7. fejezet / 2.

Később az nap, bár frissen is illatozhattam volna az edzés utáni tusolásnak köszönhetően, de bűzlöttem a majonéztől és olivától tekintve, hogy épp a Hub Cub szendvics során húztam az igát. Miután kifizettem Harrynek a decemberi lakbért a maradék fizetésemet karácsonyi ajándékokra szándékoztam költeni. Vagy ivászatra. Talán ha az egész karácsonyt teljes részegségben tölteném, a családom tudná, hogy ne számítsanak ajándékra, és még csak meg sem kérdeznék, hogy miért.

Éppen döntést próbáltam hozni, hogy melyik is a legjobb likőr és mibe kellene karácsonykor áztatni a manduláimat, amikor egy ismerős hang kirántott az álomvilágomból.

- Hello June! - mondta valaki a pult másik oldaláról.

Felemeltem a tekintetem a Húsimádó szendvicsről, amit éppen egy másik vevőnek készítettem és láttam, hogy egy szégyellős Liam kapaszkodik velem szemben a hátizsákja pántjaiba.

- Szia Liam - üdvözöltem. Hirtelen érdeklődés gyúlt bennem és előrébb dőltem, hogy szemügyre vegyem az embereket, akik sorban álltak. - Egyedül jöttél?

Más szavakkal: hol van Zayn?

- Ahan. Egy HÖK találkozóm lesz öt perc múlva, csak akartam még előtte valami ehetőt szerezni.

Visszaereszkedtem a sarkaimra és ellenálltam a kísértésnek, hogy szomorkásan biggyesszem le az ajkaimat. - Szuper - mondtam unottan.

Valójában nem kellett volna hirtelen ennyire reménykednem, Liamet és Zaynt ritkán lehetett együtt látni a kampuszon. Míg Zayn, akár csak én, távol tartotta magát a nyüzsgő és nagyratörő diák kluboktól, Liam szinte már megszállottan építgette az önéletrajzából az 'egyéb tevékenységek' bekezdést.

- Köszönöm, hogy megcsinálod a szendvicsem - jegyezte meg udvariasan.

- Számomra a kibaszott nagy öröm - mondtam mézédesen vigyorogva és valószínűleg teljesen őrültnek tűnhettem, de legalább nevetett.

Becsomagoltam a szendvicset és a kezébe adtam. Magamhoz vettem újabb két szelet kenyeret és Thomas már adta is az utasítást. - Krémsajt és sonka. - húzgáltam a számat, hiszen nem ez álmaim munkája, de úgy festett Liam észre sem vette.

- Szóval... - kezdett bele, de közben még a hátizsákjába tette a szendvicset, majd visszabújt a pántokba. - Macy itt van?

Hirtelen lefagytam, hiszen honnan is tudhatna róla Liam. Majd beugrott, hogy a múlthétvégén én voltam az, aki elküldte őket a Grad Clubból, hogy kicsomagolják a Hub Cub nem létező sajt szállítmányát.

- Ja, a raktárban van, leltárt számol - mondtam. - De ide hívhatom, ha szeretnéd.

- Ó... - bólintott. - Nem, ne zargasd. Csak mondd meg, hogy... Nem, lényegtelen.

Elgondolkoztam, hogy már teljesen elfeledkeztem a szívességről, amit Macy tett nekem. Én sem kérdeztem róla, és ő sem hozta szóba, ami elég furcsa ahhoz képest, hogy elküldtem egy meglehetősen gyengén megtervezett bevetésre egy sráccal, akivel előtte még sosem találkozott és őt ismerve abban a helyzetben még a szavakat sem találta, hogy beszélgessenek. És ezek után ő nem esett nekem...

- Megmondjam neki, hogy üdvözlöd? - ajánlottam és közönyösen megvontam közben a vállam.

Ismét megragadta a hátizsákja vállpántjait és halványan elmosolyodott. - Ahan. Az jó lesz.

Bólinottam. - Úgy lesz. Te pedig élvezd a nevetségesen-lényegtelen-nagyra-törő-dolgok megbeszélésed.

- Föld hívja June-t! Melyik bolygón jártál, amikor azt mondtam krémsajt és sonka? - mondta Thomas egyenesen a fülembe olyan beleéléssel, hogy egy-két köpete a nyakamon landolt.

Undorodva töröltem le egy szalvétával. - Magam sem vagyok benne biztos Thomas - mondtam és egyik kezemet a mellkasának nyomtam, hogy visszanyerjem magunk közt a távolságot. - De ha nem takarodsz el a közelemből a következő másodpercben egy körbepörgő-forgó rúgással eltávolítalak a bolygómról a következő galaxisba.

Liam szórakozottan nézte a jelenetet. Mielőtt távozott volna, még a pult szélére tenyerelt és így szólt: - Sok szerencsét akartam neked kívánni a nevetségesen lényegtelen szendvicsek készítéséhez, de úgy tűnik, a szerint a srác szerint, - Thomasra mutatott - ezek kibaszottul fontosak.

Megforgattam a szemeimet. - Lövésed sincs róla, hogy mennyire.