14. fejezet / 1.

Mikor Harry elnézést kérve elvonult a mosdóba, Muffy úgy döntött ez lesz a legjobb alkalom, hogy megkérje Mr. Stylest, hozza be az autó kesztyűtartójából az ajakápolóját. Ezzel ketten maradtunk az asztalnál és ő egy percet sem vesztegetve közelebb hajolt hozzám, hogy néhány szót váltsunk.

- June, mondhatok valamit? - kérdezte, közben ujjait összekulcsolta maga előtt az asztalon.

Erős késztetést éreztem, hogy megrázzam a fejem, mert valahogy olyan érzésem támadt, hogy tud az előbbi asztal alatti kis akciómról. És bár energikus és diadalittas voltam, ez mégis olyan dolog volt, amit nem akartam megtárgyalni a lakótársam apjának menyasszonyával.

De ehelyett csak felvontam a szemöldököm, ezzel engedélyt adva neki, hogy belevágjon.

- Úgy érzem barátra találtam benned - mondta Muffy, kezét kicsit felém mozdítva, mintha nekem is felé kellene nyúlnom, hogy megfoghassam. - Csak kétszer találkoztunk még, de úgy érzem nagyszerű barátok lehetünk.

Ó Istenem...

- Az igazat megvallva, magamat látom benned - folytatta. - Magamra emlékeztetsz, mint mikor még olyan idős voltam, mint te most.

Ami egészen... öt évvel ezelőtt volt? Maximum hét!

Hogy el ne röhögjem magam, valami ihatót kerestem az asztalon. Ez a beszélgetés túlzottan kényelmetlen volt az egyszerű vízhez, úgyhogy inkább lenyúltam Harry maradék sörét.

- És ezért érzem úgy, hogy veled beszélhetek. Találkoztam már Mark néhány családtagjával - a bátyjával, az anyjával és az  apjával - és a barátaival is, de egy kicsit kényelmetlenül érzem magam a társaságukban. Mintha nem igazán illenék a képbe. Tudom, hogy elítélnek. Nem titok, hogy fiatalabb vagyok Marknál, de ők úgy viselkednek velem, mintha csak tegnap születtem volna.

Ha nem tegnap, akkor mégis mikor? - volt a kérdés, ami rögtön megfogalmazódott bennem.

- Tudom, hogy ez múló állapot. Remélem... A dolgok majd idővel megváltoznak - megismerik az igazi énemet, és nem úgy látnak majd, mint egy fiatal, szőke libát, akit valami kétes hírű klubban szedett össze.

Lassan bólintottam, próbáltam kifilózni, hogy vajon hová is tart ez a beszélgetés. Harry korsója még mindig a kezemben volt, közel a számhoz, hogy ha esetleg szükséges, tudjak némi időt nyerni magamnak.

Sóhajtott, keresztül nyúlt az asztalon és bocsánatkérően a kezemért gesztikulált. Vonakodva és bizonytalanul, de végül odaadtam, viszont a szabad kezemmel még mindig erősen kapaszkodtam a sörbe.

- Nem akartalak megsérteni - ömlengett Muffy - Nem gondoltam végig - de persze nem is számít. Lehet, hogy most egy klubban dolgozol, de Harryt már jóval előtte is ismerted. 

Nyugodtan mosolyogtam, egy cseppet sem magamra véve - Minden rendben. Ne aggódj!

- Emellett pedig te vagy a legbecsületesebb, akit valaha láttam. Szerény vagy és kedves is, ráadásul még humorod is van.

Igazán azt kívánta, bárcsak Harry is ott lenne és ő is kapott volna egy adagot ebből a nagy rakás szarságból.

- Egyébként - mondta elengedve a kezem és hátra dőlve a székén - tudom, hogy hogyan látnak engem az emberek. Nem csak engem, hanem az egész kapcsolatomat Markkal. Rögtön következtetéseket vonnak le, de én tudom, hogy ami köztünk van az igaz és mély.

- Tiszta sor - értettem egyet, majd nagyot húztam a sörből, hogy enyhítsem a kínos pillanat fájdalmát. Boldogan fújtam ki a levegőt, majd nem egészen direkt, de kiböktem a kérdést - De miért mondtad ezt el nekem?

Muffy szomorkásan rám mosolygott, tele gyöngédséggel és érzelmekkel. Visszadőltem a székemben nehogy megint lecsaphasson a végtagjaimra.

- Tudom, hogy észrevetted a gyűrűt - mondta, a bal kezét a levegőbe tartva. A hatalmas kő az ujján az étterem halvány fényei ellenére is ragyogott.

Ha eddig nem tudtam volna, most már akkor is tudnék.

- Tudod, hogy Mark és én eljegyeztük egymást.

Bizonytalan voltam a helyes válaszban, így csak kinyitottam a szám és vártam, hogy jöjjenek a szavak. Nem a legjobb próbálkozás, de ez volt minden amit tenni tudtam.

- Én... - kezdtem.

Muffy mellei az asztalon pihentek, ahogy előre hajolt megint - Nem mondtad el Harrynek, igaz?

- Nem - vágtam rá gyorsan a fejem rázva. - Nem az én dolgom.

Megkönnyebbülve dőlt hátra ismét - Ó. Remek. Köszönöm June.

Egy újabb felém küldött gyöngéd mosolya után valamit mondanom kellett. - Nem értetek tettem. Hanem, csak... Harry mostanság eléggé feszült, pláne az utóbbi egy hónapban. Minden éjjel az asztala felett görnyed és alig alszik csak hogy javítani tudjon a jegyein.

Muffy lebiggyesztette az ajkát - Tudom - mondta szomorúan - Mark túl szigorú vele. Mondtam is neki, de nem enged belőle.

Egy így igen finoman volt megfogalmazva, de csak odaböktem egy rövid választ - Ami megtörtén, megtörtént, azt hiszem.

Hátrahajtva a fejem, újra mélyet kortyoltam. Szükségem volt rá, mert messzinek tűnt még a beszélgetés vége.

- Nos, nem mondtuk még el Harrynek, de el fogjuk. Ma este.

- Ó - volt csak, amit mondani tudtam. Imádkoztam bármilyen magasabb erőkhöz, hogy ez történjen bármelyik este, de ne ekkor. Már így is eléggé kikészítettem Harryt és egyébként sem akartam jelen lenni, amikor robban az a bizonyos atombomba.

- Gondolod jól fogja fogadni? - kérdezte Muffy, szemében pedig ott csillogott a remény szikrája.

- Uhh...

- Légy őszinte.

Idegesen nevettem - Őszintén? Valószínűleg nem. - Muffy álla leesett, úgyhogy gyorsan hozzátettem - Elég sok minden terheli mostanában, ez csak egy plusz súly lenne.

- Igen, értem - bólintott Muffy beletörődve. - Én nem akarom őt elszomorítani vagy még nagyobb stresszt okozni neki. Már korábban el kellett volna mondanunk, tudom, de már nem tudjuk tovább húzni. De egyébként ez vidám dolog, nem? Az esküvők.

Vállat vonva bólintottam.

- Tudom, hogy először nem lesz lenyűgözve - folytatta - Tudom, hogy utálni fog, amiért elveszem az apját.

Egy olyan embernek, aki soha nem volt az apja életében az első helyen, úgy gondoltam ez nem épp egy ok az utálatra, de ezt inkább megtartottam magamnak.

- És természetesen az utolsó dolog amit szeretnék, hogy Harry azt higgye, hogy az anyját akarom helyettesíteni.

Megint csak nem túl esélyes, hacsak nem Harry anyja egy huszonhat-éves-labda-méretű-mellekkel-rendelkező-liba volt.

- Szóval úgy gondoltam... hogy miután mi elmondjuk neki ma este a híreket és ő majd beszélget róla veled... talán tudathatnád vele ezeket.

Megfagytam a pohárral a kezemben - Azt akarod, hogy ezeket én mondjam el neki?

Magam elé tudtam képzelni Harry lefagyott képét, ahogy én komoly képpel közlöm vele, hogy a látszat ellenére, Muffy nem akar az anyja helyébe lépni. Ha bármit is úgy tartanak számon, mint a lakótársi kötelezettségek átlépése, ez már tuti az a kategória.

- Én is el fogom neki mondani - biztosított egy heves bólintással. - Mark és én... mi tudjuk, hogy mit fogunk neki mondani. Még arra is rávettem a múlt éjjel, hogy gyakoroljuk el előre.

Hát persze, hogy megtette.

- Én csak... tudom, hogy Harry nagyra tart téged és ad a véleményedre.

Ennek a hibbant tyúknak lövése sem volt róla, hogy miről is beszél.

És míg ez hamisnak és számítónak hangzik a mi szánkból, addig jelentőségteljes lenne a barátnőjétől. Valaki olyantól, akiben bízik és tudja, hogy mindig vigyázni fog rá.

Ezen a ponton közel álltam hozzá, hogy közöljem Muffyval, hogy épp az előbb vertem ki a "barátom" farkát az asztal alatt az akarata ellenére, az apja orra előtt. Mert biztos voltam benne, hogy akkor végre befejezné a végtelen ömlengést Harryről.

- Szóval - lenyeltem Harry sörének végét és letettem az asztalra a korsót. - Azt akarod, hogy azt mondjam Harrynek, hogy minden rendben lesz?

- Nem az a célom, hogy mindent összekutyuljak - bizonygatta. - Ígérem. Az apa-fiú kapcsolatuk egy olyan dolog, amibe soha-soha nem szeretnék beavatkozni. Én csak... szeretnék mindent megtenni, amit lehet, hogy egy igazi családdá kovácsoljam magunkat.

Próbáltam feldolgozni szavait, de tudtam, hogy az a barátságunk végét jelentené Harryvel, ha ezzel kapcsolatban bármit is mondani mernék neki. De Muffy képe olyan esedező volt és kétségbeesett is. És ráadásul még igaza is volt - ha csak egy másodpercre is, de én is magamat láttam benne. Én tudtam, hogy az összehasonlítás jogos volt, még ha azt senki más nem is láthatja.

Morogtam magamban, tudtam hogy egyszerűen a drágakővel dekorált ujja köré csavart, de mentálisan túlzottan le voltam harcolva, hogy ellenkezzek.

- Nos, ezzel valószínűleg nem fogom túlzottan meggyőzni őt.

Szemei izgalommal telve kerekedtek ki - De megpróbálod?

- Igen - sóhajtottam - Megpróbálom... Harry kedvéért.

- Ó, köszönöm - nyávogta egyik kezem megint magáévá téve - Köszönöm June - mondta még komolyabban, mélyen a szemembe nézve - Ez rengeteget jelent nekem.

Próbáltam visszahúzni a kezem, de erősen szorította - Nos, minden rendben - mosolyogtam.

- Most, ha megbocsátasz - folytatta, miközben szeme az étterem másik sarka felé figyelt. - Úgy látom, hogy Mark a színpadnál a zongoristával beszélget. Ha nem vonszolom el onnan, akkor egész este értelmetlen kérdésekkel fogja bombázni.