17. fejezet / 1.

Szombat reggel különösen korainak tűnt, amikor megszólalt az ébresztőm. Nyűgös és egy kicsit másnapos voltam, de egy nagy pohár víz és egy Advil egészen szép reményekkel kecsegtetett. Előző este Macy és én Niallék házába mentünk - ahová külön-külön lettünk meghívva Liam és Niall által - hogy megünnepeljük a vizsgaidőszak végét. Mindhárom fiú - Zayn, Liam és Niall is - letudták a vizsgákat és következő nap már indultak haza az ünnepekre. Jó páran megjelentünk, köztük Lola is természetesen. Alaposan a pohár fenekére néztem és egy egészen öt perces komoly beszélgetésbe is sikerült bonyolódnom Zaynnel.

Hjajj.

De előttem állt, hogy befejezzem a beadandóm, ráadásul még egy hosszú műszak is a Hub Cubban, úgyhogy időben kellett kelnem. Csináltam egy mogyoróvajas pirítóst és egy nagy bögre teát és visszaindultam a szobámba, hogy munkához lássak.

Harry szobájának ajtaja nyitva volt, de ő még csak fel sem nézett, ahogy elhaladtam előtte. Az íróasztalán könyökölt és a halántékát masszírozta, miközben magában motyogta a sort, amit éppen egy tankönyvből olvasott. Haja borzos volt, szemei alatt pedig sötét karikák ültek, majd az is feltűnt, hogy ugyan azt a ruhát hordja, amit előző nap is. Ha fogadnom kellene, akkor arra tennék, hogy egy percet sem aludt. És abból, ahogy a papírra meredt és még csak nem is pislogott, biztosra vettem, hogy bevette azokat a plusz Retalin tablettákat, amiket Niall szerzett neki.

- Harry? - szólítottam, és óvatosan kopogtattam az ajtaján.

- Hmm? - válaszolt és a fejét szinte riadtan kapta fel. Tényleg fogalma sem volt róla, hogy már fent vagyok, arról meg pláne nem, hogy egy ideje őt figyelem - teljesen magába volt szállva.

- Aludtál?

- Nincs rá idő - válaszolta gyorsan.

Sejtettem. - Ettél?

- Nincs rá idő - válaszolta és a karóráját csekkolta - egy óra múlva vizsga.

- Harry, enned kell - feddtem. - Nem élhetsz Retalinon és kávén. Kicsinálod magad.

- Nincs rá idő - kissé türelmetlenül vágta rá. - Majd később eszek. Csak délig kell kibírnom. Fitz, kérlek. Tanulnom kell. Csak... Rendben vagyok.

Felfogtam, hogy nem kívánt társaság vagyok, úgyhogy kihátráltam az ajtajából. Harry sokszor volt stresszes, de soha nem beszélt velem ennyire nyersen. Ráfogtam, hogy a drog teszi vele, de lehetett az alváshiány miatt vagy a túl nagy nyomás miatt is, amit saját magára terhelt. Bárhogy is volt, azért egy kis táplálékra szüksége volt.

Öt perccel később visszatértem hozzá egy tányérral. Készítettem neki is pirítóst, meg vittem mandarint is. Nem szórakoztam kopogtatással, szimplán bementem és letettem elé a tányért, pontosan az orra elé, csak hogy biztosan észre vegye.

Lassan felemelte a fejét, nem volt benne biztos, hogy mi legyen.

- Edd meg - utasítottam, és eszelősen meregettem rá a szemem, hogy lássa nem viccelek.

Majd ott hagytam, magamra csuktam a szobám ajtaját és nekiálltam az esszémnek. Fél órával később, hallottam a fürdőből a vízcsobogást, majd tizenöt percre rá a bejárati ajtó csapódott. Harry távozott, hogy megírja az utolsó vizsgáját is.

Én még egy darabig el voltam a szobámban, mert sürgetett az idő a dolgozatommal, de a munka miatt végül lépnem kellett. Készülődés közben még gyorsan beléptem Harry szobájába. Az asztala olyan volt, mint ahol hurrikán csapott le, papírok és post-itek minden felé.

Viszont mosolyogva nyugtáztam az üres tányért az asztalsarkán.

*

- Biztos vagy benne, hogy nem tudsz jönni este? - kérdezte Macy, ahogy szedtem össze a cuccaim a műszak végén. - Csajos partit csapunk. Karácsonyi hangulat. Felvesszük a rénszarvasagancsos hajpántokat este a bárba...

- Ó, elég - morogtam. - Tudod, hogy mennék, ha tehetném, de ott van az a nyomorult beadandó és az utolsó vizsgám még jövőhéten. Komolyan én vagyok az egyetlen hallgató a kampuszon, akinek még mindig tanulni kell?

Macy már befejezte kedden, csak dolgozni maradt még itt a hétre. Tény, hogy év közben rajtam kisebb a nyomás, de eszméletlenül irigy voltam, amiért már mindenki más csomagol és megy hazafelé, míg én csak nem is látom még a fényt az alagút végén.

- Sajnálom Fitz - mondta Macy együttérzéssel. - De nem vagy egyedül. Mármint, gondolj...

A mobilja megrezdült a mondanivalója közepén, úgyhogy hirtelen már azzal foglalkozott. Türelmesen vártam, hogy befejezze a gondolatmenetét, de amikor széles vigyor terült el az arcán és az ujjai szélsebesen kezdték szántani a képernyőt, hogy válaszoljon, már tudtam, hogy elvesztettem őt.

- Rendben, köszönöm a lelkesítő beszédet - mondtam szarkasztikusan, és belebújtam a kabátomba.

- Hm? Bocsi - mondta Macy, de nem volt képben.

A magasba húztam a szemöldököm, a karjaim pedig összekulcsoltam magam előtt - Strapáljam magam a kérdéssel, hogy ki írt neked, amitől ilyen zakkant lettél egyszer csak?

- Nem vagyok zakkant - kacagott és egy kicsit meglökte a vállam. - Csak éppen... szegény Liam tök másnaposan kelt, rohant hogy elérje a vonatot, de törölték. Élőben közvetít a hányattatott útjáról hazafelé.

- Élőben közvetít? Romantikusan hangzik.

Macy a szemeit forgatta és nem tudta levakarni a mosolyát - Nem is.

- Ó, kérlek. Meddig akarod még tagadni, hogy bír téged? Egy fiú nem erőlködne, hogy egy nap többször írjon egy lánynak, hacsak nem nincs belé esve.

- Ugyan - rázta Macy a fejét. - Láttad múlt hétvégén a Hub Pubban. Amikor kiszúrta Chloe-t, egyből olyan... rigid lett. Még nem tette túl magát rajta, és én nem akarok olyannal lenni, aki még mindig valaki mást szeret.

Arra gondoltam, hogy mit mondott Zayn - hogy Liam nem akar újabb komoly kapcsolatot és csak kalandot keres. Macy tipikusan nem az a lány, aki ilyenbe belemegy, és ez jól is van így. Viszont én nem egészen voltam meggyőződve Zayn igazáról. Talán csak szüksége volt valakire, akivel eltud beszélgetni. Valakire, aki segít neki tisztán látni.

- Nos, talán pont kapóra jön neki ez a Karácsonyi szünet, hogy helyre tegye magában a dolgokat - mondtam és a táskámért nyúltam közben. - Egy-két hát távol Chloetól jót tesz neki. Aztán pedig élhettek boldogan, amíg meg nem haltok.

- Nem tudom, Fitz.

Vállat vontam és egy vakító mosolyt villantottam felé.

- Majd meglátjuk - mondtam, majd kivonultam a raktárból.

*

A lakás sötét volt, amikor hazaérkeztem. Az ajtótól a konyhapultig tapogatóztam, letettem a táskám és a kulcsot, majd felnyomtam a lámpát. Elsőre azt hittem, hogy Harry már le is lépett a csoporttársaival, de amikor a folyosón is fényt gyújtottam és a szobámba tartottam, láttam, hogy ugyan abban a pozícióban a hasán fekszik, ahogy ott hagytam.

Rejtélyes.

Bedobáltam a cuccaim a szobámba, és levettem a kabátom. Az egyen-pólómat egy kapucnis pulcsira cseréltem, közben pedig azon járt az eszem, hogy vajon jól van-e. Néhány perccel azelőtt ért haza, mielőtt én munkába indultam és rögtön kifeküdt. De az már órákkal korábban történt, és azt mondta, hogy tervei vannak az estére.

Ráadásul, úgy festett, hogy azóta egy árva izmát sem mozdította. Akár meg is halhatott vagy valami. A Retalin, koffein és alvás hiány talán végzetes kombináció?

Már a gondolat is megrémített, úgyhogy berontottam a szobájába és felkapcsoltam a villanyt remélve, hogy arra felébred. De nem így történt.

- Harry?

Semmi.

- Harry? - ismételtem most már hangosabban.

Még egy kis halvány reakció sem jött tőle. Mindkét karja a párna alatt volt, arca pedig a párnába lapult. Ajkai kissé elnyíltak és amikor átszeltem a szobát, megkönnyebbülve nyugtáztam, hogy legalább lélegzik.

Lehajoltam és megérintettem a karját. Mivel ez sem működött, így megfogtam az egyik vállát és gyengéden megráztam, erre legalább már egy kicsit reagált, bár éppen csak egy élesebb levegővételt sikerült kicsikarnom belőle.

- Harry? - szólítottam, és megszorongattam egy kicsit a vállát. - Harry nyisd ki a szemed.

Sóhajtott, majd egyidőben becsukta a száját és lassan pislogni kezdett. Lassan sikerült csak rám fókuszálni.

- Hé - mondtam. A hangom alig volt több suttogásnál.

Ajkai egy halvány kis félmosolyra húzódtak - Hé - ismételte utánam reszelősen.

- Jól vagy?

Harry bólintott, szemei lassan hozzászoktak a fényhez. Felemelte a fejét a párnáról, én pedig kuncogni kezdtem, mert a huzat egyik varrása igen mély nyomot hagyott az arcán keresztbe.

- Mennyi az idő? - kérdezte a szemét dörzsölgetve.

- Majdnem kilenc - válaszoltam. - Dél óta alszol. Már kezdtem aggódni, hogy kipurcantál.

Harry feltápászkodott, és az ágy szélén ült. Úgy tűnt ahhoz is minden erejére szükség van, hogy meg tudjon ott ülni. Csak pislogott még ott nagyokat, amikor a csendben egyszercsak megkordult a gyomra.

Magamban kuncogtam - Hoztam neked szendvicset haza, mindjárt hozom.

Mikor visszatértem a szobájába a becsomagolt szendviccsel a kezemben még mindig ugyan úgy volt ott, de legalább már nem úgy nézett ki, mint aki mindjárt leborul. Kinyújtotta a kezét és elfogadta az ételt.

- Köszi - motyogta. - És kössz, hogy felébresztettél. Valószínűleg be kellett volna állítanom az ébresztót... de nem gondoltam, hogy így kifekszek.

Vállat vontam - Semmiség. Nos, mostmár hogy meggyőződtem róla, hogy még élsz, letelepszek a szobámban írni azt a vackot. És valójában ezzel azt akarom mondani, hogy Jóbarátokat fogok nézni a laptopomon fülhallgatóval, úgyhogy... csak próbálj ne túl hangos lenni, amikor hazahozod az egyik hölgy barátodat.

Magamra erőltettem egy mosolyt, majd sarkon fordultam. Már majdnem ajtón kívül voltam, amikor Harry utánam szólt - Fitz!

A kezem pont az ajtókerethez ért. Hátra néztem a vállam fölött Harryre, aki éppen az ételt csomagolta kifelé. - Igen?

Felnézett és vállat vont - Nem akarsz... mondjuk megnézni egy filmet... vagy valami?

Zavarodottan kérdeztem - Veled?

Egy fiús mosoly terült el az arcán, mintha csak egyértelmű lenne - Nos, ja.

Megfordultam és nekidőltem az ajtófélfának. - És mi lesz a nagy terveiddel ma estére? Bulizni, csajozni és megtörni a majdnem kéthónapos cölibátusodat?

Harry még mindig vigyorogva rázta meg a fejét - Igen. Hát, nem tudom. Már nem igazán akarok menni.

Hezitáltam, néztem amint beleharap a szendvicsbe, majd várakozóan felém fordul. Valószínűleg csak fáradt volt, ez minden.

- Hát... nézek veled filmet - mondtam - de nem szexelek veled.