13. fejezet/ 2.

Elérkeztünk a híres-neves 13-ik fejezet befejező részéhez. Remélem nektek is legalább annyira elnyeri a tetszéseteket, mint nekem. Persze ne adjátok fel, tartogat majd még izgalmakat a sztori. És osszátok meg bátran a véleményeteket is. Jó szórakozást kívánok ;)


- Spórolnia kell - jelentette ki Muffy hátradőlve a székén. - Biztos vagyok benne, hogy June egy drága lány, mint ahogy minden lánynak annak is kell lennie - tette hozzá és rám kacsintott. Meglepett, csak kényelmetlenül bámultam rá. - Harrynek hamarosan szüksége lesz egy nagyobb összegre a számlájáról egy nagyon fontos dolog miatt. Talán, egy gyűrű?

Ha Muffy azt gondolta, hogy ez egy helyén való és ráadásul finoman tálalt mondat volt, akkor még hülyébb volt, mint én azt elsőre gondoltam. Pláne, hogy pont ezt a pillanatot választotta, hogy borospoharát a szájához emelje, ezzel kecsesen megmutatva az egész világnak a hatalmas drágakövet, ami az ujján csillogott.

Én is ittam, de zavaromban elvétettem a számat. A víz becsorgott a mellkasomhoz. Felszisszentem a hidegre, s közben reméltem, hogy senki nem vette észre.

De Harry igen. Míg én diszkréten egy szalvétával letöröltem, ő halkan kuncogott rajta, hogy még józanon is képes vagyok leégetni magamat.

De legalább, amíg ő engem bámult, Muffynak volt ideje végre kitolni az arcából azt a kurva gyűrűt mielőtt még elkaphatta volna a jővőbeni mostohafiának gyilkos pillantását.

*

Viszonylag csendben tanulmányoztuk az étlapjainkat, mikor Muffy hirtelen bejelentette - A tengergyümölcsei tál olyan ízletesnek tűnik. Mark, nem osztunk el egyet?

- Nem, nem hinném - válaszolta Mr. Styles és a saját vacsora választására mutatott. - Ha jól emlékszem, a parmezános csirke volt a kedvencem, amikor a szüleimmel idejártunk.

- Mm, az jól hangzik. De én mégis inkább a tengergyümölcseis tálat enném, viszont az két személyes, nem tudok annyi kagylót megenni egyedül - nézett fel a menüjéről és szégyenlős mosollyal kérdezte - HarrY?

Felemelte a fejét, meglepte, hogy Muffy egyenesen hozzászólt. Kellett egy pillanat, hogy összeszedje magát, de megrázta a fejét - Tudod, nem igazán szeretem a tengeriherkenytűket. - Elsőre itt akarta befejezni - láttam rajta - de aztán egy briliáns ötlete támadt. Ajkai vigyorra húzódtak - De tudod, hogy ki igen? June.

Valójában, nem szeretem a tengeri ételeket. És annak ellenére, hogy nem emlékszem rá, hogy ezt a tényt valaha is közöltem volna Harryvel, volt egy olyan érzésem, hogy ő mégis tudta.

- Ó - mondtam gyorsan közbe avatkozba - Nos, én...

- De jó, akkor osszunk meg egyet - mondta Muffy és hirtelen összecsapta az étlapját.

- Remek - mondta Harry - June mindig azon problémázik, hogy mióta randizni kezdtünk nem tudott tengeriételt enni. Ez legalább majd lenyugtatja egy időre. Az egyetlen dolog amivel fokozni lehetne még, ha a garnélákat mogyoróvajba mártogathatná. Ugye édesem?

Nem tudom hogyan csinálta, de míg én a tekintetemmel meg tudtam volna őt ölni, ő még mindig merev arccal, kicsit könyörgő tekintettel bámult vissza és a sörét kortyolgatta.

- Eldöntve - határozott Muffy.

Közel sem volt még eldöntve. Harry ugyan nyerte ezt a kört, de ez még nem jelenti a babérkoszorút. Tudtam, hogy hagynom kellene, hisz tulajdonképpen már egy hónapja játszotta azt az őrült álca randizás dolgot velem és a legkevesebb az lett volna, hogy ezt viszonzom egyetlen este erejéig, de valami okból egyfolytában Lola élénk képe villant az elmémbe, amint az valamelyik szendvicsemen csámcsog, ahogy Harry mellett ül a konyhánkban, és ez elég harci kedvet öntött belém. Mérgeld fel June Fitzpatrickot és készülj fel rá, hogy a heregolyóid egy tengergyümölcsei tálon lesznek feltálalva neked.

Harry ismét átkarolt, közben pedig a mikrofon álványnál a hostess bejelentette, hogy a zongoristájuk egész este készen áll a karaokeehoz szolgáltatni a zenét. Mivel az apja nem ránk figyelt, így kihasználva az alkalmat a fülembe sutyorogta - Egy strigula nekem Béb.

Megfeszítettem az arcom, hogy figyelmen kívül tudjam hagyni a játékosságát és továbbra is holt komolyan tudjam folytatni - Hamarosan revánsot veszek, nyugalom - biztosítottam. - De elsőnek is, áruld el, mi a legrosszabb abban, hogy el kell játszanod a barátomat?

Zavarodott volt, de a mosolya nem halványult - Mi van?

- A kontroll és a felsőbbrendűség hiánya, vagy a szexmegvonás?

Szaggatott nevetés hagyta el az ajkát - Erre nem fogok válaszolni.

Vállat vonva édesen mosolyogtam - Hát rendben van. Viszont ez azt jelenti, hogy a saját kezembe kell vennem a dolgokat.

Hogy ezt alátámasszam, jobb kezem mutatóujjával határozottan rámutattam. A teljes zavartság szétterült az arcán.

- Mi a ... ?

- Aw - nyávogtam a legleereszkedőbb hangnemben ahogy csak tudtam. Visszatettem a kezemet a térdére, óvatosan megigazítottam a terítőt, hogy takarjon, majd felfedezőútra indultam a combja felé - Csak lazíts.

- Mi a fenét csinálsz?

Vállat vontam megint - Nem szeretném, hogy az én jóképű emberem elégedetlen legyen, ki szeretné?

Harry eléggé nyugtalanul próbálta eltüntetni a kezem a nadrágjáról. Ahogy megragadta a csuklóm, a fényeket lekapcsolták a hostessről a színpadon és a dolgok visszatértek a normál kerékvágásba, Muffy és Harry apja újra ránk figyelt. És mivel Harrynek esze ágában sem volt felhívni magunkra a figyelmet, így elengedett.

Ebben bíztam én is, úgyhogy ezután már bátran csúsztattam a kezem a belsőcombja felé.

Csak néhány perccel azelőtt találtam ki ezt az egészet mielőtt akciózni kezdtem, úgyhogy nem voltam benne egészen biztos, hogy hogyan is fog elsülni. Alap esetben egy ilyen szituáció elég nagy feszültséget keltett volna bennem, de felspanolt Harry árulása, és a játék ereje, amit játszottunk is bátorítólag hatott rám.

Talán túl bátorrá is tett, biztos voltam benne, hogy ezt Harry is így gondolja, ahogy én lágyan az ölét simogattam. Újra megragadta a kezem a terítő alatt, ez alkalommal csak óvatosabban, hogy le ne bukjunk, és én ezt a pillanatot választottam, hogy megragadjam... nos... őt.

- Egész máshogy emlékeztem erre a helyre egyetemi napjaimból - mondta nekünk Mr. Styles. - Bár örültem egy ingyen kajálásnak, ami ráadásul nem is a menzán történt, de valahogy akkoriban ez sokkal puccosabbnak tűnt.

Meglepve az arcátlanságomtól, Harry térdével meglökte az asztallábát, amitől a borospoharak megremegtek. Elnézést kért, jelezve az apjának, hogy folytassa csak tovább, és szúrósan nézett rám. Ártatlanul bámultam rá vissza, közben pedig az alsó ajkamat harapdáltam, tenyeremmel pedig lassú köröket írtam le a lábai közt. Alig észrevehetően rázta a fejét, az ádámcsutkája kitüremkedett, ahogy nyelt.

- Én ugyanígy vagyok a McDonald'sal - szólt közbe Muffy. - Sokkal nagyobbnak és fontosabbnak tűnt, amikor tizennégy évesen ott dolgoztam...

Figyelmemet a cseppet sem érdekes csevegés helyett, inkább a kezemben lévő szervre koncentráltam. Sokkal egyszerűbb lett volna a vastag farmer nélkül, de azzal kellett beérnem ami volt. Harry élesen vette a levegőt, ahogy tovább kínoztam.

Csak hogy még kényelmetlenebb helyzetbe hozzam, az apjához fordultam és közben kínosan ügyeltem rá, hogy ne vehesse észre mit is művelek valójában. - Szóval, Harry mondta nekem, hogy sokat van oda üzleti úton. Merre megy az új évben?

- Vissza dél-kelet Ázsiába, többnyire - mondta, Muffy pedig mindentudóan bólogatott - Kína, Dél-Korea, Szingapúr, Malajzia, Indonézia... Japán, talán...

- Ez érdekes - mondtam, közben a körmeimet végig húztam Harry cipzárján. Egy kósza pillantással megtudtam, hogy másra sem képes, minthogy vakon maga elé bámuljon. - Volt rá valaha némi esélye, hogy turista szemmel is körbe nézzen?

- Néha megesik - válaszolta egy vállvonással. - Hong Kongot mindig élvezem, úgyhogy általában igyekszem úgy intézni, hogy legyen ott egy-két szabad napom. Thaiföldre ritkán kell mennem, de amikor igen, akkor igyekszem kihasználni az időt.

- Ühüm - értettem egyet, mert képtelen voltam ennél intelligensebb választ kinyögni. Harryt izgatni igen nagy mentális erőfeszítésembe került, pláne, ahogy ott éreztem kezem alatt a kemény domborulatát. De még nem adtam fel ennyivel. - Harry, biztos vagyok benne, hogy te is nagyon élveznéd egy üzletember életét, aki a világot járja.

Harry eltátotta a száját és össze kellett magát szednie a válasz előtt. Kezei az asztalon voltak, annyira ökölbe szorítva, hogy már elfehéredtek - Aha - volt minden, amit mondani tudott.

- Hova mennél szívesen?

Lazán odakönyököltem az asztalra, hogy még természetesebbnek tűnjek. Harry a legnagyobb igyekezete ellenére is közel állt hozzá, hogy megvonaglik ott nyílt színen, de én még rátéve egy lapáttal azon voltam, hogy kigomboljam a nadrágját. Szó nem jött ki a száján, így csak figyelmeztetően a fejét rázta és erősen az ajkát harapdálta.

- Ó - sóhajtott válaszként. Hajába túrt és hátra hajtotta a tincseket, aki igazán ismerte ebből rögtön tudhatta, hogy rettentően ideges. - Ugyanoda, valójában... úúú... apával... mennék.

Harry nehezen nyögte ki a szavakat, és az sem sokat segített neki a gondolatai összeszedésében, hogy nekem időközben sikerült megbirkóznom a gombbal és kezem már be is siklott a nadrágjába. Mikor kezembe vettem merevedését, és már csak az alsónadrág volt az egyetlen akadály köztünk, elnyíltak ajkai és lehunyta a szemét.

Mondhatja bárki, hogy erkölcstelen vagyok, de ez akkor is veszettül vicces volt.

- Harry? - szólt Muffy, zavarodottan a pírtól, ami elöntötte Harryt és attól, ahogyan viselkedett - Minden rendben van?

Mikor eljutott a tudatáig, hogy hozzá beszélnek, felkapta a fejét, szeme nagyra nyílt - igen - mondta egy nagy bólintással - Csak... - nyögte. Megnyalta a száját. Ökölbe szorította a kezét és hirtelen nagyon érdekesnek találta a szemközti falon az absztrakt festményt. Reszelős hangon folytatta - Rendben vagyok. Egyszerűen... remekül.

Mr. Styles a homlokát ráncolta, úgy tűnt őt annyira nem izgatta, hogy a fia mennyire jól is érzi magát. - Harry...- kezdte, de megszakította a pincér megjelenése.

- Felvehetem a rendelésüket? - kérdezte udvariasan kezében a jegyzettömbbel és tollal.

- Igen, már döntöttünk - mondta Muffy és kinyitotta az étlapját ismét - June és én osztozunk egy tengergyümölcsi tálon.

- És milyen levest szeretnének előételnek?

- Nekem zöldség leves lesz. June?

Minden szempár rám szegeződött. És ez a pillanat pont megfelelt Harrynek, hogy végül összeszedve magát, újra megszorítsa a csuklómat. ugyan a nadrágjából sikerült eltávolítania, de csak ennyire jutott.

- Francia hagymaleves, kérem - mondtam a pincérre mosolyogva. Elégedett voltam magammal, hogy én tartani tudtam magam a szerepemhez, viszont még nagyobb örömmel töltött el, hogy Harrynek el kellett engednie, ahogy a többiek rá figyltek. A tény, hogy ezután az volt várható, hogy álmomban meg fog ölni, eltörpült az élvezet mellett, ami eltöltött, amiért kínozhatom. Nem számított, hogy ez hány gátat épít majd a mi amúgy is valahogy kényes kapcsolatunkba, megérte. Nem csak mert végre átvehettem az irányítást, hanem az is tetszett, hogy hatással vagyok rá. Hogy ennyire... szétesetté tudom őt tenni. Ettől erőteljesnek éreztem magam. ÉS szexinek. És egy olyannak, aki a szerelme (tehát Zayn) számára ennyire láthatatlan volt az elmúlt három évben, ez egy érdekes érzés.

Egy jó érzés. Megszerezni az irányítást valaki más elméje felett és azt egymagamban teljesen kitölteni, felbecsülhetetlen.

És ezt bírtam.

Szóval ismét finoman megszorongattam őt odalent, majd dörzsölgetni kezdtem, lágyan játszva vele. Hallottam Harry éles belégzését mellettem és ördögi mosollyal a vizembe kortyoltam. Úgy tűnt élvezi a mozdulataimat.

- Parmezános csirke lesz - mondta Mr. Styles visszaadva étlapját a pincérnek.

- Leves vagy saláta?

- Saláta. Málnaecettel, de csak a széleken, kérem.

A pincér ezt lejegyezte, én pedig közben gyorsítottam a kezem tempóján és erősítettem szorításán. Mikor Harryhez fordult a rendelésért, ő maga elé bámult és az orrnyergét masszírozta.

- Harry? Mit kérsz? - sürgette Mr. Styles.

- Rendben - sóhajtotta Harry, és erőlködött, hogy felnézzen. Tekintélyes dologgal rendelkezett a nadrágjában és érintésem alatt csak egyre keményebb és keményebb lett. Az étlapjába merült, elbújva kicsit a tekintetek elől, erősen kifújva a levegőt - Öhm... nekem egy... úú... mit rendelt az apám?

- Parmezános csirkét - válaszolta Mr. Styles ingerülten mielőtt még a pincér megszólalhatott volna.

- Rendben - nyelt egyet Harry. Megrántotta a térdét, így újra megrúgta az asztal lábát. A tárgyak megint csörömpöltek kicsit, ő pedig az asztal széle után kapva próbálta megállítani őket. - Elnézést. Őőő... igen, én is azt kérek.

- Leves vagy saláta? - kérdezte a pincér.

- Mindegy - vágta rá túl gyorsan Harry, leszerelve a pincért egy legyintéssel. Lehunyta szemét, ahogy körkörs mozdulataim túl sokká váltak neki - Bármelyik... ugyan az, egyszerűen remek.

- Harry? Mi folyik itt? - vonta felelősségre az apja.

Elképesztően kemény volt érintésem alatt és a saját képességeimet méltattam, amíg eszembe nem jutott, hogy milyen régóta is van már cölibátusban Harry. Ha csak nem rendszeresen veri magának a szomszéd szobában, akkor jogos, hogy bőven elég, hogy egy kis simogatás az ölén felizgassa. Igazán meggyötörtem őt, pedig ő letett arról a szokásáról, hogy könnyűvérű lányokat hordjon haza, csak azért, hogy eljátssza a fiúmat.

Úgyhogy bár kimondhatatlanul élveztem a jelenetet, hogy elakad a lélegzete, kipirul és hogy teljesen szétesik az apja szeme láttára, de véget kellett vetnem neki. Még ezután is szükségem volt rá és ez máris megbocsájthatatlan bűnnek tűnt.

Még egyszer utoljára megszorítottam, majd kezem átsiklott combjára, majd végül visszahúztam a saját ölembe. Ahogy felfogta, hogy végeztem, Harry mélyet sóhajtott, majd az asztalt bámulva párat gyorsan pislogott.

- Ez olyan, mint az az étterem, amibe Párizsban mentünk - mondta Muffy Harry apjának. - Emlékszel Mark? Ahol croissantok voltak kirakva a kenyeres kosarakba.

Továbbra is ártatlanul kortyolgattam a vizemet, de közben egy kósza pillantást vetettem Harryre. Tekintete rajtam volt, sokkal szúrósabb volt, mint amilyennek valaha is láttam. Az orrlyukai kitágulva, az állkapcsa megfeszülve és a zöld szemei élettel megtelve ragyogtak, mintha tűz égne bennük, éhesen és pusztításra készen.

- Őrült vagy - motyogta az orra alatt, még mindig a trauma hatása alatt, amit okoztam neki.

Tudtam, hogy később még megbánom, de ezen már nem lehetett változtatni. Míg Muffy lefoglalta vőlegényét, én csendesen kérdeztem - Jól esett, cukipofa?

Mérgesen és meghökkenve az arcátlanságomtól, Harry a fejét rázta - Ördögi nőszemély - suttogta nekem.

Vállat vontam és hanyagul rámosolyogtam. Igazából nem tudtam ellenkezni kijelentése ellen.

És be kellett valljam, jól esett végre ragyogni hagyni egy kicsit az ördögi oldalamat is.