry azt mondta tökéletesen tudja, hogy ő hogyan érez most. Úgy éreztem magam, mintha egy halom tégla temetett volna maga alá. Niall pedig csak lazán befejezte - Úgy tűnik több közös van bennük, mint gondoltad.

És a francba, tényleg így volt.

Ahogy Niall otthagyott, hogy elkezdje bátorítani az embereket, hogy szedjék a cuccaikat és induljanak az RFX-be, én fejben listát készítettem, hogy mik felett kell visszanyernem az uralmamat, hogy újra tisztességesen érezzem magam.

Először is, Harry rendszeréből kellett engem kiiktatni. Túl nagy volt a szexuális feszültség köztünk az idióta játékunknak köszönhetően, és ha egyszer végre megkaphatná tőlem, amit akart, utána tovább léphetne.

Következőnek Liammel kellett beszélni. Nem Harrynek, nem Zaynnek, hanem nekem June Fitzpatricknak, aki mindent megtenne a barátjáért.

Harmadszor pedig helyre kellett hoznom a dolgokat Macyvel, mert jobb barátot érdemelt annál, mint amilyen én voltam neki az előző hónapokban.

Végül pedig mikor Harryvel visszatértek a dolgok a régi mederbe, közelíthettem Zayn felé.

Tádá. Egy négy lépéses terv a sikerhez.

Niall az ajtó felé terelgette az embereket és emlékeztette őket, hogy az RFX már csak további négy órán át tart nyitva. Liam az ajtóban állta, s a maradék jegyeket próbálta elpasszolni. Harry is odament hozzá, pénztárcával a kezében, s ez volt, amikor én közbeléptem.

- Mennyi lesz? - kérdezte.

- Tíz - válaszolta Liam.

Harry már pont odaadta volna, amikor kikapatam a kezéből a bankjegyet.

- És mi lenne, ha mégsem? - ajánlottam csintalan mosollyal.

- Harry a homlokát ráncolta - Mit csinálsz?

A karjánál fogva átrángattam a tömegen a lakás egy csendesebb részébe és visszaadtam neki a pénzt. - Tényleg menni akarsz az RFX-be?

Válla vont - Az is van olyan jó hely, mint a többi.

- Nem. Úgy értem... nem akarsz inkább itt maradni?

Még mindig zavartan nézett és hátrafelé mutogatott a lakásunkat éppen elhagyó embertömegre. - Hát, mindenki megy, úgyhogy...

- Én nem.

Egy pillanat kellett Harrynek, hogy feldolgozza - Miért nem?

Próbáltam lenyelni az idegességem - Sajnálom, hogy megvezettelek.

- Megvezettél? Mivel?

Tartottam a szemkontaktust, ahogy bevallottam - Húztam az agyad.

Zavart arckifejezése halványulni kezdett, a tekintetét pedig elkapva a folyosón járatta körbe - Igazán? Nem vettem észre.

Elhessegettem az ingert, hogy felmorduljak a képtelen hazugsága hallatán - Mondd meg nekem az igazat, miattam jöttél vissza ma? Mert nyavalyogtam, hogy egyedül leszek Szilveszterkor?

Erre elvigyorodott és rázta a fejét, mintha valami buta kis csínytevésen kaptam volna - Nos, Lou és Josie felajánlották, hogy elhoznak...

- Harry. - A szívem dübörgött a mellkasomban, és hirtelen már a saját lélegzetvételemnek sem voltam ura.

Harry megnyalta száját, majd beharapta alsó ajkát, miközben engem tanulmányozott. Több kifogás nem volt, taktikát váltott - Mi van, ha úgy volt?

Normális esetben lecsaptam volna a magas labdát, de ez alkalommal inább nem tettem. Ehelyett a mutatóujjam bedugtam a mellkasán két inggombja között lébő kis lyukba és magamhoz húztam egy csókra. A másik kezemet a nyaka köré fontam, s finoman simogattam ajkaimmal az övét, visszafogva minden nyelves játékot. Valójában inkább nevezném egy elmélyült puszinak.

Mikor elhúzódtam, kicsit letaglózottnak tűnt. Letaglózott, de nagyon helyes volt. Kipirult ajkai elnyíltak, s zöld szemeivel kedvesen nézett rám. Még a szeme alatt húzódó sárga folt sem rontott az összképen. Egy kihagyás a szívdobbanásomban ébresztett rá, hogy talán én is akartam ezt. Talán tudni akartam, hogy mi az a nagy felhajtás Harry Styles körül. Talán látni akartam őt szétesni, és tudni, hogy ezt én értem le nála.

- Most nem csak játszom - mondtam, a hangom talán halkabb volt a suttogásnál is. Még mindig a haját birizgáltam a tarkójánál, s közben folytattam - Szóval, elmehetünk a többiekkel az RFX-be, vagy... akár te meg én itt is maradhatnánk.

Egy pillanat csendben telt köztünk, s szinte láttam, ahogy kattognak a kerekek az agyában. Tekintete a számra vándorolt, majd megint vissza az enyémhez, s többé már nem foglalkozott a távozó vendégeinkkel.

Már ott tartottam, hogy képen törölöm, amiért élvezi, hogy most ő húzhatta az agyamat, mikor átölelt és újra megcsókolt. A szívem olyan erősen vert, hogy szinte biztos voltam benne, hogy ő is érzi, de nem szólt semmit, hanem csak elindított a folyosón visszafelé.

Megtörtem a csókot, hogy pihegve kérdezzem - Melyik szobába...

- Ide - szakított félbe, s benyitott a saját szobájába. Ahogy beléptünk Harry ismét lecsapott ajkaimra. S utána, ha esetleg még lett volna egy-két kóválygó vendég a lakásban, be is csukta mögöttünk a szobaajtót, így már csak ő és én voltunk.

Teljesen egyedül.

31 megjegyzés:

  1. Úr isten!
    Na jó..ez ez.... awh....kérlek mond hogy lefognak feküdni ez már annyira ahw.. jezusom kikészited az idegeimet. ..... oké... fogalmam sincs kit szeretek msot harry párost vagy zayn párost...oké eddig harry..de ahh jezusooom

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Le fognak feküdni... khm... vagy nem. Már régen olvastam :)

      Törlés
  2. Atya Úr Isten!*-* Végig vigyorogtam az egész fejezetet! Bár még csak egyszer kommenteltem és ott sem igazán fejtettem ki a véleményem, - emlékeim szerint - ezért most megteszem.
    1. Komolyan, egy Istennő vagy! Nagyon jól fordítasz, imádom a fogalmazásod és sajnos sok fordítóval találkoztam, akik egy igazán jó történetet próbáltak visszaadni, sajnos kevés sikerrel. Neked sikerült!
    2. Fitz FOREVER! Esküszöm, ez a lány..példaképem lett a történet alatt.:DDd
    3. Az elején még nagyon szurkoltam Zaynnek, hisz amúgy is ő a kedvencem a bandából.:$
    4. Aztán, ahogy egyre közelebb kerültek egymáshoz Harryvel, már én is összezavarodtam. Most meg, hát.. Egyszerűen imádom a Farry párost. Kíváncsi leszek, mi sül ki még a dolgokból.
    5. Teljesen megérte várni a részre, emiatt ne aggódj! Tökéletes lett és epekedve várom a következőt.
    Puszi, Cinti x

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. örülök az állandó kommentelőknek, hogy mindig ott vannak és támogatnak, de azoknak is, amikor valakit egy- egy rész arra ösztönöz, hogy 'kitörjön' a csendből. Örülök, hogy neked is elnyerte a tetszésedet a blog :)

      Törlés
  3. Ahh istenem. Remélem a következőben már bevallják egymás íránt az érzéseiket. :DD
    puszi♥

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. hmmmmmm.... hát van még hátra egy pár fejezet és most komolyan, neked olyannak tűnik Fitz, mint aki ilyen könnyen beadja a derekát?
      :)

      Törlés
  4. Úristen!!!! Egyszerűen nem találok szavakat. Imádom et a blogot. Harry kikészít!!! Olyan édes és szexi... Végre Fitz és Harry újra "együtt". Amúgy azt hittem Liam és Macy ott lesz a szobában, de végül egyedül voltak, elég kínos lett volna...
    Nagyon várom már a következő részt. :)
    xx

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Liamnek és Macynek Fitz a kis ügyes alaposan betett, asszem egy darabig még nem mennek szobára :D

      Törlés
  5. Vegre!olyan jo erzes hogy mar nem csak csipkelodnek meg undorodnak egymastol.annyira aranyos ahogy harryis ramosolyog*.* waa nagyon jo

    VálaszTörlés
  6. Remelem most hamar tudod hozzni a kovit mert imadom<3 nagyon jol forditod;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem ígérek semmit, mint ahogy nem is szoktam. 10-én államvizsgázok :/

      Törlés
  7. Annyira, de annyira megérte várni erre a részre! ^-^ Fantasztikusan írsz! Már többször is végigolvastam, és nagyon várom a folytatást. Örök hálám neked, amiért fordítod. :*

    VálaszTörlés
  8. Van pár megérzésem: -Fitz tüsszenteni fog
    -valami miatt megint nem fog összejönni. :D

    VálaszTörlés
  9. Sok sikert az államvizsgàdhoz!ha abba is annyi energiàt fektetsz,mint a blogodba,akkor tuti a siker!drukkolok ès vàrom a következő rèszt.-amúgy nem szeretem a 1D-t de imadok olvasni.a kedvencem harry ès Fitz...ők ketten teljesen azonosak velem ès egy fèrfival .fèlelmetes.26 vagyok,Pècsről

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm a jó kívánságot! Én pedig azt kívánom neked, hogy a végére te is annyira boldog legyél, mint Fitz lesz :)

      Törlés
  10. Nagyon nagyon jóó lett! imádom!! annyira jó lenne ha Harry és Fitz össze jönnének *-* alig várom a kövit!

    VálaszTörlés
  11. Imádtam annyira jó lett!! nagyon ügyes vagy *-* várom a kövit

    VálaszTörlés
  12. Imááddtaam annyira jóóó Remélem össze jön Harry vel *-* hamar kövit

    VálaszTörlés
  13. Imádom*.*
    Egy kevésbé ide illő kérdés: A Can't Be-t fogytatod? Mond, hogy igen!♥ Imádom ezt, imádom a befejezettet, imádom azt is! Kérlek folytasd!:))
    xxtekla

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy tetszenek amiket én itt összebarmolok. Folytatom ezt is, a Can't be-t is. Csak kedden államvizsgázok és nem volt rájuk időm az utóbbi hetekben, viszont utána időmilliomos leszek megint :)

      Törlés
    2. Belinkeled légyszi a Can't be-t?

      Törlés
    3. http://icantbeyoursyoucantbemine.blogspot.hu/

      Törlés
    4. Nagyon jóó! :3 mikor lesz kövi? :)

      Törlés
  14. Nagyon jóó! :3 mikor lesz kövi? :)

    VálaszTörlés
  15. huuuuu :3 komolyan, fél nap alatt olvasom el a blogjaidat <3 imádom
    nagyon kérlek folytasd mert megveszek °ω° örülök hogy fordítod , mert megnéztem az angol oldalt nem sokat éreztem belőle :D egy isten vagy <3 puszika: Réka^ω^

    VálaszTörlés
  16. Mikor kapjuk végre a következő részt, epekedve várjuk :3

    VálaszTörlés
  17. Mikor kapjuk a következő részt, mert már epekedve várjuk :3

    VálaszTörlés